Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia-vita:Új szerkesztők támogatása/Mentorálás/2009.11.15.

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Archívum, ne szerkeszd!

Igénybevétel

Mennyi esélyt láttok, hogy sokan fogják igénybe venni a lehetőséget? Én sajnos keveset, de remélem, nem nekem lesz igazam. Diabytalk to me 2007. november 12., 20:41 (CET)

Az utóbbi napokban minden csetlő-botló új szerkesztőnek, akivel összefutottam, írtam egy pár sort és ajánlottam, hogy kérdezzen bátran (vagy a kocsmafalon). Nálam senki sem jelentkezett, pedig ez közvetlenebb megkeresés, mint az üdvözlőlapon elhelyezett mondat.
Ettől függetlenül nem baj, ha lesz, mert aki szeretné igénybe venni, annak lesz lehetősége. Samat üzenetrögzítő 2007. november 12., 21:17 (CET)
Szerintem majd az üdvözlőlapra tett link, meg egyéb marketingeszközök meghozzák a kedvet. Meg ha félévente csak egy ember jön, akkor is legalább neki segítettünk. – Totya 2007. november 12., 22:03 (CET)

Utolsó simítások

Szerintem ez most üzemképes. Kérem azokat, akik részt kivánnak venni a műhely munkájában, feliratkozva vagy sem, hogy vessenek még egy pillantást a műhely oldalaira, gondolják még egyszer végig, hogy szerintük is üzemképes-e ez így.
Ha nincs komolyabb kifogás, akkor csapjatok nagy hírverést az összes lehetséges helyen, és mehet a hegyimenet!
Karmelaposta 2007. november 21., 20:15 (CET)

Jelentkezett az első segítségkérő mentorálásért

Csaknem félnapos késéssel vettem észre, hogy az első segítségkérő már jelentkezett is a még csak próbaüzemen levő mentorműhely {{segítséget kérek}} sablonjának útján.
Tekintsük ezt az ünnepélyesség nélküli megnyitónak!
Kérem a Mentorműhely minden kedves mentorát, hogy mostantól kezdve szorgosan nyomogassa a sárga gombot!
Fontos lenne, hogy minden lehető helyen hirdessük ezt a segítségkérési lehetőséget.
Írjátok be mindenhova, ahol csak értelme van!
Karmelaposta 2007. november 23., 12:35 (CET)


Gomb a segítségkérőknek

Elhelyeztem egy gombot a főoldalon a segítségkérők számára, így néz ki:

Ez megnyitja a gombnyomó userlapját szerkesztésre, és megjelenít egy szöveget a szerkesztőablak fölött, ami remélhetőleg kellően informativ. Így néz ki:

Személyre szóló segítség kérése a szerkesztéshez
Ha azt szeretnéd, hogy egy mentor, azaz egy tapasztaltabb szerkesztő segítséget nyújtson neked a wikipédiában tett első lépéseid során, hogy legyen egyvalaki, akihez személy szerint fordulhatsz a szerkesztésre vonatkozó kérdéseiddel, akkor másold innen a lenti szerkesztőablakba, hogy
{{Mentort kérek|}}
(ha a felhasználói lapod új, akkor a szöveget a szerkesztőablakban már benne is találod)

azután pedig kattints arra a gombra a lenti szerkesztőablak alatt, ami így néz ki: Lap mentése.

Egy mentor pár órán belül jelentkezik nálad, hogy segítsen a szerkesztésben.
Ha esetleg a mentorlistából kiválasztottál egy bizonyos segítőt magadnak, akkor az ő nevét a lap mentése előtt írjad be közvetlenül a }} jelek elé így:
{{Mentort kérek|mentornév}}
Ebben az esetben is minden mentor tudomására jut a jelentkezésed, és ha az általad kiválasztott éppen nem érne rá, akkor jelentkezik nálad egy másik mentor.
Ha nem szerkeszteni akarsz, hanem valamilyen általános ismereti kérdésre kerestél hiába választ a Wikipédiában, akkor a kérdésed nem a mentorokra, hanem a Tudakozóba tartozik. Tedd fel ott a kérdésedet, és önkéntesek próbálnak majd segíteni neked a válasz keresésében.
Szerkesztőtársaid minden jót és tartalmas szórakozást kívánnak neked!
Wikipédia:Új szerkesztők támogatása/Mentorálás/Sablonok/editintro

Ha a userlap addig még nem létezett, akkor nem csak szerkesztésre nyitja meg azt, hanem előre ki is tölti a {{segítséget kérek|}} szöveggel.
Ha ügyesebb megfogalmazáast találtok, kérlek javítsátok! Itt javítható: Wikipédia:Új szerkesztők támogatása/Mentorálás/Sablonok/editintro

Karmelaposta 2007. november 24., 00:47 (CET)

Talán érdemes lenne elhelyezni a segítség kérés sablonját vagy ezt a gombot a vitalapon megjelenő Köszöntünk a magyar Wikipédiában-ban. Ha szükség lesz még mentora lehet beszállok. – Beyond silence 2007. november 24., 00:54 (CET)
  • Az "akkor másold innen a szerkesztőablakba" szerintem jó lenne még hozzátenni hogy a lenti szerkesztőablakba, hogy a nagyon birkák is tudják merre kell keresni a szerkesztőablakot :). – Beyond silence 2007. november 24., 00:59 (CET)

Szívesen látunk a mentorok között Beyond silence, iratkozzál fel, kérlek!
Príma ötlet a gombot mindenfelé elhelyezni. Én már csak reggel jutnék hozzá, ha van hozzá energiád, csak nosza.
Idemásolom a vitalapomról a bennóval folytatott eszmecserét:
Ami a reklámot illeti:

  1. Üdvözlősablon
  2. azok a mediawiki felületek, amiket a regisztrálók látnak elsőre (ez nagyon fontos lenne)
  3. Kezdők kocsmafala

még gondolkodom! :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 23., 18:03 (CET)

Egy kérés: az újaknak szóló helyeken ne legyenek ilyen kifejezések, mint: újonc, kezdő, zöldfülű, csecsemő, stb.
Javaslataim: új társunk, wikipédista, szerkesztő, szerző, vagy hasonló.

Karmelaposta 2007. november 24., 01:23 (CET)

Vmi ilyesmi:... User:Pilgab/Üdvözlés Pilgab üzenet 2007. november 24., 01:32 (CET)
RePilgab: Aha!
Hová tűntek a szakaszszerkesztés linkek? Ki fújta meg?
Karmelaposta 2007. november 24., 01:38 (CET)
reBennó: Kösz! Karmelaposta 2007. november 24., 10:01 (CET)
A "kezdő"vel nincs nagyon baj, nem lekicsinyinlő szerintem. – Beyond silence 2007. november 24., 10:13 (CET)

A személyes mentorsablonod létrehozása egy allapodon

"A szövegben előforduló összes „XYZ”-et kicseréled a te nevedre." kijavítandó ABC-re, mivel ABC van sablonba XYZ helyett.– Beyond silence 2007. november 24., 10:40 (CET)

Szerkessz bátran! Karmelaposta 2007. november 24., 12:13 (CET)
Oké, csak gondoltam az ilyenről nem árt még konzultálni. ;)– Beyond silence 2007. november 24., 14:22 (CET)

A mentorálás reklámozása

Azokon a mediawiki felületeken, amiket a regisztrálók látnak elsőre igen fontos lenne a mentorműhelyt reklámozni. Megtenné valaki? Nekem most nincs érkezésem hozzá, hogy beletanuljak. Majd egyszer máskor. Van egy gomb és egy link is, mindkettő használható lenne erre: a gomb-sablon: és a link-sablon: felhasználói lapodra Karmelaposta 2007. november 26., 23:38 (CET)
Karmela! Ha nem tiltakozol ellene nagyon, néhány helyen (pl. az üdvözlet sablonokban) kicserélem a gombot a linkre, mert nagyon uralkodó, ronda és egy kicsit erőszakos is így. Várom a válaszodat! Samat üzenetrögzítő 2007. november 26., 23:43 (CET)

Amíg Karmela válaszol: mindenképpen nagyon feltűnőnek kell lennie, és a gomb leegyszerűsít. Az a baj a nagyon kezdővel, hogy a link nem eléggé barátságos és egyértelmű. Ne magunkra gondoljunk, hogy ránk milyen hatást tesz az üdvsablon, hanem próbáljuk zöld szemmel nézni. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 26., 23:47 (CET)

Aki nem tudja, mi az a link, az szerkesztőként sem él majd meg. A feltűnőségen lehet segíteni vastagítással, NAGYBETŰKKEL, színekkel és ezek kombinációjával, de ezt a gombos üdvözlősablont ma szégyeltem kiosztani... Samat üzenetrögzítő 2007. november 27., 00:00 (CET)

Én szívem szerint azt mondanám, hogy a gomb jobb, mert minél feltűnőbb annál jobb (azt akarjuk, hogy észrevegyék, de azért ne látszódjon úgy, mintha azt akarnánk hogy észrevegyék?) Másrészt viszont megtanultam, hogy amikor éppen a szívügyem valami, akkor hajlamos vagyok a mértéktelenségre, és érdemes odafigyelni a csitító szóra. Ennek jegyében: vesd be a link-sablont, ha az a szimpatikusabb, de 120-150%-os fonttal, az is jó feltűnő, főleg ha ráírjuk, hogy „ide kattints” (paraméter szabályozza, hogy mi a felirata). Karmelaposta 2007. november 27., 00:46 (CET)

Eddig is mindenki azt az üdvözlősablont küldözgette amelyiket, amilyent akart. Ezután is így lesz. Én pl. a gombosat fogom. Nekem meg az tetszik jobban. Mindegy, csak találjanak ide az érintettek. Pilgab üzenet 2007. november 27., 08:28 (CET)

Vénróka

Aranyos a Vénróka, és a képe is tetszik, de nem kellene talán megjegyzésbe tenni, ha már nincs rá többé szükség? Bár nem hiszem, hogy túl sok mentorálásra vágyó választaná így iis :) – Dami reci 2007. november 27., 23:12 (CET)

Figyelem

Vannak új segítség keresők! (Csak hogy ne legyenek elfelejtve).– Beyond silence 2007. november 28., 14:19 (CET)

Boro -> Vénróka és Weiner -> Bennó. Már választottak :D --//Danivita·ʒ·ɘ 2007. november 28., 14:31 (CET)
Ok, de Vénróka mióta igazi user? – Beyond silence 2007. november 28., 16:26 (CET)

Gyerekek, nagyon profi lett az oldal! Pupika Vita 2007. november 28., 21:18 (CET)

User:86.125.161.81 csak vár és vár! Tessék hát ugrani! (Nem tudom, mennyire állandó ez a bukaresti ip-cím. Először is meg kellene kérni, hogy regisztráljon.) Samat üzenetrögzítő 2007. november 29., 01:54 (CET)

Már megvolt. Ha jól emlékszem Beyond Silence írt neki. Pilgab üzenet 2007. november 29., 08:09 (CET)

Elnézést, nem voltam elég figyelmes. Azóta Bennó is írt, meg én is írtam, sajnos éppen egyszerre. :)
Remélem regisztrálni fog, mert így ip-vel ez elég nehéz lesz... Samat üzenetrögzítő 2007. november 29., 09:25 (CET)
(=Elnézést, nem voltam elég figyelmes. Azóta már ti is írtatok neki... :) Pilgab üzenet 2007. november 29., 09:59 (CET))

Napi rotáció

Bennó mint hátrányos helyzetű „B”-betűs szeretné, ha nem az ábácé határozná meg a sorrendet a mentorlistán. Mit szólnátok ahhoz, hogy naponta más legyen az élen? Úgy lehetne megcsinálni, hogy aki éppen az első helyen szerepel, azt reggelente az első arrajáró áttenné a lista végére. Karmelaposta 2007. december 1., 18:28 (CET)

Jaj, ne kelljen már evvel is foglalkozni :'). Miért baj? Állandóan őt kérik fel vagy mi? Egyszerűbb, hogy aki jelenleg nem ér rá az ne tedje ki az ő személyes sablonját, de ha mégis megtalálják szóljon másnak hogy vállalja el helyette. – Beyond silence 2007. december 1., 21:37 (CET)
Még mindig nem tudom mi ennek az értelme, azért kösz. – Beyond silence 2007. december 3., 14:02 (CET)
Bennó a panaszos, nem én, de úgy tűnik, hogy nem vette észre a kérdésedet.
Igen, azt hiszem nem szeretné, ha túl sokan keresnék meg és mindig csak őt.
Danival most azon spekulálunk, hogy hogyan lehetne ezt a legügyesebben automatizálni, úgy hogy nem kell majd külön gondolni rá. Karmelaposta 2007. december 3., 17:37 (CET)
Amit írtam azzal mi a próbléma?: aki jelenleg nem ér rá az ne tedje ki az ő személyes sablonját. – Beyond silence 2007. december 3., 18:33 (CET)
Nincsen azzal semmi probléma igazad van, szedje ki.
Amit most viszont Dani megold az az, hogy egyenlő sansza legyen annak, aki az ábécé elején van, meg annak, aki a végén.
Karmelaposta 2007. december 3., 21:59 (CET)

Bs: kötekedni akarsz? Állok elébe. Igenis jobb, ha rotál. Te pedig ne feledd, hogy nem csak az újdoncokat kell mentorálni, egy mentor mutasson példát abban is, hogy kerüli a felesleges kötözködést. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 3., 22:01 (CET)

Nem kötekedni akartam, csak írtam hogy szerintem nincs sok értelme, de nekem mindegy. Az biztos hogy én nem fogom pakolgatni az emberek a listán passzíóból.– Beyond silence 2007. december 3., 22:27 (CET)

Új mentor jelentkezik

Sziasztok, szeretnék jelentkezni. :) Mai nap folyamány valamikor (inkább estefelé) elkészítem a sablonomat. Üdv – Timiş mélboksz 2007. december 7., 13:18 (CET)

Sok sikert! Nem kell izgulni van időd, egyelőre úgy láttom hogy egymást taposuk a mentoráltakért... :D – Beyond silence 2007. december 7., 15:38 (CET)
Örülök neked, Timiş Karmelaposta 2007. december 7., 18:40 (CET)

Segítsetek légyszi

Teljesen el vagyok havazva, nem nagyon lesz ma időm, valaki segítsen neki légyszi: [1]

Kösz, Totya 2007. december 10., 10:32 (CET)

Ok, csinálom. Karmelaposta 2007. december 10., 17:02 (CET)

Ketyeg a motor

Nézem a táblázatot, tizenöt bejegyzés van ott:
Diaby és Szajci egy-egy új szerkesztőt mentorál.
Beyond silence meg én kétszeres mentorok vagyunk.
Bennó háromszoros mentor: egy új szerkesztőt, egy új admint és egy régi szerkesztőt mentorál.
Legszorgalmasabb mentorunk Pilgab, ő hatszoros mentor.
Általában mondva jobb, ha egyazon ember nem mentorál ötnél több szerkesztőt, de Pilgab kénytelen volt hatodszorra is beugrani, mert egy segítségkérésre hosszabb ideig senki sem jelentkezett.
Jobb lenne, ha egyenletesebb lenne a megoszlás.
Megnyomjátok-e naponta többször a karácsonyelőtti stressz dacára is a sárga gombot?

Karmelaposta 2007. december 11., 14:15 (CET)

Azért annyira nem kemény. A 2. akit vállaltam az se írt még vissza egy szót sem... az újak közül nem sok a nagyon aktív. Nézegetem én, nem lett volna muszály Pilgabnak annyit vállalni, esetleg szóljon valamelik kevésbé aktív mentornak.– Beyond silence 2007. december 11., 15:19 (CET)
Nem szakadtam meg eddig én sem. Pár mondatnál többet nekem sem kellett írnom senkinek. Pilgab üzenet 2007. december 11., 15:24 (CET)

User:Vince

Sziasztok! Tudjátok mit jelent a szöveg Vince vitalapján? Szajci reci 2007. december 11., 15:22 (CET)

Bennónak van egy hipotézise. Karmelaposta 2007. december 11., 15:35 (CET)


Figyelőlista

Hogyan lehetne elérni, hogy csak a figyelőlistámat nézve is észrevegyem, ha valaki jelentkezik? Mert ugye az nem jó, ha felveszem rá a Kategória:WP-Segítségkeresők kategóriát, ugyanis az nem változik, mikor megjelenik benne valaki. Annál jobb megoldás kéne, mint ennek a lapnak a figyelése, mert ide meg már hosszabb várakozás után kerül csak figyelmeztető üzenet. (Egy darabig takarék üzemmódban csak néhány lapot figyelek, de „kötelességeimnek” szeretnék eleget tenni.) Samat üzenetrögzítő 2007. december 11., 18:47 (CET)

Nem találtam olyan megoldást, ami a figyelőlistával oldaná meg a kérdést. Ha arra vársz, hogy itt fenn az első fejezetbe valaki egy üzenetet írjon, mert a jelentkezést észrevette ugyan, de nem akar éppen mentorálni, akkor lecsúszol a legtöbb jelentkezésről. A kategóriázást nem veszi észre a figyelőlista, marad, hogy időnként meg kell nyomni a sárga gombot, azaz aktívan bele kell nézi a kategóriába. A Sárga gombot rátehetnéd valamelyik lapodra, ahol gyakran tartószkodsz.
Ha majd frissebb leszek, körülnézek egy kicsit a metán, hátha kitalált már valaki valami okos kütyüt erre. Biztos, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik azt szeretnék, hogy valamilyen lapon nyomot hagyjon, ha valamelyik kategóriába új tag érkezik.
Karmelaposta 2007. december 12., 00:22 (CET)

Fel kéne kérnie egy botot, hogy értesítse a szerkesztőket. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 12., 00:27 (CET)
Meta a kategóriabeli változások figyeléséről.
Ha jól értelmezem, akkor a „Kapcsolódó változtatások”kal lehetne operálni. Tehát ha csinálsz egy lapot a megfigyelendő oldalakból, azok közé felveszed a kérdéses kategóriát is, és azután a „figyelőlistám” helyett ennél a lapnál a „Kapcsolódó változtatások”at nyomkodod. Ki kell még próbálni, hogy tényleg úgy működik-e, ahogy szeretnénk.
Kipróbáltam. Így nem működ.
Karmelaposta 2007. december 12., 11:39 (CET)

De működ. Én is kipróbál. Mutatja az elmúlt egy hét kapcsolódó változtatásait. Mutatja Csilla80-at, Vincét és Kisrókát is. Nálad hogyhogy nem? • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 12., 11:41 (CET)

Ha már a kategórián vagyok, akkor csinálja, de gyüjteményes lapról, ahol a kategória csak egy a felsoroltak közül, onnan nem.
Ha már belementem a kategóriába, akkor nem izgalmas az egész, hiszen itt nem arról van szó, hogy hosszú taglistám lenne a kategóriában, és csak azt keresném, hogy mi az új. :Olyan eszköz kéne, amivel a kategória figyelése és az egyéb lapok figyelése egy csapásra menne.
Karmelaposta 2007. december 12., 11:52 (CET)


Személyes segítség

Sokan a személyes segítség kérését úgy értelmezik, hogy feltesznek egy kérdést és arra fog majd vki válaszolni, mint pl ez a fenti ips a nokiájával vagy nekem volt egy aki Európa 3 legmagasabb hegycsúcsát szerette volan megtudni. Úgy látszik nem egyértelmű mire is való a segítséget kérek sablon. Pilgab üzenet 2007. december 13., 22:42 (CET)

Miért ezekre nem jó? :) Na oké, aki a semmi fogalmára volt kiváncsi kicsit durva. – Beyond silence 2007. december 13., 23:26 (CET)
Pilgabnak: szerintem nem baj, ha erre is használják, fő, hogy valaki válaszoljon. Ha látod, hogy nem hosszabb távú az igény, akkor továbbirányítod, ha meg rendes mentoralany, akkor lecsapsz rá. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 14., 00:56 (CET)
Az az gyanúm, hogy Csilla80 is csak az analfabétizmus szó ellentétét kereste. Őket mind át lehet irányítani majd a Tudakozóba...ha lesz :) Samat üzenetrögzítő 2007. december 14., 01:03 (CET)
Még egy ok, hogy ez is be legyen vezetve, látszik, van rá igény. – Bazsa vita 2007. december 14., 01:11 (CET)
Csak legyen, aki válaszol is :) Samat üzenetrögzítő 2007. december 14., 02:43 (CET)

Hasznos kép

Aláíráskor - Kattints ide!
Szajci reci 2007. december 17., 07:51 (CET)


Hasznos tipp: {{Tipp-hogy-írj-alá}}
... és még sok hasznos tipp található a Kategória:Tippekben.
Karmelaposta 2007. december 17., 17:28 (CET)

köszi. Szajci reci 2007. december 21., 07:41 (CET)


Projektszervezés

Szajci felvetését idemásolom a userlapomról:

Szia! Szerinted ne vegyük le az olyan szerkesztőket, akiket már nem mentorál senki? Mert szerintem felesleges, hogy lássák, hogy kiket mentoráltak korábban és a táblázat is nagyon nagy lesz egy idő után. Szajci reci 2007. december 31., 10:02 (CET)

Csinálhatunk még egy táblázatot, ahová el lehet archiválni a régi eseteket.
Szerintem az elvégezett munkát ne ítéljük teljes feledésre.
A soha-vissza-nem-jelentkezetteket persze nem kell tárolgatni.
Egy automatikus archiválás lenne a legjobb, de még nincs jó ötletem, hogy hogyan.
Karmelaposta 2007. december 31., 10:53 (CET)

Rendben van. Legyen így akkor. Szajci reci 2007. december 31., 11:06 (CET)

Karmela megcsinálod? Vagy csináljam én? Szajci reci 2008. január 4., 13:56 (CET)

Ezt Burum meg én a vitalapján már felvetettük:

Lehet, hogy az egyszeri jelentkezőket egy időszak után, a kezek elengedését kérőket pedig szintén egy kis idő után törölni lehetne a táblázatból? Csak azért, hogy látható legyen mindig az aktuális állapot... :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 23., 15:03 (CET)

Kommentbe kell tenni a végét és úgy semmi gond nincs vele... Pilgab üzenet 2007. december 23., 15:48 (CET)

Persze, ismerem a technikai lehetőségeket :) Csak a jövőre nézvést... a beindulás (kb. 3 hét) óta 20 mentorálandó szerkesztő volt, akik közül sokan soha nem jöttek vissza, többen pedig kérték, hogy a mentorálásnak legyen vége, mert felnőttek. Szerintem érdemes volna a táblázatot aktuálisan tartani, ami szerintem magába foglalná, hogy kb. egy hónap eltelte után kikerülnek belőle a mentorálási programban már nem résztvevő szerkesztők. De természetesen Ti döntitek el... :) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 23., 16:39 (CET)

Tudom, hogy ismered a lehetőségeket, csak annyi, hogy a további viták meg felháborodások elkerülése miatt tisztázzuk hogy nem törlődnek a dolgok, csak kommentbe kerülnek. Most még szeruintem tolerálható hosszúságú, de előbb- utóbb mindenképp kell majd egy metszés. Pilgab üzenet 2007. december 23., 16:50 (CET)

Mi, Veled együtt, messze nézünk előre és működő rendszerben gondolkodunk... De tudod, felőlem akár 200 soros is lehet ez a táblázat :)– Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 23., 17:04 (CET)

Nekem is elég nagy felbontású a képernyőm :) De ebből szerintem majd archiválás lesz úgyis... de igazából tök mindegy ... :) Pilgab üzenet 2007. december 24., 11:39 (CET)


Pilgab üzenet 2008. január 4., 14:03 (CET)


Szétválasztottam

A Projektszervezésben szétválasztottam az aktuális eseteket a lezártaktol.

Nyitva maradt az a kérdés, hogy megőrizzük-e azokat a bejegyzéseket, amik arról szólnak, hogy valaki egyszer rátenyerelt a segítségkérő gombra, de aztán soha nem jelentkezett többé.

Mit gondoltok? Karmelaposta 2008. január 4., 17:50 (CET)

Az én véleményem fent olvasható a dobozban. Gyakorlatilag ugyanolyan feleslegesnek tartom a pszeudoigénylők megörzését, mint az azonnali törlés kategória régi rendszerének archívumait. További eredményes munkát, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 4., 18:02 (CET)
Jó lett ez így. Akik nem jelentkeztek legalább hetekig azok törölhetőek szerintem. – Beyond silence 2008. január 4., 18:40 (CET)

Menyhárt károly

Áthozva azWikipédia:Adminisztrátorok üzenőfaláról

Menyhárt károly (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Mentorért kiált. Már a második cikkbe teszi bele az egyébként helytálló demográfiai fejtegetéseket + a magyar városok népességének számát a rendszerváltáskor. – Vince blabla :-) 2008. január 6., 16:03 (CET)

És ez miért adminisztrátori feladat? :-) Bináris ide 2008. január 6., 16:05 (CET)

Ezt a rettenetet: „Ha szeretnél egy segítőt a Wikipédiával való megismerkedéshez, megkérhetsz egy mentort. Csak Kattints ide!, és kövesd a megnyíló szerkesztőablak fölötti útmutatást.” úgy eltüntetni az üdvözlősablonból, hogy nyoma se maradjon, helyette pedig egy szép, összetett magyar mondatot írni uezen tartalommal. Adminok közt is van mentor, itt meg többen olvassák + oda kell figyelni a szerkesztéseire. – Vince blabla :-) 2008. január 6., 16:08 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Nem értelek.

  1. Mi a baj az üdvözlő sablonnal? A szerkesztése különben sem adminisztrátori feladat.
  2. Először figyelmeztetni kellene a szerkesztőt, szólni neki, hogy nem jó, amit csinál. Te adtál neki egy üdvözlő sablont, és meg sem próbáltál kommunikálni vele a vitalapján. Akkor miért kell rögtön az adminokat odaküldeni? Ld. nyenyec kedvenc miheznemkelladmin? linkjét.
  3. A mentoroknak a mentoroknál lehet szólni, ha meg oda kell figyelni valakire, de még nem blokkolásközeli a helyzet, akkor sokkal inkább a WP:FÜ-re célszerű írni. (Ha van vízvezetékszerelő az adminok között, akkor ide írod be, hogy csöpög a csap?) De mindenekelőtt szólni kell a szerkesztőnek, ez az első lépés, utána ráküldeni másokat.

Bináris ide 2008. január 6., 16:17 (CET)

Jajj!! Rossz érzésem támadt... :( – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 6., 16:26 (CET)

Írtam a vitalapjára. Tényleg volt néhány érdekes szerkesztése, majd meglátjuk, reagál-e. Bináris ide 2008. január 6., 16:44 (CET)

Úgy értettem, hogy a feladat vállról történő elegáns lerázása az, ami megzavart... :( – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 6., 16:47 (CET)
Most akkor kinek kéne még mit kéne még tennie kéne? Egyébként meg Vince van annyira régi szerkesztő, hogy magától is tudhatná, mi a szokás ilyenkor és miért kell AÜ-re írni. Bináris ide 2008. január 6., 16:50 (CET)

Szelíden, nyugodtan, pici betűkkel: amikor azt írja valaki, hogy "ez miért adminisztrátori feladat", akkor gondolja már meg, hogy esetleg azt is írhatná, hogy "miért nem adminisztrátori feladat". És az adminmítosz, az adminok érinthetetlensége, feladatok megoldására való felkérhetetlensége csak növekszik, egyre növekszik... :(((( – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 6., 16:59 (CET)

Éppen ellenkezőleg, az gerjeszti az adminmítoszt, ha minden aprósággal iderohangálnak még a rutinos vén szerkesztők is. Tényleg nem történt semmi olyan, ami adminisztrátort igényelne, egy egyszerű kapcsolatfelvételről volt szó. Jelzem, azóta még nem is járt erre admin, és mégis megoldódott a helyzet olyan szinten, ahogy megoldódhatott idáig egyáltalán. Ha Vince azt írta volna, hogy "kommunikáljon már valaki ezzel az emberrel, mert nekem most nincs időm meg kedvem", az más helyzet lett volna. Lassan át is kerülhet az egész szakasz a vitalapra. :-D Bináris ide 2008. január 6., 17:05 (CET)

Na tessék, még csak egy napja adminisztrátor, és máris másokat dolgoztat maga helyett :-)

Praktikus megközelítésben, ha Vince leírja valahova, hogy "de jó lenne, ha XY-t mentorálná valaki", akkor ennek hatására vagy fogják mentorálni, vagy nem; és a két kimenetel valószínűsége nem független attól, hogy hova írja le. Ha teszem azt az AÜ-t két olyan ember olvassa, aki foglalkozik néha mentorálással, a mentorműhelyt meg tíz, akkor ötször jobbak az esélyei, ha oda ír és nem ide. Ez logisztikai kérdés, nem munkaköri :-) – TgrvitaIRCWPPR 2008. január 6., 19:18 (CET)

Tévedés! Még két órája sem vagyok admin, 17:33-kor lettem az. Ezt még mezei szerkesztőként írtam. Bináris ide 2008. január 6., 19:23 (CET)

1) A töméntelen sok (al)lap közül mégis melyiknek a vitalapján jelezzem? Hol a „legrelevánsabb”? 2) Befejezhetnétek végre ezt a hülye propagandát, hogy semmit sem lehet kérni attól, aki admin lett. Ez a miheznemkelladmin duma most ugyanis a lustaság védőpajzsaként funkcionál és régen túllépte az értelmes mértékű „alkalmazását”, nevetségessé vált 3) mozgasd át a szerinted megfelelő helyre, oszt jónapot. Ez van, eltévedtem az allapok sűrűjében és inkább oda írom, ahol biztosan olvassa majd legalább egy mentor is, lehetőleg azonnal. Márpedig az adminok között sok a mentor is, uh nem hiszem, h anyira félrement ez, mint amennyire állítjátok. – Vince blabla :-) 2008. január 6., 23:31 (CET)

reVince:
Ha a mentoroknak üzenni akarsz, akkor elég természetes módon a mentorálás főlapjának a vitalapja erre legrelevánsabb, nem az allapoké. Ezért is voltak már eddig is az allapok már meglévő vitalapjai redirektek ide.
Ezenkívül a minden allapon elhelyezett navigátorsablonban még az „Eszmecsere a mentorálásról” link is idemutatott.
A további kételyek eloszlatására bevezettem a WP:MÜ rövidítést, ami szintén ide vezet.
A mentorálás együttműködésre alapszik, az abban való részvétel önkéntes, csak felajánlhatjuk, senkire sem lehet rákényszeríteni. Várjuk meg, kéri-e Menyhárt károly (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) a mentorálást, miután User:Bináris erre külön felszólította.
Karmelaposta 2008. január 7., 10:25 (CET)


Nem olvasom végig ezt az ocsmányságot, de ha valaki nem kér mentort akkor nem kell a nyakéba ülteti, ha valami baj van vele meg lehet azt beszél önállóan is. A mondattal meg az üdvözlősablonból nincs sok baj, nem tudom miért kell állandó próblémázni egyeseknek. – Beyond silence 2008. január 7., 11:47 (CET)
Kedves Beyond silence kolléga! Kérlek, ne nevezd ocsmányságnak a felszínre törő működési zavarokat, esetleges feltörő vitákat. A magyar Wiki az elmúlt hónapokban olyan szinten gyarapodott, fejlődött, hogy még mi, régebbi szerkesztők is eltévedünk néha a dzsungelben. A szerepek újraosztódtak, hiszen pár hónappal ezelőtt 6 adminunk volt, közülük 3 inaktív. Ma 20 fölött van a számuk és nagyobb részük aktív, sőt, amennyire látom, már szolgálatszervezés is folyik, ami kétségtelenül dicséretes dolog. Tehát, az csak jó, ha működési problémák felszínre kerülnek, mert meg lehet őket beszélni. Itt fentebb senki nem anyázott, senki nem talált ki új lakóhelyet beszélgetőpartnerének, kuturált megbeszélés folyt. Ha sikerült tisztázni valamit, akkor megérte.
Nagyon egyetértek veled abban, hogy nem szabad a friss betérőre ráoktrojálni magát egyetlen mentornak sem. Világosak a lehetőségek, ha akarja, majd kéri. És abban is egyetértek, hogy a sok nem válaszoló miatt lankad a lelkesedés, ezért szerintem kiváló ötlet az első lépcső beépítése, egy rosta, amelyen nem lépnek át azok, akik csak egy ü betűt akartak ő betőre cserélni, és valaki rögtön üdvözölte őket. Szóval, türelem, és kis Hazánk hamarost felvirágzik! – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2008. január 7., 12:38 (CET)
Bocs, nem tudom milyn müködési zavar volt itt, mint írtam nem olvastam végig, nekem egy újabb kisstílű vitának tünt. Köszi a válaszodat! ;) – Beyond silence 2008. január 7., 13:47 (CET)

Persze, nyilvánvalóan az én hibám a wikipédia áttekinthetetlensége és minden ostobasága, a saját magának ellenmondó irányelvek tömkelegével együtt... – Vince blabla :-) 2008. január 8., 14:57 (CET)

Sablon:Leszek-a-mentorod

Az vált be, hogy levesszük a segítségkérő userlapjáról a segítségkérést, és a {{subst:Leszek-a-mentorod}} sablont pedig a vitalapjára írjuk. Az a jó benne, hogy nem teszünk úgy, mintha a userlapja üzengetésre való lenne. Hajlandó lenne valaki a Hogyan lesz valakiből mentor lapot ezzel kiegészíteni? Meg azzal is, hogy ilyenkor ki kell törölni a felhívást ezen a lapon legfelül. Karmelaposta 2008. január 16., 23:20 (CET)

Szerintem nem oda, hanem a Wikipédia:Új szerkesztők támogatása/Mentorálás/Tanácsok mentoroknakba való. Asszem megcsinálom. – Beyond silence 2008. január 16., 23:31 (CET)
Szerintem is. Samat üzenetrögzítő 2008. január 16., 23:40 (CET)

Szerintem az lenne a legjobb, ha a „segítséget kérek” sablon sem a userlapon, hanem a vitalapon lenne.

Ettől függetlenül marad a személyes mentorsablon használata a válasz után, vagy nem? Samat üzenetrögzítő 2008. január 16., 23:38 (CET)

reSamat: Igen, maradjon szvsz. Karmelaposta 2008. január 17., 01:07 (CET)

Megírtam, ellenvetés? :) – Beyond silence 2008. január 16., 23:47 (CET)
reBeyond silence: Kösz, jó szerintem. Annyit változtattam, hogy a {{subst:Leszek-a-mentorod}} subst-os legyen. Egyetértetek ezzel?
Karmelaposta 2008. január 17., 01:07 (CET)
Köszi Bs! Minden olyan sablont substolva szúrjunk be, amit később nem akarunk törölni, megváltoztatni, paraméterezni. Tehát egyetértek. Samat üzenetrögzítő 2008. január 17., 01:20 (CET)
Szívi! Mi a subst?– Beyond silence 2008. január 17., 08:54 (CET)
<font color:RÓZSASZÍN>Ha a sablon neve elé beteszed a „subst:”-t, akkor a sablon tartalma lesz beszúrva, nem pedig a sablon. Tehát pl. szöveges sablon esetén csak szöveget fogsz látni később. Ez kevésbé terheli a szervereket, mert nem kell minden alkalommal lekérni a sablont. Meg személyesebb is pl. egy üdvözlősablonnál (nem látszik rajta egyből, hogy tucatárut kap).</font> (szín a szivi miatt, a mégse Bin kedvéért) Samat üzenetrögzítő 2008. január 17., 13:44 (CET)

Hova kerüljön a {{Segítséget kérek}}(?) ?

Samat felvetette, hogy a {{Segítséget kérek}}(?) sablont költöztessük át az új szerkesztő vitalapjára.
Mit gondoltok?
Karmelaposta 2008. január 17., 01:13 (CET)

Azt nem mondom, hogy aludtam rá egyet, de nézegettem a sablonokat. Végül arra gondoltam, hogy a „segítséget kérek” és a „mentorsablon” mégis maradhat a userlapon. (A javaslat oka az volt, hogy nehogy azt gondolhassa az új szerkesztőtárs, hogy ott üzengetünk.) Samat üzenetrögzítő 2008. január 17., 01:23 (CET)

Azért is jobb, ha marad, mert a userlap rendszerint ilyenkor még üres, és így automatikusan betöltődik a szöveg, az új szerkesztőnek csak a mentésre kell kattintania. Karmelaposta 2008. január 17., 01:30 (CET)

Mentor kellene neki

User:Matyas16 botladozik, figyelmeztetésekre nem reagálva gyártja az egy sornál is rövidebb "szócikkeket". Szerintem write-only módban dolgozik, valaki a szárnyai alá vehetné. Bináris ide 2008. január 23., 13:53 (CET)

Ha nem reagál a figyelmeztetésekre akkor nem tudom mit kezdene vele egy mentor... – Beyond silence 2008. január 23., 14:03 (CET)

Megpróbálom felvenni vele a kapcsolatot, írtam neki egy üzenetet a vitalapjára. Karmelaposta 2008. január 23., 15:36 (CET)

Új mentor: Mex

Örülünk neked Mex, üdvözlünk a mentorok között! Karmelaposta 2008. február 29., 10:14 (CET)

Köszi! Épp olvastam, hogy valami sablont is kellene készítenem, de nem tudom, hogy kell. Segítenél ebben? Ha valaki épp tőlem vár segítséget, akkor kapok értesítést a vitalapomra? Előre is köszönöm. – Mex plática 2008. február 29., 10:21 (CET)

Mindjárt megcsinálom a sablonodat. Ha szívesen veszed, hogy személy szerint is kérnek téged mentorálásra, akkor érdemes kiegészíteni a bemutakozásodat a {{Segítséget kérek|El Mexicano}} mintaszöveggel, ahogy az például nálam is van.

Ha észrevesszük, hogy valakit név szerint kérnek, akkor az a szokás, hogy a mentor vitalapjára egy üzenetet írunk, az új szerkesztőnek pedig megírjuk, hogy szóltunk a keresett mentornak, és hogy addig is, amig a kért mentor jelentkezik, kit kérdezgethet.
Ha pedig az elkészítendő mentorsablonodban a megfelelő helyre kattintasz, akkor ettől függetlenül is látod, hogy kérnek-e téged éppen név szerint, mert a segítségkérő sablon utal a te mentorsablonodra.

Ha a segítségkérés nem névre szóló, akkor aki észreveszi, hogy a Kategória:WP-Segítségkeresők kategóriájában felbukkant egy új név, az itt fennt, az első szakaszba beírja a jelentkezőt egy {{user}} sablon keretében. A szakasz neve feltünő a friss változásokban. Karmelaposta 2008. február 29., 10:47 (CET)

Megcsináltam a mentorsablonodat. Ha ki akarod próbálni a segítségkérést, használhatod a User:Növendék nevű zoknimat. Karmelaposta 2008. február 29., 10:59 (CET)

Köszönöm szépen! Elnézést, hogy csak most válaszolok, sok munkám volt. A bemutatkozásomat kiegészítettem azzal, amit fentebb írtál. – Mex plática 2008. február 29., 15:14 (CET)

Wikiszabin vagyok

Arra kérlek benneteket, hogy kattintsatok rá legalább naponta egyszer a sárga gombra. Az utóbbi időben hosszan észrevétlen maradtak a segítségkérők. Karmelaposta 2008. március 13., 11:24 (CET)

A wikipédia kezd multifunkciós bugylibicska lenni, csak kapkodom a fejem, hogy mennyi része van neki. Szerencsére elég jól szervezett, egyedül a szabadidő szab határt... Naszóval igyekszem erre is bolyongani... – Rodrigó 2008. március 15., 01:07 (CET)

Új mentort avatunk

Kinek hány befejezett mentorálása van?

Volna kedve valakinek egy táblázatba kigyűjteni? Karmelaposta 2008. július 1., 16:06 (CEST)

Franc se tudja megszámolni, mivel hol válaszolnak hol nap a mentoráltak...– Beyond silence Üz 2008. július 1., 16:24 (CEST)

A projektszervezéses adatok alapján:

Lezárt mentorálások 2008.07.01-ig
Név Lezárt mentorálások
Pilgab (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 22
Szajci (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 14
Bennó (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 3
Tomeczek (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 2
Karmela (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 2
Samat (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 2
Diaby (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 1
Beyond silence (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 1
KeFe (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 1
VC-s (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 1
OrsolyaVirág (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 1
G ambrus (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) 1

De ezek biztos, hogy nem korrekt adatok. Pilgab üzenet 2008. július 1., 17:42 (CEST)

Szerintem sem! Én a vitalapomon kapott figyelmeztetések ellenére sem vállaltam mentorálást az utóbbi napokban, de több esetben is segítettem új szerkesztőknek. Véleményem szerint a mentorálás egy jó ötlet volt, de nincs szükség statisztikára. Mindenki látja, tapasztalja, hogy szükség van rá, de minek kellene pontos kimutatást vezetni erről? Nekem elég, ha az új szerkesztő elrebeg egy köszönömöt, vagy csak megjegyzi, hogy örül a segítségnek stb. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2008. július 15., 05:56 (CEST)

Vicc. :)– Beyond silence Üz 2008. július 15., 20:29 (CEST)

sorrend

mi alapján vagyok én itt az első? Semmi baj, csak naponta legalább ketten írnak nekem e-mailt, soha nem az adatlapon keresnek meg! Már lassan indíthatnék tanfolyamot. Nikita  2008. július 15., 17:45 (CEST)

Jó, hogy szólsz, AsgardBot lazsál! Az ő feladata lenne a sorrendet naponta megváltoztatni, nézd meg a laptörténetet: [2]. Mindjárt szólok Daninak, hogy AshgardBot két hete sztrájkol. Karmelaposta 2008. július 15., 17:50 (CEST)

Wikiszabi

Magánéleti okok miatt határozatlan ideig Wikiszabadságra megyek, ami a mentorálásra is vonatkozik. – Tomeczek Słucham! 2008. július 27., 10:19 (CEST)

Segítség

Kedves mentorok! Ne értsetek félre, nem hülyéskedek, csak egy nálam türelmesebb szerkesztőt keresnék, aki tudna segíteni User:Cike okításában. Egy éve próbáltam már hozzászólni, de arra azzal reagált, hogy írt asszem egy járőrnek, hogy valaki mindig beleír a szócikkeibe, ráadásul szakmailag inkorrekt dolgokat (nem fényezném magam, de Gubb után én vagyok az, aki a matek műhelyt a vállamon cipelem és kissé nyomaszt, hogy egyedül vagyok). A következő problémáim vannak vele:

  • valaki mesélje el neki mi az az interwiki és hogyan kell beilleszteni
  • tud 3 nyelven, de nem olvassa a többi wikit, lehetne-e felhívni a figyelmét, hogy olvassa, és próbáljon a nemzetközi szakmai szokáshoz is igazodni, mert ezt úgy kell csinálni
  • ne írjon pov szócikkeket, ne azt írja, ahogy neki tetszik (mégha korrekt módon is), hanem ahogy a dolgokat a világban szokták (szimpli: wikiminőség)
  • képeket tölt fel anélkül, hogy a commonsban utánanézne, hogy van-e a témában jobb (bár attól tartok, hogy a sajtátját minden körülmények között jobbnak tartja), nem a lájszenszel van bajom, hanem a minőséggel
  • ne 10000 új lapot hozzon létre, hanem 1-et, de azt csinálja meg tisztességgel
  • valaki kíséreljen meg közvetítetni köztem és közte, mert ez hosszútávon az igen gyenge idegeimet fel fogja őrölni Mozo vita 2008. július 27., 13:30 (CEST)
Én próbákoztam nála, de amint látom nem túl sok sikerrel. Valóban egy türelmes (nagyon türelmes) mentor kell hozzá. Én megpróbálhatom, de jobb lenne ha Karmela próbálna meg vele előbb szót érteni, én nem biztos hogy jól tudok hozzáfogni egy idősebb szerkesztő mentorálásához. – Timish levélboksz 2008. július 27., 14:09 (CEST)
Megnézem, hogy mit tudok tenni.Már írtam is neki. Karmelaposta 2008. július 28., 11:33 (CEST)

Ébner Vili mentorálása

Üdv!

Láttam, hogy Ébner Vili szeretne mentort kérni, és gondoltam, hogy én elvállalnám, csak nem tudom, hogy ez lehetséges-e, mivel még nem vagyok túl régóta aktív szerkesztője a Wikipédiának. Nem szeretnék még a hivatalos mentorok közé kerülni, de szívesen segítenék Vilinek, főleg, mivel az általa érintett témákba nekem is kisebb-nagyobb belelátásom is van (a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba járok iskolába).

Üdv! – Hunyadym vita 2008. augusztus 21., 13:40 (CEST)

Segíts neki, persze. Nem kell ahhoz „hivatalos” mentornak lenni, hogy valaki segíthessen. A mentorprojekt arra való, hogy könnyebben és gyorsabban egymásra találjanak a segítségkérők és azok, akik szívesen segítenek.
Ha valami olyat kérdezne a mentoráltad, amit esetleg magad sem tudsz, akkor kérdezd meg itt: WP:KF-K. Egy új szerkesztőnek az is nagy segítség, hogy te tudod, hogy hol és hogyan kérdezz.
Karmelaposta 2008. augusztus 21., 14:33 (CEST)

Köszi szépen!
Üdv! – Hunyadym vita 2008. augusztus 21., 15:13 (CEST)

Kattintgassátok a sárgát!

Megyek wikiszabira. Karmelaposta 2008. augusztus 29., 00:01 (CEST)

Nyomogassátok!

Jó lenne, ha rátennétek a vitalapotokra, szerkesztői lapotokra és nyomogatnátok: {{Sárga gomb}}

Karmelaposta 2008. szeptember 23., 12:56 (CEST)

Új mentor

Üdv mindenkinek. Szeretnék én is mentor lenni. Márciusban regisztráltam, közel 3000 szerkesztésem van, és megnéztem mindent, hogy mi kell ahhoz, hogy mentor legyek. Remélem, ez elég, és nincs ellenem semmi kifogásotok :) – Madridista Ideírjad 2008. november 23., 19:28 (CET)

Persze, gyere csak, örülünk neked!
Tedd rá a lapodra a {{sárga gomb}}ot, és időnként nyomogasd!
Ha valamire mégsem tudnád kapásból a választ, az sem baj, az újaknak az is nagy segítség, hogy te tudod, hogy hol lehetne megkérdezni.
Egy apró kérés, teljesen független a mentorálástól: nálam hét sort foglal el az aláírásod, nem lenne elég egy kevésbé színes-szagos? Nem muszáj, csak úgy kérdem…
Karmelaüzenőlap 2008. november 23., 20:20 (CET)
Rendben, majd alakítok rajta :) Egyébként nálam 3 sor, de lehet, hogy a felbontás teszi... – Madridista Ideírjad 2008. november 23., 20:33 (CET)

Mentor

Szia!

Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy nézzétek már át az utolsó 1 hónapi (2008. november 10.-től) szerkesztéseimet, cikkeimet, és módosítsátok, értékeljétek, ha tudjátok, valamint segítsetek továbbfejleszteni őket. Nagyon fontos lenne. – Gbartavita 2008. december 17., 14:26 (CET)