Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Bennó/Archívum 61

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

WP:KOREAI

Szia! Készítettem egy irányelv-kiegészítési javaslatot, rá tudnál majd nézni, ha lesz időd? Szerkesztő:Teemeah/Brigádmunkapad/Koreai kiejtési szabályok Köszönöm! Xiaolong Üzenő 2013. október 21., 16:59 (CEST)

Hű, nagyon komoly munka, első átolvasásra támadhatatlannak tűnik, és az elveivel is egyetértenék. Egy kérésem van: ha megszilárdul, küldjük el az OH. szerkesztőinek tájékoztatásra, mint az ő rendszerüket használó variánsot. Bennófogadó 2013. október 21., 20:32 (CEST)

Erdélyi / Szilágyi / Sylvanus György

Szia, Bennó! Szerinted mire kellene átkeresztelni Erdélyi György (orvos) cikkét? Nekem gyanús, hogy az "Erdélyi" név Szinnyei találmánya, és ahogy nézem az újabb forrásokat, elsősorban nem orvosként, hanem klasszika-filológusként ismert. --Hkoala 2013. október 21., 20:13 (CEST)

Mivel ez a gyakorlat, a név internacionalista (görög-latin) lefordítása teljesen általános volt a humanizmusban, afféle művésznévi divat, a visszafordítása is teljesen indokolt, csak az a kérdés, mennyiben jogos föltételezni, hogy a Silvanus mögött valóban az Erdélyi (és nem mondjuk Erdősi, Erdei stb.) áll. Ha persze biztosan tudhatnánk, mi az eredeti vezetékneve... A kérdés jogos. Addig, amíg ez ki nem derül, elsődlegesnek azt a névformát választanám, amit ő használ a műveiben (ha van ilyen), és akkor az leginkább a Georgius Silvanus. Persze a korszakban a névhasználat sokkal-sokkal ingadozóbb, pláne a helyesírása, mint manapság, a hiteles dokumentek és központi nyilvántartások korában. Bennófogadó 2013. október 21., 20:31 (CEST)

Gömöri György több cikkében is Szilágyi-Silvanusnak emlegeti, de arra nem jöttem rá, honnan veszi a Szilágyit. A 18. században amúgy volt egy Szilágyi (Silvanus) Tönkő Márton is, aki itt Szilágyi Tönkő Márton. --Hkoala 2013. október 21., 20:37 (CEST)

Ha a szakirodalomban ilyen tekintélyes helyen ez a névforma van, akkor az tekinthető elsődlegesnek. Bennófogadó 2013. október 21., 20:40 (CEST)

Hát szerintem meg ez a mi szintünkön spekulálás. (Szinnyeién is.) Én az ismert adatok alapján legfeljebb Sylvanus Györgyig mennék el, máskülönben demonstratíve azonnal létrehozom a Kárpáti János szócikket. Pasztilla vita 2013. október 21., 20:54 (CEST)

Azért ez nem egészen ugyanaz szerintem. Valahonnét csak veszi Gömöri a Szilágyit, kortárs normák szerint ilyesmit nem szokás kisujjból szopni. Bennófogadó 2013. október 21., 20:59 (CEST)

Az új kiadásai (angol, amerikai? nem ismeritek a kiadót?) Georgius Sylvanus néven futnak. --Hkoala 2013. október 21., 21:05 (CEST)


Na nem tudom, mi történt. Eggyel ezelőtt leírtam, aztán Koala hozzászólása duplázódott meg, hogy pont ez a spekulálás. :) Nem tudjuk, nem közismert Gömöri névváltozatának miértje. Csak annyit tudunk, hogy Sylvanus néven neveztette magát. Amint valaki felhajtja Gömöri miértjét, változhat a helyzet, de addig én nem érzem egy változatot sem csereszabatosnak a Sylvanusszal. Pasztilla vita 2013. október 21., 21:10 (CEST)

De az biztos, hogy a jelenlegi Erdélyi a leginkább kukára érett, ismerve Szinnyei magyarításait. Pasztilla vita 2013. október 21., 21:16 (CEST)
Nézd meg a laptörténetben az első változatot... vagy nézd meg Egri Lukácsot a beavatkozásom előtt... nem is tudom, miért döbbenek meg újra és újra. --Hkoala 2013. október 21., 21:18 (CEST)

Aludtam egyet rá, átneveztem, egyelőre Georgius Sylvanus lett. --Hkoala 2013. október 22., 07:14 (CEST)

The Signpost: 23 October 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Koreai újra

Szia! Itt lehet véleményezni: Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Koreai_átírási_irányelv_kiegészítése. Gaja ellenzi... Üdv Xiaolong Üzenő 2013. október 27., 21:38 (CET)

Most már szavazni is lehet :) Wikipédia:Szavazás/Koreai átírási irányelv módosítása, 2013 Xiaolong Üzenő 2013. november 7., 13:55 (CET)

Nincs jelenleg szavazati jogom, de erkölcsileg támogatom a kezdeményezést. :) Bennófogadó 2013. november 7., 14:53 (CET)

The Signpost: 30 October 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

The Signpost: 06 November 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

The Signpost: 13 November 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

SZia, Mire rájöttem hogy hogy tudok itt nektek írni, ez sem egyszerű dolog, de talán megvan. Nos Kondor Gábor Vagyok a London Angels Handball Clubnak az elnöke. A szöveg nélküli szócikkek amit te mondtál az természetesen ki lesz minden töltve, csak a klubunk 27-28 játékosáról el kell hogy kezdjem a profilt megcsinálni, mert a lányok erre nem képesek, és szeretnénk ha a csapatunkról és a játékosokról is egy egységes kép alakulna ki. Én elkezdtem most az alapokkal és a lányok fogják befejezni a személyes adatlap kitöltésével. A szócikkekről, ugye személyekről én sem tudhatok mindent, ezért ők fejezik, be, a hét folyamán minden ki lesz, töltve. Sajnos én sem tudhatok mindent, de csapatunk image-re figyelnünk kell hogy pontos adatok kerüljenek fel mindenkiről. Kérem ezért türelmedet és megértésedet. Sportbaráti Üdvözlettel: Kondor Gábor ui.:Ha esteleg valamit kellene a szócikkbe rakni, ahhoz hogy ne legyenek törölve, kérlek segíts, mert egy történelmi csapatról van szó és nem szeretném szerkeszteni újra az egészet.

nem értem

Segítenél? Wikipédia:Kocsmafal (helyesírás)#Tiszteletreméltó. Hkoala 2013. november 20., 20:01 (CET)

The Signpost: 20 November 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

CitPer alapértelmezések

Jó lenne, ha benéznél ide: Sablonvita:CitPer#Néhány alapértelmezés.

--Karmela posta 2013. november 27., 12:06 (CET)

Görögátíró kütyü

Szia. Nem találom a helyesKF archívumában az átíró eszközös szakaszt, ahol ott van, kit kell megkeresni a problémával. Talán kapásból tudod, illetve esetleg nem is hiba, hanem én tudok valamit rosszul.

Az Αντωνία Σβάιερ nevet az átíró Andonía Zváier alakra fordítja le. Akárhogy is nézem, szerintem Szvéer lenne az átírás, hacsak nem tévedek. A szumma+béta = szv, az alfa+iota pedig e, illetve az alfán van a hangsúly, tehát é. Vagy nem? – LApankuš 2013. december 2., 10:55 (CET)

Az άι a WP:GÖRÖG (ill. az annak alapjául szolgáló ÚNMH.) szerint igazad van, ha nem diftongus volna, elvileg külön jelölni kéne tremával. Más kérdés viszont, hogy ez ránézésre is nyilvánvalóan nem görög eredetű családnév, és az alfán lévő hangsúly is arról árulkodik, hogy nem diftongusnak van szánva. A diftonguson ugyanis mindig az ióta viseli írásban a hangsúlyt, ez a szokvány.

A görögátíró kütyü alkotója és fenntartója Gligeti. Már értesítettem. Bennófogadó 2013. december 3., 00:28 (CET)

Köszi. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az átíró véletlenül az eredeti névhez jobban hasonlító alakra tévedett. Vagy rossz helyen van a hangsúly a forrásban. – LApankuš 2013. december 3., 01:33 (CET)

No kérem,

  • egyrészről a Σ az zöngésedik, ahogy a WP:GÖRÖG WP:GÖRÖG (ill. az ÚNMH) szerint, idézem: σ sz; β, γ, δ, μ, ν, ρ (zöngés msh.) előtt z , tehát a Σ+β bizony Zv. Ez valóban így is van, szó elejére is igaz, pl. σβήνω (törlök) ejtése kb. zvíno.
  • másrészről valóban, az αι hangsúlyos esetben αί, az άι az nem egy hangsúlyos αι, ezért ezt a szoftver sem ismeri fel hangsúlsos αι-nak, ezért nem is úgy írja át. Erről ugyan nem rendelkezik a szabályzat, de ez viszont elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ha a hangsúlyjel az α-n van, akkor az külön ejtendő (mint hangsúlytalan esetben az αϊ), tehát szerintem itt a szoftvernek igaza van :-)
  • harmadrészt idegen (eredetű) szavaknál sok minden másképp van a kiejtésben :-), és a szoftver sose lesz olyan okos, hogy rájöjjön, mi idegen szó, és honnan származik, és aszerint csinálja "vissza" :-). Valójában a szoftver ilyen esetekre limitáltan érvényes megoldást ad...

Gligeti vita 2013. december 3., 09:27 (CET)

A zöngésedő szumma valahogy kimaradt nálam. :-) Viszont az άι esetére külön kitér a WP:GÖRÖG, é-ként íratja át. – LApankuš 2013. december 3., 10:25 (CET)

??? az "az άι esetére"... A WP:GÖRÖG nem tér erre ki, hanem azt mondja, hogy az αι hangsúlyos helyzetben é, csakhogy az αι hang ha hangsúlyt kap, az αί. (hasonlóan: εί, εύ, ού). Az άι esetén nem az αι (=e) kap hangsúlyt, hanem külön az α, vagyis nyilvánvalóan nem αι-ként működik. Gligeti vita 2013. december 3., 10:45 (CET)
továbbá még pár részletre se tér ki. Szerintem kimaradt, hogy pl. az αύ az hangsúlyos, így a hangsúlyokra vonatkozó alapszabályből következően áf/áv-nak írandó át (csak az áf esetet mondja). Kimaradt az is, hogy a tréma még kaphat hangsúlyt is, tehát pl. az αΐ az aí.
ennek alapján én azt gondolom, hogy az alapelvekből, és a görög helyesírásból még ezek következnek: αι=e; αί=é, αϊ=ai, άι=ái, aΐ=aí, άϊ (szerintem nincs, mert redundáns, de ha mégis, akkor)=ái, továbbá αυ=af/av, αύ=áf/áv, άυ=ái, stb. Gligeti vita 2013. december 3., 10:58 (CET)

Akkor ezeket célszerű lenne a WP:GÖRÖGben javítani és kiegészíteni. Nekem az újgörög átírás majdnem kínai, csak az alapján tudok lépni. (Mennyivel eccerűbb az ógörög.) – LApankuš 2013. december 3., 11:04 (CET)

Igen, ezt a vitát át lehetne oda tenni, viszont nem árt Lackó Krisztinával és Mártonfi Attilával is átbeszélni, hogy az OH is kitérjen rá. Ahogy látom, az άι eleve csak idegen nevek átírásánál fordul elő, Άιρτον Σένα (Ayrton Senna), Άντολφ Άιχμαν (Adolf Eichmann), tehát egyszerűen az aj-ként ejtendő hangot hangsúlytalan esetben αϊ-nak, hangsúlyos esetben simán άι-nek írják át, hiszen az nyilván nem é, mert az αί lenne. Gligeti vita 2013. december 3., 11:13 (CET)
Átemeltem ide a kérdést és konszolidáltam a többi eltéréssel Gligeti vita 2013. december 3., 17:48 (CET)

The Signpost: 04 December 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

The Signpost: 11 December 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Már megint latinul kéne tudni

Szia!

Vitában áll Szinnyei Szinnyeivel abban a kérdésben hogy a nagy sikerű és méltán népszerű Epistolae heroum sacrae et profanae című műnek ki a szerzője: Akai János vagy Kunics Ferenc. Azt gondolná az ember, hogy elég rápillantani a könyv címlapjára, hogy lássuk, Kunics a szerző, de elbizonytalanít az a sok latin nyelvű szöveg a cím és a név között. Lehet, hogy itt arról van szó, hogy a művet Kunics tiszteletére adták ki? Esetleg lefordítanád nekem a könyv címlapját?

--Malatinszky vita 2013. december 13., 21:34 (CET)

Csúnya nagy barokk cím, elégedj meg annyival, hogy K. F. a szerző, ez biztos. :) Bennófogadó 2013. december 13., 23:01 (CET)

Köszi! --Malatinszky vita 2013. december 14., 03:30 (CET)

„Epiphaniosz vagy Epifániosz”

Szia Bennó! Volt egy todományos vitánk LA-val Szent Epiphaniosz átírásáról, amiben téged is megidéztünk. A beszélgetést átmásoltam a Vita:Szent Epiphaniosz lapra. Klassz lenne, ha elmondanád, hogy szerinted mi a helyes alak. Köszönöm! Piraeus vita 2013. december 14., 12:46 (CET)

Latin, de nem zene...

Szia Bennó! Bocs a zavarásért, de lehet, hogy csak Te tudsz segíteni egy nyelvi gubancom kibogózásában. Előbb egy francia irodalmi műben, majd azon felbuzdulva egy lexikonban (Quid) ráleltem az emberes hónapok nevének eredetére. A magyarázat szerint a szeptember neve (és analóg a többi is) a latin septem ab imbre kifejezésből ered, melynek jelentése hetedik (hónap) a hó (mint csapadék) után, jelezve, hogy szeptember Numa Pompilius naptárreformjáig a tíz hónapos ókori római naptár hetedik hónapja volt. A már 12 hónapos Numa-féle naptárban a két új hónap – Ianuarius és Februarius – beiktatásával előbb az év 8., majd kb. i. e. 350-től a 9. hónapja lett. Nevét azonban mindvégig megőrizte, kivéve egy rövid időszakot, amidőn Claudius római császár önmaga eredeti nevéről Germanicusnak nevezte el.

Nos a névadás („hetedik a hó után”) logikus is lenne, mivel a tavasz kezdetétől számolták az évet. Csakhogy az általam elérhető online latin szótárban az imbre inkább permetet, ködpárát jelent. Mondjuk: ez is logikus, ha a mediterrán telet nézzük. Szóval nem tudom, ezek után maradhatok-e a lexikonban leírt, s a magyar fülnek és tapasztalatoknak is jobban megfelelő hónál, vagy írjak inkább ködpárát lábjegyzetelve. Persze még az is előfordulhat, hogy az imbre-nek van (vagy annak idején lehetett) más, például jelentése is... Szerinted? Üdv: --Fekist vita 2013. december 15., 21:22 (CET)

Hűha, ez érdekes. Egyrészt az imber tudtommal záport meg ilyeneket jelent (a ködpára belefér), másrészt a september és társai etimológiáját a todomány jelenleg inkább a septem (hét) + a hónap jelentésű mens össze(tételi)alakulásával szokja magyarázni, ez az imberes változat erősen népetimológiásnak tűnik. Mindenesetre szellemes. :) Bennófogadó 2013. december 16., 00:03 (CET)

Érdemes ezeket figyelembe venni:

--Karmela posta 2013. december 16., 00:41 (CET)

Köszönjük szépen! Karmelám, tartok tőle, hogy száznyolcvan év alatt egy etimológiai szakirodalom el tud avulni. ;) Mindenesetre az tényleg kiderül belőlük, hogy létezett ilyen magyarázat. Az imént angolos finomsággal fogalmaztam, most leírom egyértelműbben: a sipkámra mondom, hogy ez az etimológia csámpás. De tényleg nagyon érdekes, megemlítendő meg minden. Jelenlegi mainstream álláspontnak nem minősül. Bennófogadó 2013. december 16., 00:58 (CET)

Az is kiderül belőlük, hogy a kérdéses időjárási jelenségnek volt olyan értelmezése, ami általánosságban télies csapadékot jelentett, esőt, hót beleértve.
Az enWiki egyébként hol így, hol meg úgy magyarázza a szeptembert, csak egyben következetes: forrás nuku.
Deutsches Wörterbuch von Jacob Grimm und Wilhelm Grimm a hetedik+hónap értelmezéssel ért egyet. A SEIN–SELIGKEIT · SELIGKEIT–SICHER rész, amibe a September is tartozik, 1900-ban készült.
--Karmela posta 2013. december 16., 01:19 (CET)

Nagyon szépen köszönöm mindenki aktivitását! Sejtettem, hogy nem egyszerű a megoldás. Minden esetre Bennótól megtudtam: óvatosan kezeljem a forrásomat is, mivel annak imbre változata az imber helyett, nagyon is franciás át- illetve elírás (september ––> septembre). :-) Mivel ennyire bizonytalan a szó eredete, nem nyúlok bele a szócikkbe; hátha egyszer előkerül egy bizonyított, forrásolt magyarázat. Annyi biztosan igaz, hogy egykor az év 7. hónapja volt, és az év végi hónapok (január + a maradék napokkal február) beszúrásával, továbbá a név megtartásával jött létre a mai állapot. Még egyszer köszönet! --Fekist vita 2013. december 16., 19:53 (CET)

Csak egy lábjegyzet: az imbre ablativusi alakkal semmi gond, az tényleg így van, imber, imbris a szótári alak, a függő esetekben nincs meg az az e, ami a nominativusban ott szerepel a b és az r között. Bennófogadó 2013. december 17., 14:01 (CET)

Köszi! :-) --Fekist vita 2013. december 18., 19:40 (CET)

The Signpost: 18 December 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Újabb görög átírási feladvány

„Νικήτας Χαλκούτζης”

Csak hogy legyen min gondolkodnod. :-)

Íme az angol cikke: . 10. század. Középgörög? Nincs sem szócikk, sem átírási segédlet rá.

Az én tippem:

  1. Nikétasz Kalkúdzisz
  2. Nikétasz Kalkutzisz

LA-t is értesítem a történelmi jelentőségű dilemmáról. Piraeus vita 2013. december 15., 22:46 (CET)

A dolgot elvi szinten kéne eldönteni, az egész középgörögre, nyilván nem esetenként. Én hajlanék az új felé. Mindenesetre két lehetséges alak jön szóba:

  1. Nikítasz Halkúdzisz (újosan);
  2. Nikétasz Khalkutzész (ósan).

Erősen hajlanék az első megoldás felé. De szóljon hozzá LA. Ha sikerül megegyezésre jutnunk, akkor csak be kell jelenteni a helyes KF-en, és ha senkinek nincs ellene kifogása, ki lehet egészíteni ezzel a WP:GÖRÖG-öt. Bennófogadó 2013. december 15., 23:08 (CET)

Nekem nincs kifogásom ellene, már csak azért sem, mert középkorral nem nagyon foglalkozom. Az egyetlen megjegyzésem, hogy a már említett bizánci császárok furán festenek, ha csak ők lesznek ógörögösen, a többi középkori görög meg újosan. Teszem azt van Ἡράκλειος (Hérakleiosz) császárnak egy Ἡράκλειος nevű alattvalója, aki eszerint Irákliosz lesz – ugyanabban a cikkben? – LApankuš 2013. december 16., 00:02 (CET)

Nem mondtam, hogy nincsenek nehézségek. ;) De mondjuk ilyen döntés a latinos-görögös írásmód közti váltás határa is. Nem tudom. Az kétségtelen tény, hogy a bizantinológia inkább használja az óátírást, de ez lehet puszta kényelmesség is. Legjobb volna egy saját rendszer.... Bennófogadó 2013. december 16., 00:06 (CET)

Én azért támogatnám az ógörögös átírást minél későbbi korokig (ahol az 1453 egészen kényelmes közelségbe esik az újkor kezdetéhez), mert lényegesen egyszerűbb, mint az új. Az egész ógörög átírás amúgy sem fedi az évezredes kiejtési változatokat és a nyelvjárásokat, akkor már olyan mindegy, hogy a középkort is ezzel a rendszerrel írjuk át. De igazából nem ragaszkodom hozzá. Az viszont furcsa lesz sokaknak, ha a császárok újosak. Miután sikerült megoldani az óperzsásítást, már ez se nagyon erős érv, akinek furcsa, majd megszokja. – LApankuš 2013. december 16., 00:19 (CET)

Igazad van, érett megfontolás után azt mondanám, hogy bár rokonszenves volna az újítás, amíg ki nem dolgoznak egy jó középátírást, addig célszerű betartani, hogy a bizánci korszakra is az ót használjuk. Ez a szokvány, és hát ja. Konstantinápoly elestétől kezdve azonban indokoltnak tűnik az újazás. :) Bennófogadó 2013. december 17., 14:05 (CET)

Kösz mindkettőtöknek. Elfogadva, Nikétasz Khalkutszész. Ugyan tökre nem értem, hogy mikor 'i' és mikor 'é', de sebaj, nekem ez csak peremterület. Üdv: Piraeus vita 2013. december 18., 22:59 (CET)

Pedig az nagyon egyszerű: az éta az óátírásban mindig é marad, az újban meg alapesetben i az értéke. :) Bennófogadó 2013. december 18., 23:12 (CET)

Bocs, ez a Khalkutszész nem lett egy s-sel hosszabb? Mintha Khalkutzész lenne az. – LApankuš 2013. december 18., 23:28 (CET)

Dede, persze! Bennófogadó 2013. december 18., 23:31 (CET)

Jaj. Iszonyat fáradt voltam tegnap és elgépeltem, aztán akkurátusan így másoltam tovább máshova is – egyéb hibák elkövetése közben. :D Kijavítottam. Kösz hogy szóltál LA! Piraeus vita 2013. december 19., 11:49 (CET)

Nem, szerintem te jól másoltad le, én írtam el fentebb, a mintában. Csak közben javítottam, miután LA szólt. :) Bennófogadó 2013. december 22., 01:47 (CET)

Karácsony Szilveszter

Szia Bennó!

Kellemes ünnepeket: boldog szentestét, boldog karácsonyt, még egyszer boldog karácsonyt, boldog szilvesztert és boldog új évet kívánok neked, (szívesen). --Vakondka vita 2013. december 20., 18:17 (CET)

Köszönöm szépen, és viszont kívánom! Bennófogadó 2013. december 22., 00:11 (CET)

Rudolphus, a vörös orrú rénszarvas

Kedves Bennó! Valamiért erről a remekműről egyből te jutottál eszembe (nem is értem, miért...). Áldott karácsonyt kívánok! --SzekelyGa Parla… 2013. december 22., 23:57 (CET)

Köszönöm! ;) Egyszer már rémlik mintha találkoztam volna vele, de nem néztem meg közelebbről. Bennófogadó 2013. december 23., 17:40 (CET)

Wikidata weekly summary #89

Kettőshangzó

Ezek a fránya görögök... Kétségeim támadtak, hogy a Σωύφις átírása valóban Szóuphisz lenne-e. Nem találtam a kettőshangzók közt az ómega+üpszilont, tehát ki kéne írni őket. De a Szóüphisz elsőre elég furcsán fest, lehet, hogy ez a megoldás? Ugyanakkor van egy másik esetben Szúfisz is, tehát ilyen név is létezik, csak azt omikronnal írták. Még az is lehet, hogy a forrásban elírás az ómega. Szerinted? – LApankuš 2013. december 21., 15:42 (CET)

Ez ugye idegen név (egyiptomi), amiket megpróbáltak visszaadni egy másik nyelv írásrendszerével, és tudtommal máig sincsen azonosítva megnyugtatóan. Tényleg furcsa, görögös füllel, de a szabatos átírása bizony ez: Szóüphisz. Görögül rémes, de hát ez nem is görög névnek van szánva. :) Bennófogadó 2013. december 22., 00:07 (CET)

Igen, egyiptomi, és ez az egyik, akiről lövése sincs az egyiptológiának. Akkor Szóüphisz lesz, köszi. – LApankuš 2013. december 22., 00:58 (CET)

Karácsony + újév

Békés karácsonyt és boldog új évet kívánok! Szalakóta vita 2013. december 24., 20:18 (CET)

Köszönöm szépen és viszont kívánom! :) Bennófogadó 2013. december 25., 20:44 (CET)

kellene egy jó cím

Ha épp ráérsz, egy újabb Szinnyeiből összevont listának kellene egy jó cím, lásd itt: Szerkesztővita:Hkoala/Öv#Erdélyi krónikaírók stb. Hkoala 2013. december 26., 13:51 (CET)

Válaszoltam ottan. Bennófogadó 2013. december 27., 15:11 (CET)

Köszönöm! --Hkoala 2013. december 28., 22:48 (CET)

Kérdés.

Először is boldog új évet kívánok.
Másodszor: nézegettem az inkvizíció lapját/vitalapját és a vitákat. Csodálkozom, hogy Havas Károly műve (1927, [1]) nem szerepel a források között. Szerintem magyar nyelven a legteljesebb összefoglaló mű. Nekem nincs meg, csak többször láttam. II. világháború előtti nagy, vastag könyv, az viszont igaz, hogy elég baloldali a szemlélete. Viszont az adatanyagát meg lehetne vizsgálni/nod egyszer. 12akd vita 2013. december 27., 12:57 (CET)

Millió hasznos forrás volna hozzá, ha valaki egyszer rendesen nekiáll. Bennófogadó 2013. december 28., 22:32 (CET)

Wikidata weekly summary #90

The Signpost: 25 December 2013

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia


Kedves Bennó!

Azok közé tartozol, akik 2013-ban gazdagították a Wikipédia cikkanyagát, és ezáltal egy kicsit hozzáférhetőbbé tették a világra vonatkozó ismereteket.

Köszönetet mondunk a munkádért, és bízunk benne, hogy továbbra is kitartasz a közösen szerkesztett enciklopédia mellett.

Viszontlátásra az új évben is!

Wikimédia Magyarország Egyesület

The Signpost: 01 January 2014

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Wikidata weekly summary #91

Wikidata weekly summary #92

teutonok

Szia, Bennó! A Ius Teutonorum szócikk címében indokolja valami a nagybetűzést? --Hkoala 2014. január 11., 18:29 (CET)

Igen, itt kivételesen igen, latinosan ugyanis a népnévből és egyáltalán a tulajdonnévből képzett melléknevek nagybetűsek hagyományosan (Hungaricus, Britannica, Franciscani stb.). A ius persze kicsi, az csak a szócikk kezdete miatt nagy, de látom, a címfejben már kicsi. Bennófogadó 2014. január 11., 22:00 (CET)

Köszönöm! --Hkoala 2014. január 12., 07:36 (CET)

Wikidata weekly summary #93

The Signpost: 15 January 2014

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Help with Hungarian translations

Hi Bennó, I am contacting you as I would highly appreciate your help to translate and proofread three short texts from English to Hungarian for WMF's multilingual fundraising campaign that will be starting in two weeks. I kindly ask you to go onto the Fundraising Translation Hub https://meta.wikimedia.org/wiki/Fundraising/Translation, and click on the three texts available for translation. I would be most grateful if you would spread this message and ask fellow English/Hungarian Wikipedians to do the same. Please reach out to me by email, jrobell@wikipedia.org if you have any questions. A warm thank you in advance. Kind regards,Jrobell vita 2014. január 21., 15:07 (CET)

tollpróba

Nálam ez vandálkodás. --Pagonyfoxhole 2014. január 21., 18:51 (CET)

Nem mintha sok jelentősége volna, de az értelmetlen tartalom alatt elvileg két kategória van, a vandálkodásé és a homokozóba való tartalom létrehozásáé. Gondolom, az intenciótól függ a kettő közti különbség. Ez az akármi olyan volt, mintha valaki végighúzza a kezét a billentyűzeten, majd lementi, hogy kiderüljön, mi történik. Bennófogadó 2014. január 21., 19:07 (CET)

Újabb címadási segítséget kérnék

Szia, Bennó! Segítenél címet találni ennek? Nem sürgős, még egy jó ideig elszöszmötölök vele... Még az is előfordulhat, hogy egy sorozat első darabja lesz. --Hkoala 2014. január 22., 22:40 (CET)

Gyönyörű! Simán heidelbergi peregrináció? Bennófogadó 2014. január 22., 22:46 (CET)

Biztos elég ennyi? Egyrészt kellene a "lista" szó is a címbe, a wikiszokások mián, másrészt csak magyarországiakat és erdélyieket tartalmaz a névsor, de feltételezem, hogy a fénykorban máshonnan is mentek arrafelé. (A bevezetővel még nagyon nem vagyok megelégedve, és még magát a listát is kell kalapálni. Aztán még be kell dolgozni a bedolgozandókat, és elfogadtatni a t. kibicekkel az átirányításokat.) --Hkoala 2014. január 22., 22:56 (CET)

@Hkoala, a témával kapcsolatban még ezt a két könyvet is a figyelmedbe ajánlom, ha esetleg még nem figyeltél volna fel rá: Peregrinatio Hungarica Peregrinatio academica --Karmela posta 2014. január 23., 01:49 (CET)

Szerintem sehol nincs előírva, hogy egy listaszócikknek föltétlenül viselnie kell a "lista" elemet a nevében, meg az sem, hogy ne lehetne egyben a jelenség ismertetése és a lista. A Karmela által említett két könyv közül a Peregrinatio Hungarica még jobb címnek is kínálkozik.... Bennófogadó 2014. január 23., 16:14 (CET)

Lehet, hogy előírva sehol nincs, de szokás, és valaki úgyis előbb-utóbb átnevezi. A peregrinációról van külön szócikk, tehát ennek csak egy rövid bevezetőt szántam. (Igazából ez a listacikk arra való, hogy ne kelljen külön cikket szentelni minden heidelbergi tanulónak, aki a Szinnyeiben szerepel.) "Heidelbergi magyar peregrinusok listája" lehetne esetleg? Azért is vagyok gondban, mert még a 19. században is tanultak magyarok Heidelbergben, de elég elszórtan, ezért őket nem is gondoltam felvenni a listába. Namármost, az én teljességgel tudománytalan elképzelésem szerint ha "tanulók" vagy "diákok" listája, akkor kellenének bele a 19. századiak is, ha pedig "peregrinusok" van a címben, akkor nem. Erről mi a véleményed? Viszont ha ez a címe, akkor hogyan nevezem majd a hallei listát, ahova jellemzően nem a magyarok, hanem az erdélyi szászok jártak peregrinálni? Oda sem a magyarok, sem a magyarországiak jelző nem lesz jó. Hkoala 2014. január 23., 17:12 (CET)

A Heidelbergi magyar peregrinusok listája sztem tökéletes. Ami a másik problémát illeti, lehetne őket egyszerűen erdélyi peregrinusnak nevezni? Bennófogadó 2014. január 23., 17:21 (CET)

Köszönöm, akkor első körben ez lesz a címe, hacsak valaki nem jelentkezik valami kifogással. A másik kérdésre majd akkor tudok válaszolni, ha odaérek, és látom a lista összetételét :) mert az is megtörténhet, hogy szép számmal lesznek benne magyarországiak is. --Hkoala 2014. január 23., 17:27 (CET)

Utóbbi esetben javasolnám mégis a magyarországit, ugyanis az használatos Erdély befoglalásával is. Bennófogadó 2014. január 23., 17:32 (CET)

Hááááát... a peregrináció korában éppenséggel két külön entitás volt. --Hkoala 2014. január 23., 17:40 (CET)
Ennek ellenére használatos. Bennófogadó 2014. január 23., 17:42 (CET)

Sőt, a magyarországi és erdélyi sem éppen lehetetlen megoldás. :) Bennófogadó 2014. január 23., 17:33 (CET)

Egyelőre jegelem a második kérdést, még Heidelberggel sem végzek ebben a hónapban. És nem is biztos, hogy Halle következik utána, lehet, hogy a Szinnyei-takarítás szempontjából Franeker vagy Leiden előnyösebb lenne. --Hkoala 2014. január 23., 17:40 (CET)

Franekerrel bajban leszek: mintegy 1200 magyar diák tanult itt, ekkora listát nem fog elbírni a Wikipédia :-) --Hkoala 2014. január 26., 15:27 (CET)

Némi konstans segítség Konstantnak

Szia Bennó! Megtennéd, hogy ránézel erre! Rövid. Kösz! Piraeus vita 2014. január 24., 22:31 (CET)

Wikidata weekly summary #94

The Signpost: 22 January 2014

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Régi vitamegjegyzés

Üdv Bennó! Még régebben tettél megjegyzést a G-dúr vitalapjára, azt töröltem, mert azóta új szócikk lett írva ezen a néven. Menyus vita 2014. január 25., 13:03 (CET)

Köszönöm, hogy szóltál! Egyébként nem szoktunk törölni vitalapi megjegyzéseket, a dátum elégségesen tájékoztat róla, hogy régi az ügy. Ha a vitalap tele van, archiváljuk. Ha megoldódott egy probléma, alá lehet írni, hogy megoldódott. Bennófogadó 2014. január 25., 21:07 (CET)

Pompeii

Újra indítottam Pompeii nevének kérdését a helyesKF-en. A korábbi viták eldugott vitalapokon folytak, kevés résztvevővel. Közülük Istvánka már nem is aktív, bár ő sem volt igazán elégedett a korábbi eredménnyel. Én sem. Javaslatom szerint ezt is fel kéne vésni az OHELTÉR-be. Ha van kedved, szólj hozzá, jelen állást szerint átnevezhetőnek tartom a cikket a latin névre. – LApankuš 2014. január 28., 09:48 (CET)

Ránézési kérés.

Nézd, szerkesztettem egy új lapot: Ortodox szentek listája. Kicsit rá tudsz nézni, javítgatni, bővítgetni? 12akd vita 2014. január 30., 00:27 (CET)

Elnézést, hogy csak késve reagálok: ez mostanában sajnos nem fog beleférni az életembe, és nem is vagyok járatos a keleti szentek világában, de a projekt maga nagyon fontos és szép kezdeményezés. Töröm a fejem, hogy kit lehetne és volna érdemes bevonni. Bennófogadó 2014. február 3., 14:26 (CET)

Wikidata weekly summary #95

The Signpost: 29 January 2014

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

The Signpost: 29 January 2014

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Bahái vagy bahá’í hit? A Wikipédia leírja vagy átírja a valóságot?

Részt vettél néhány éve a bahá’í szó magyarosításában bahái-ra. Új érveket írtam a helyesírási kocsmafalon az eredeti írásmód mellett, szeretném, ha te is részt vennél a tanácskozásban. Üdv: --Barackfa vita 2014. február 7., 11:34 (CET)

Wikidata weekly summary #96

The Signpost: 12 February 2014

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Wikidata weekly summary #97

The Signpost: 15 February 2014

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

Wikidata weekly summary #98

The Signpost: 26 February 2014

News, reports and features from the English Wikipedia's weekly journal about Wikipedia and Wikimedia

</source>