Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)/Archív251

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

azonosíthatatlan ref a New York cikkben

A New York cikk legvégén, a portál alatt, ahol már semminek sem szabadna lenni, látható egy refnek kinéző egysoros valami, ami a szövegben nem található: hogyan, honnan került az oda?

Én meg úgy kerültem oda, hogy kerestem a New York megyét, ami New York állam egyik létező megyéje (a megyelista szerint is), de sehol nem találom, holott az állam összes többi megyéjéről van cikk.

Mi lehet a magyarázat? – Porrimaeszmecsere 2019. augusztus 1., 17:57 (CEST)

Az más csak hab a tortán, hogy az infoboxban megyeként New York állam van megadva. – Porrimaeszmecsere 2019. augusztus 1., 17:59 (CEST)

 megjegyzés New York nincs egyik megyében sem: az öt kerület mindegyike megyei szintű közigazgatási egység. New York megye megszokottabb neve Manhattan, úgyhogy ennek megfelelően létrehoztam egy átirányító lapot. Az infoboxban egy - jelet írtam be megye paraméterként, de a sablon linket próbál csinálni belőle a - megye lapra. Nem tudom, hogy lehet elegánsabban elintézni, hogy ne jelenjen meg a megye egyáltalán az infoboxban. Malatinszky vita 2019. augusztus 1., 20:14 (CEST)
Köszönöm a segítséget, és a magyarázatot, így már én is látom New York megyéinek listája botos listában az öt kerületet, mint megyét. Tényleg, ez a botos, kézzel nehezen javítható lista probléma megoldódott valahogy? – Porrimaeszmecsere 2019. augusztus 1., 23:53 (CEST)

Sablon:New York főbb nevezetességei tartalmazza a jegyzetet. – Vépi vita 2019. augusztus 1., 18:02 (CEST)

Köszi a megvilágítást; és ez jól van így? – Porrimaeszmecsere 2019. augusztus 1., 18:55 (CEST)
Kommentbe tettem, mert zavaró és fölösleges. Wikizoli vita 2019. augusztus 1., 18:57 (CEST)

Na, akkor itt és most (hic et nunc) hadd kérdezzem meg: Mi lenne az üdvös megoldás a portál után elhelyezett navboxokban, sablonokban (pl. ősök sablobna9 benne lévő (helyből programozott, vagy alkalmaként beleírt) refekkel? Ezek mindig a "rendes" Jegyzetek alcím után, a reflistán kívül, az oldal alján, rém randán fognak megjelenni. Ráadásul akkor is látszanak, ha a helyük nem látható, pl. ha a sablon be van csukva). Mit lehet ezekkel tenni (kitiltani nem lehet). Van pl. arra mód, hogy ezek a sablonon belül jelenjenek meg, csak kinyitás után legyenek láthatók, a sablon keretén belül? Vagy valami. Akela vita 2019. augusztus 1., 19:00 (CEST)

@Akela: Nézd meg, amit itt csináltam; szerintem eléggé használható megoldás. -Malatinszky vita 2019. augusztus 1., 20:40 (CEST)
@Malatinszky: Köszönöm, szerintem jó megoldás. Talán balra igazítanám, gondolva, ha egy sablonban több ilyen lesz, akkor a sorok eleje álljon egymás alá. Ősök sablonokba (kétféle van, az egyik nem is sablon, ha megtalálom) megpróbálom belekoppintani. Akela vita 2019. augusztus 4., 10:38 (CEST)

Régi értesítések olvasatlanná válása

Sziasztok,

személyes találkozókon többen említették, hogy a régi, már látott értesítéseik tömegesen olvasatlanná válnak, erről szeretnék információt gyűjteni, mielőtt jelzem a problémát. Ha tapasztaltatok ilyesmit, kérlek jelezzétek (ha nem rendszeresen kaptok értesítéseket, de nem láttatok semmi problémát, az is hasznos információ), az alábbiakkal együtt:

  • mikor kezdődött a probléma? többször is előfordult-e? még mindig tart-e? (váltak-e értesítések olvasatlanná a múlt héten?)
  • csak a magyar Wikipédián tapasztaltatok ilyet, vagy máshol is?
  • csak más wikikről származó értesítések érintettek, vagy a helyiek is? (helyi = azon a wikin, ahol éppen nézitek)
  • mennyi értesítést érintett a probléma? mennyire régiek? van-e valami nyilvánvaló minta (összes értesítés egy adott wikiről, eredetileg egy bizonyos időtartományon belül kapott értesítések...)

Köszönöm! --Tgrvita 2019. augusztus 5., 11:12 (CEST)

  • Nekem 1-2 napja volt ilyen 1x, itt a huwikin (rendszeresen csak ezt olvasom és szerkesztem). A friss értesítéseket 1 nappal korábban "láttam"-oztam, és másnap "olvasatlan"-nak voltak jelölve. Minden nap "láttam"-ozok, és csak az 1 nappal korábbiak lettek "olvasatlan"-ok, a még korábbiak nem. misibacsi*üzenet 2019. augusztus 5., 19:02 (CEST)
  • Nekem az értesítésekkel (a.k.a. Echo) nincs ilyen problémám, csak a figyelőlistával. Nem figyeltem meg semmilyen mintázatot, csak annyit, hogy jellemzően egyszerre (egy nap) történik számos lappal, egyébként nem csak a magyar Wikipédián (sőt, visszagondolva talán a Wikidatán és a Commonson a leggyakoribb – de átlagosan havonta egynél többször nem fordul elő emlékeim szerint –, itt nem is emlékszem, mikor fordult elő utoljára). Volt olyan, hogy vagy három-négyszer megnyitottam egy lapot, mire eltűnt a vastagítás a figyelőlistáról, de talán volt olyan is, hogy magától eltűnt egy idő után. Annyira még nem idegesített, hogy eljussak egy hibajelentés készítéséig. :-) – Tacsipacsi vita 2019. augusztus 5., 21:12 (CEST)

Wilfred Benítez

Kedves Sporthoz értő szerkesztők! A Wilfred Benítez szócikket valakinek nem lenne kedve egy picit feljavítani? Szubcsonk sablon volt rajta (én tettem rá korábban), de nem volt szívem ma törölni, (levettem róla), igaz azóta Fausto szerkesztőtársunk jóvoltából infoboxszal, képpel, kategóriákkal bővült. Esetleg tegyük a Feljavítandók közé, hátha valaki? Jó lenne ezt megtartani. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 5., 15:00 (CEST)

Bőven több információegységet tartalmaz a cikk, mint egy szubcsonk. Nem egy szép cikk, de már csonk. Joey üzenj nekem 2019. augusztus 5., 23:08 (CEST)

@Joeyline: Mikor rátettem a szubcsonk sablont ennyit tartalmazott a szócikk: "Wilfred Bentínez súly csoportjai Kis nagy és váltósúlyú a világ legfiatalabb világbajnokja 17 évesen " A mondat végén az írásjelet sem én hagytam le. :D De szorgos kezeiteknek köszönhetően már "régen" nem csonk. Még megpróbálok (remélem) holnap én is forrást keresni, hátha még lehetne valami aprósággal bővíteni. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 5., 23:18 (CEST)

Függőben

Ennek a kocsmafalnak az első öt szakaszában száznegyvenkilencezer leütésnyi szöveg áll. A legrégebbi szakasz 2017-ből származik; a szóban forgó szakaszok életkorának mediánja egy év, négy hónap. Ez a karaktertömeg azért senyved itt a lapon (megnehezítve annak mindennapi használatát), mert különböző szerkesztőtársak {{függőben}}(?) sablont helyeztek el rájuk, ami aztán megakadályozza, hogy az archiválóbot archiválja őket.

Mármost értem, hogy mind az öt felmerült probléma fontos valakinek, és értem azt is, hogy ezek a problémák nem nyertek megnyugtató megoldást. Ezzel együtt kérdezném -- első körben a függőben sablonok aláíróit (@Bináris, PZoli, Fauvirt, EniPort, Bencemac) -- nem lehetne most már elengedni ezeket a szakaszokat? Várható, hogy a felmerült problémák gyorsabban, hatékonyabban oldódnak meg, ha ezen a szótengeren minden alkalommal végig kell mennünk, amikor ezen a lapon keresünk valamit? Várható, hogy valaki egyáltalán elolvassa még ezt a betűtömeget?

Ha ti is úgy gondoljátok, hogy nem várható, akkor tegyétek meg, hogy leveszitek a függőben sablonjaitokat, és hagyjátok békében elarchiválódni ezeket a szakaszokat.

Előre is köszönöm a közösségbarát hozzáállásotokat.

Malatinszky vita 2019. július 23., 16:59 (CEST)

Ahogy visszaolvasom, az általam függőbe tett szakasz arról szól, hogy meg lett szakítva egy bot futtatása (előzetes egyeztetés nélkül szócikkek tömegébe több mint 40 kitöltetlen infobox-sor beillesztése, pl. 19 éves sportolónál a sírhelye, püspököknél a felesége neve, egy 50 éve elhunyt politikusnál a gyermekei száma, stb.). Azért volna érdemes nem elsüllyeszteni, hanem valahogy lezárni a kérdést, hogy a felfüggesztett botfeladattal is történjen valami: vagy engedni kéne befejezni a futását, vagy kigyomlálni a feleslegesen beillesztett sorokat. A témával kapcsolatban felmerült (megválaszolatlan) kérdések:
  • Akarjuk, hogy a kezdő szerkesztők segítésére minden infobox minden lehetséges paramétere bebotozódjon a szócikkek elejére?
  • A szerkesztés könnyítésére egy új szócikk írásakor kirakjuk-e automatikusan a jegyzetek és a források szakaszokat, illetve a nemzetközi katalógusok sablont?
  • Egy téves Wikidata-adat esetén a hibás adat javítását, vagy helyi felülírással a hibás adat eltakarását preferáljuk?
 – EniPort eszmecsere eszmecsere 2019. július 23., 21:53 (CEST)

Szerintem EniPort fenti szakaszában a többség egyetért azzal, hogy az említett felesleges sorokat nem kell mindenhova beleeröltetni. Pláne nem bottal. Az mehetne az archívumba. Egyébként pedig az angol wiki archiválásának a rendszerét és a hivatalos Pywikipedia keretrendszerében aktuális archivebotot is praktikusabbnak tartom, ami nem támogat szakaszokat bármeddig függőben tartani. Ők az en:template:DNAU-val alapesetben 10 évre teszik az adott szakaszt függőbe vagy egy szám paraméterrel megadhatják, hogy hány napig ne archiválódjon a téma. Pl. {{subst:DNAU|1100}} ~3 évig. Később pedig az archívumban meg lehet találni és adott esetben újra elővenni. -- ato vita 2019. július 24., 07:38 (CEST)

Szerintem mind az öt szakasz mehetne az archívumba. Fel kell ismernünk, hogy ezek a megbeszélések zátonyra futottak, és pusztán attól, hogy nem engedjük archiválódni őket, nem fognak megoldódni. Ha ezek a témák fontosak, nyissatok róluk új megbeszélést (ha kérhetek, ne ebben a szakaszban), új érvekkel, valamilyen új megközelítésben, de ne rontsuk el velük a kocsmafalak használhatóságát!

Malatinszky vita 2019. július 24., 12:40 (CEST)

Sajnos úgy tűnik, ez a megbeszélés-kezdeményezés nem volt sikeres. Sajnálom. Malatinszky vita 2019. július 26., 14:24 (CEST)

A VisualEditor-szakasz is jó hosszú, az szerintem nyugodtan archiválódhat. Értelme nincs tovább nyitva hagyni, semmi eredmény nem lett belőle, sőt hovatovább ahelyett hogy bármelyik ott vázolt hiba megoldódott volna, helyette még egy újabb VE-hiba felütötte a fejét (fölösleges "<br/>" tagok beszúrása mindenhová), és nagyon úgy tűnik hogy a többi értelmezhetetlen jelenséggel sem tudnak vagy akarnak foglalkozni a fejlesztők, csak a hibák generálódnak futószalagon. Szóval az egy megszoksz vagy megszöksz szituáció, amihez hónapok óta másfél éve senki nem szólt hozzá, és megoldani (itt helyben legalábbis) nem is lehet. Az nyugodtan archiválható. Mondjuk szerintem a többi is. – XXLVenom999 vita 2019. július 26., 16:50 (CEST)

@Malatinszky: Látom az általam függőbe tett szakasz kérdése megoldódott. A magam részéről úgy gondolom, hogy ahogy a sablon kirakása, úgy a levétele is egy sima szerkesztői döntés, bárki, bármikor megteheti mindkettőt. Nem tudok olyan szabályról, hogy annak kéne levennie aki kirakta. Nyilván nem célszerű sportot űzni abból, hogy leveszegetjük a mások által frissiben kirakott függőben jelzéseket, de egy évek óta nyilvánvalóan befagyott beszélgetés esetében szerintem a szerköfbe írt indoklással minden további nélkül levehető. Ha ezt megtoldod egy értesítéssel a sablont kitevő szerkesztő vitalapján, akkor úriember mivoltodhoz kétség sem férhet. – PZoli vita 2019. július 31., 21:29 (CEST)

Nehéz sikeresen részt venni egy megbeszélésben, ha az ember szabadságát tölti, és nincs internet olykor kilométerekre sem. Még azt is nyomoznom kellett, hogy melyik szakaszban lehetek érintett. Látom, megoldottad nélkülem is. Mindazonáltal helyénvalónak tartanám, ha az ilyen megoldatlan problémák nem nyomtalanul süllyednének el, hogy el is feledkezzünk róluk örökre, hanem lenne valamiféle feladatkövetés, egy olyan oldal, ahol a megoldatlanul elsüllyesztett feladatokat listáznánk az archívumra mutató linkkel. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 6., 11:54 (CEST)

A Phabricator viszonylag kényelmes eszköz lenne erre, ha elfogadható, hogy a feladatokat angolul (vagy két nyelven) kell leírni. --Tgrvita 2019. augusztus 7., 12:51 (CEST)

Igazából semmire sem tartom kényelmesnek a Phabricatort. :-) Alapvetően wikin belül gondoltam, de tegyünk egy kísérletet. Lehetséges lenne nyitni benne egy magyar szekciót? Tudtommal vannak botok, amik figyelik a Phabricatort, és automatikusan elvégeznek feladatokat. Pl. kitehetnének egy angol nyelvű sablont a magyar projekt minden oldalára, hogy bocs, ezt nem is kell értened, ne fáraszd magad. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 7., 13:01 (CEST)

Kérdések a Wikitáborral kapcsolatban

Sziasztok! Pár napja ért véget az idei Wikitábor Kecskeméten. A tábor szerintem jól sikerült, jó hangulatban telt, de végül csak 14 résztvevője volt (a 30 feletti jelentkezés után). A korábbi táborokban jellemzően több (húsz körüli) résztvevő volt, és idénre a korábbi éveknél nagyobb részvételre számítottam. Szeretném megérteni, hogy vajon mi az oka az idei, relatív alacsony létszámnak. Az időponttal, a helyszínnel, a szervezővel vagy a szerezéssel volt a probléma? Más programokat szeretnétek, más típusú szállást? Elmondhatod azt is, hogy te miért nem jöttél el vagy mire lenne szükség ahhoz, hogy legközelebb elgyere, és azt is, hogy szerinted mi lehet az oka a csökkenésnek. Különösen érdekel, ha a korábbi évek valamelyikében részt vettél, de idén nem: mi ennek az oka? Minden ötletet nagy köszönettel veszek, akár itt nyilvánosan, akár privátban. Köszönöm! Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 7., 00:01 (CEST)

Én anno az első 3 magyar Wikitáborban ott voltam 2010 és 2012 között, és minden évben az év wikis csúcseseményeként tekintettem rá, nagyon vártam mindig. Később a megváltozott élethelyzet okán magát a Wikipédiát se nagyon szerkesztettem egy darabig. Újabban ismét szerkesztgetek, és figyelemmel szoktam követni a találkozók kijelölt időpontjait is, de úgy alakult, hogy már elég régen tudtam elmenni valamelyikre is. Sajnos az idei Wikitábor se volt kedvező időpontban. Joey üzenj nekem 2019. augusztus 7., 01:27 (CEST)

Segítségkérés egyértelműsítéshez (Risztics János pilóta vs Јован Ристић, azaz Risztics János, szerb államférfi)

Üdv! A szerb wikin fellelhető sr:Јован Ристић számos magyar forrás Risztics Jánosnak írja... kéne először is egy átírás, hogy megfelel-e a két név/megnevezés egymásnak és az után lehet továbbmenni, hogy vajh hogyan egyértelműsítsük a magyar wikin szereplő Risztics János pilótával... Tud ezekben valaki segíteni? Fauvirt vita 2019. augusztus 13., 16:01 (CEST)

Tekintve, hogy a szerb nyelv kétábécés (egyaránt szabályos a cirill és a latin karakterkészlet), legegyszerűbb a szerb államférfit Jovan Ristić néven emlegetnünk. Nekem a Risztics János név (a szerb politikusra) eléggé vernegyulásnak tűnik, de ha egyszer források ilyen néven említik, akkor a Risztics János cikkbe bele kell tenni egy egyértelműsítő sablont. (Ezt most meg is csináltam.) Az egyértelműsítő lap nekem túlzásnak tűnik. Malatinszky vita 2019. augusztus 13., 16:19 (CEST)

Így igen és nagyon szépen köszönöm! Fauvirt vita 2019. augusztus 13., 17:19 (CEST)

Ilyen esetekben abszolút elégséges a Malatinszky által vázolt eljárás a más sablonnal, egyértlapra ilyenkor nincs szükség. Egy analóg példa tőlem, épp néhány nappal ezelőttről: [1]. Joey üzenj nekem 2019. augusztus 16., 10:39 (CEST)

Köszönöm! Csak azért gondoltam megkérdezni, mert nekem a pilóta iránti érdeklődés miatt, a "Risztics János" kifejezésre keresve igen gyakran "jött szembe" a szerb államférfi és bár gyanús volt, hogy a dátumai alapján beazonosított cirill betűs név helyes írása nem az lesz, inkább biztosra akartam menni. Még egyszer köszönöm a segítséget! Fauvirt vita 2019. augusztus 16., 15:06 (CEST)

A "nemzetközi katalógusok" forrássablon-e

Szeretném a közösség véleményét kikérni egy vitás ügyben. @Csurla szerint (itt) a Sibrik Erzsébetről szóló szócikkben azért volt fontos eltávolítania a PIM-et a források közül, mert az szerepel a {{nemzetközi katalógusok}}(?) sablonban. Véleményem szerint viszont ha alkalomadtán 50 link van abban a bizonyos sablonban, de abból csak 3-ból írtunk bele a szócikkbe, akkor bizony annak a 3-nak kell szerepelnie a források vagy a jegyzetek/hivatkozások szakaszban. Az, hogy a konkrét esetben (még?) csupán a PIM szerepel az adott sablonban nem oszt és nem szoros, hiszen az nem forrás sablon, csupán egy tájékoztató jellegű. Jó lenne erről egy közösségi megállapodás, hogy hogyan is használjuk... Fauvirt vita 2019. augusztus 14., 14:16 (CEST)

Nagy tévedés forrásokat eltávolítani ilyesmiért, szerkesztési összefoglaló nélkül meg eléggé megdöbbentő is. A nemzetközi katalógusok sablon csak a további tájékozódásra szolgál, egyáltalán nem fejez ki olyan állítást, hogy azok közül a linkek közül valamelyik a cikk forrása lenne, és a jósnőtől kéne megtudni, hogy melyik. Az ily módon törölt források miatt akár a nincs forrás sablon is a cikkre kerülhetne. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 14., 15:11 (CEST)

A nemzetközi katalógusok, mint a név maga is mutatja különböző katalógusokat ad meg ahol az érdeklődő további információkat szerezhet a szócikk tárgyáról. Többek között, arról, hogy melyik könyvtárban milyen müveket,talál meg a szerzőről vagy a szerzőtől. Pontosan ugyan úgy mint Anno Domini a különböző könyvtári katalógusok katalógus céduláiból. Egy katalógus cédula nem forrás! Ezért egyáltalán nem értem mit keres egy pim azonosító a források vagy a jegyzetek/hivatkozások szakaszban??? Texaner vita 2019. augusztus 14., 15:19 (CEST)

A "pim azonosító" linkre kattintva ("Sibrik Mária Erzsébet Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában") adatok jelennek meg, a konkrét oldalon egy darab megjelent műcím sincs... úgyhogy nem lehet, hogy inkább ennek az azonosítónak nincs keresnivalója az általad elmondottak alapján a sablonban?... Fauvirt vita 2019. augusztus 14., 15:56 (CEST)
Az, hogy egy intézmény milyen katalógust vagy modernebbül névteret épít az intézmény magánügye. Miután maga a PIM kérte, hogy nem kis munkával, bekerüljenek ezek az azonosítók a Wikidatába, mégis csak méltánytalan volna a Pimmel szemben ha kitörölnénk őket. Bár lehet, hogy igazad van "hogy ennek az azonosítónak nincs keresnivalója az elmondottak alapján a sablonban" , de tedd fel szavazásra. Texaner vita 2019. augusztus 14., 20:47 (CEST)

Nem Sibrik Erzsébet PIM-rekordja alapján kellene megítélni a PIM-adatbázist. Szabó Magda adatai sokkal jobban mutatják a lényeget. Önmagában egy PIM-rekord nem forrás számunkra. Nekünk azok a források használhatóak fel, amelyeket megjelöl adatforrásként. A Sibrik féle rekord ebből a szempontból nagyon silány. A Sibrik Erzsébet cikkhez a születési és halálozási adathoz lehetne elméletileg forrás, de azokra sem jó. A születési adat benne van a Szluha Márton könyvben. A halálozási adatra két másik forrás is van és azok napra pontosak. Tehát a Sibrik cikkben nem megfelelő és szükségtelen a PIM- re forrásként hivatkozni. - Csurla vita 2019. augusztus 14., 21:26 (CEST)

Na akkor tisztázzunk néhány dolgot... engem a legkevésbé sem érdekel, hogy mi és milyen alapon van a {{nemzetközi katalógusok}}(?) sablonban... felőlem a port és az indb is ott lehet egészen addig, amíg indoklás nélküli forrás-eltávolítás után valaki arra nem hivatkozik, hogy továbbra is megtalálható a nemzetközi katalógusok sablonban... Tök mindegy, hogy mi milyen "extra-pepecsban" (akár az infoboxban, akár szócikkvégi navigációs vagy információs sablonban) található meg még, ha valami forrás (de legyen szó akár díjakról, iskolai végzettségről), nem távolítjuk el a szócikk érdemi részéből, amihez hozzátartozik a hivatkozások(jegyzetek)/források... Ha ehelyett a szócikkben Csurla egyértelművé tette volna, hogy a törléskor minden információ megtalálható megfelelő forrásokban (mondjuk nekem, ha azt látom, hogy egy szócikk egyetlen forrása a geni - még ha van ott néhány jegyzet is - hát az elég siralmas), de nem így tett és nem erre hivatkozott, sőt, aztán kategorikusán azt jelentette ki, hogy az tévedés, hogy a nemzetközi katalógus sablon nem forrás, csupán egy gyűjtemény, és hogy abból senki sem fogja tudni, hogy az abban található linkek közül mi a szócikk információinak forrása(i)....

Ami pedig azt jelenti, hogy egy műlista nem lehet forrás... attól megint kiráz a hideg... én úgy tudom, hogy az információkat forrásolni kell ajánlott, hogy ellenőrizhető legyen... számos eset volt már (én is jártam így, hiszen ember vagyok), hogy begépeléskor elgépelünk valamit, akár úgy, hogy az akár értelmes is maradhat... ha nincs hol utánanézni, honnan lehetne azt tudni?? Épp ez lenne a Wikipédia néhány irányelvének lényege, hogy dolgozzunk és gondolkozzunk közösségben és ne a saját kényelmünkre törekednünk, hanem segítsük egymást, például a megfelelő forrásolással... Fauvirt vita 2019. augusztus 15., 09:32 (CEST)

@Fauvirt: Köszi nekem elég volt ennyi belőled. Utána se olvasol annak, amiről vitát inditasz, semmit se tudsz róla, de folyton ötleteid vannak, értelmezel és másoknak kéretlen tanácsokat adsz. - Csurla vita 2019. augusztus 15., 09:39 (CEST)

Egy darab kéretlen tanácsot nem adtam... a Wikipédia (szerintem nagyrészt ésszerű és logikus) előírásait szeretném betartva látni, erre törekszem és szeretném, ha mások is így tennének. Fauvirt vita 2019. augusztus 15., 09:48 (CEST)

A nemzetközi katalógusok ebben a formában nem forrásként szolgálnak, míg a PIM lehet forrás. És akkor a források között van a helye. Lehet filozofálni sok mindenről, de jelentkezzen az a Wikipédia-szerkesztő, aki valaha is a nemzetközi katalógusokban keresi egy információ forrását. Wikizoli vita 2019. augusztus 15., 13:18 (CEST)

Egyetértek @Wikizolival és @Fauvirttal. Helye van a PIM-nek a források között, ha az ott talált információk a szócikk készítése során felhasználásra kerülnek. A PIM annyiban eltér a többi nemzetközi katalógustól, hogy a honlapján a szokásos "katalógusinformációkon" kívül igen gyakran más információkat is tartalmaz. – Dodi123 vita 2019. augusztus 15., 13:38 (CEST)

Az egyik legkönnyebben javítható hibák közé tartozik

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaBináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 16., 09:17 (CEST)

Sziasztok! A címben jelzett nyelvhelyességi hibából (egyik + többes szám) négy tucatot bottal megjelöltem a {{pongyola}}(?) sablonnal. Ezeknek a kézi javításában kérek segítséget. Néhány esetben két egyik van (pl. az egyik legidegesítőbb hibák egyike), máshol viszont kicsit át is kell fogalmazni. A javításkor a sablont vegyétek is le.

Köszönöm a segítséget! Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 16., 02:11 (CEST)

Egy maradt, azt a mondatot egyszerűen nem értem. – Vépi vita 2019. augusztus 16., 08:26 (CEST)

Köszönöm, nagy és gyors munka volt, és az aláírásod arra is ráébresztett, hogy elmúlt nyolc óra. :-) Az inkriminált mondatot értelmezés helyett kivettem, mert amúgy sem volt informatív, csak minősítő. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 16., 09:16 (CEST)

KIWI díj

Kedves Szerkesztőtársak! Idén még nem választottunk Kiváló Wikipédistát, így egy előszavazásra szeretnélek meginvitálni benneteket, hogy a jelölteket is ti döntsétek el. Körülbelül egy hónapig (hogy mindenki hazaérjen nyaralásból, nehogy kimaradjon valaki, aki előszavazni is szeretne) a wiki e-mailemre, kérném két szerkesztő nevét, akit a legérdemesebbnek tartotok a díjra. Arra kérnélek benneteket, hogy aki már kapott ilyen díjat arra ne szavazzatok, hiszen olyan sokan érdemlitek még meg, rajtuk kívül is. (A már díjazott wikipédisták listáját itt találjátok.) Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 16., 22:00 (CEST)

New tools and IP masking

2019. augusztus 21., 16:18 (CEST)

Nem értem, miért kell ilyesmivel foglalkozni. Ha valaki nem akarja, hogy lássák az IP-címét, akkor regisztráljon. Ennyire egyszerű a dolog! Ez hasonló eset a Móricka "jótettéhez", amikor erőszakkal átviszi a nénit az utca másik oldalára. Wikizoli vita 2019. augusztus 21., 18:36 (CEST)

Szerintem rossz az ábra

(de legalábbis kétértelmű).

A foton szócikk bemutatja a retinal molekula fény hatására történő átalakulását egy másik izomerjébe. (Ábra nélkül a bakteriorodopszin szócikk is foglalkozik ugyanezzel a folyamattal. Ez a két szócikk érdekelhet valakit a rajz szempontjából, azért említem.)

Az a problémám, hogy az oda mellékelt ábra pont úgy néz ki, mintha nem foton abszorpcióját mutatná, hanem az emisszióját! Ez a (máskülönben elég élvezhetetlen) kép ebből a szempontból jobb. (De nem sokkal, mert ezen meg az „ilyen volt – ilyen lett” nyilat sikerült ugyanolyan hullámos alakúra rajzolni, mint a fényét.)

A mostani rajz a Commonsba elég régen került és vesszük át egymás után. Szívesen készítek egy másik ábrát fordított nyíllal (illetve ami jobb, a molekulát áthelyezve a nyil jobb oldalára). A véleményetek? – Garamond vita 2019. augusztus 8., 16:01 (CEST)

Már elkezdtem csinálni (SVG-ben). Akármi lesz a véleményetek. Legfeljebb passzióból tettem. Kár, hogy hülye vagyok hozzá, mármint az SVG-gyártáshoz, így azért nehézkesen megy. Garamond vita 2019. augusztus 10., 10:58 (CEST)

Kész is van, legalábbis azt hiszem. És SVG. Az anyagot egyelőre nem a Wiki környékére másoltam fel, csak Winston kollégának küldtem linket a helyhez, ahol meg lehet nézni. A vitalapjáról bárki elérheti; természetesen csak ha odaenged benneteket. :-) Most már csak a fizikusok, kémikusok, biológusok, retinológusok kell, hogy minősítsék. Hiszen lehet, hogy marhaság az egész, amit gondoltam. Garamond vita 2019. augusztus 11., 20:12 (CEST)

Na kérem. Utánanéztem, és a kisebbik baj, hogy nem értek egyet Winston véleményével. (Melyért mindazonáltal hálás vagyok. A saját vitalapján tett javaslatokat, de ide átemelem a lényegét. A molekulákat fent és lent ábrázolná, köztük a folyamatok irányát mutató – egyenes – nyilakkal, balról és jobbról pedig a foton abszorpcióját és emisszióját mutató – hullámos – nyilakkal. „Így az ábrán az is látszana, hogy ez egy visszafordítható folyamat.”)

Az egyet nem értésem abból ered, hogy olvasgatva a látás biokémiájáról található leírásokat, én úgy látom, hogy ez a reakció nem visszafordítható. Az enWiki például (Visual cycle) (szerintem) azt mutatja be, hogy a látás biokémiája egy összetett körfolyamat, melyben a foton (hν) behatása a jobb felső képecskén található, és a folyamat (az óramutató járásával ellentétes irányban haladva) azzal záródik, hogy ismét létrejön a 11-cisz-retinal. Olyan adatot nem találtam, hogy a körfolyamattal ellentétes irányba haladva, fotont emittálva kerülnénk vissza ismét az említett állapotba.

De mint mondtam, ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy senki nem figyelmeztetett a vegyészek közül, hogy teljesen tévúton járok. Önként kell jelentkeznem, hogy hülye vagyok. Az eredeti ábra ugyanis hibátlan (bár, mint esetem mutatja, félre lehet érteni – hiszen most a tipikus felhasználó hozzáértését „emuláltam”). A nyíl nem fénykvantum kibocsátását vagy elnyelését kívánta jelezni, hanem a kémiai reakció irányát. A fölé írt gamma azt mutatja, hogy „fénykvantum hatására”! Ami megzavart, az csak annyi, hogy az ábrát alkotója megtörte (mondhatnám tett bele a nyíl után egy </br> sorváltást). Egy sorba rendezve és némileg határozottabb nyilat használva itt, rögtön az elején megtalálható az ábra szemléletesebb változata.

Mellékelek egy kiváló példatárat, melyben az általam félreértett

   c
a  →  b

típusú folyamatleírások számtalan esete előfordul. (Az a vegyületből b vegyület létrejötte, c körülmények behatása alatt.) Így például c = oxidáció; c = CO2 (-vel addicióra lép); c = hidrolízis; c = SOCl2 (karbolsavval történő reagáltatás); c = –H2O (vízelvonás); c = Pt 700° (pirolízis, platina katalizátor jelenlétében) és így tovább.

A legkisebb baj az, hogy fölöslegesen készítettem egy szemléltető képet; az végül is hasznos volt, hogy megtanultam a vektoros szerkesztés ábécéjét.

Következő lépésnek azt javaslom, hogy készítek egy további SVG-változatot az ábrából (ezúttal a fentebb már említett, egy sorba rendezett ábrát tekintve példának). Megpróbálok valami tartalmi leírást is adni hozzá, mármint hogy kémiai szempontból mi látható rajta (mert ezt a jelenlegi kép mellőzi, pedig akkor nem kerültem volna tévútra). Nekem az is tetszik, hogy a fénykvantumot nem γ hanem jelöli; én erről jobban asszociálok a látható fényre, mint a gammáról. (De természetesen az is járható út, hogy marad a jelenlegi kép, de írunk hozzá egy leírást.) – Garamond vita 2019. augusztus 17., 18:02 (CEST)

Készítettem. Egy sorba van rendezve és kicseréltem a gammát h-szor nűre. Szeretném feltölteni a Commonsra, de nem nagyon értem a módját. Először is a képet a régi (mostani) ábra felhasználásával állítottam elő, apró módosításokkal, pl. ami majdnem azonos magasságban volt, azt pontosan azonos magasságra hoztam. A lényegi különbség a részletek átrendezése egy sorba. Most akkor mit adjak meg forrásnak? Nem saját kép, ugye? hiába én szerkesztettem az inkscape alatt. És mit adjak licencnek? CC-BY-SA 3.0? A kiinduló ábra (File:RetinalCisandTrans.svg) ilyen licencű. Szeretnék más nevet használni a fájlhoz, mint az eddigi. Mindkét változat maradjon meg vagy lecserélni szokás?
Help, plíz! – Garamond vita 2019. augusztus 22., 21:12 (CEST)

Elérhető az új haladó mód a mobil nézetet használó szerkesztőknek!

Az új, haladó funkciók képernyőképe

Az elmúlt évben a Wikimédia Alapítvány Olvasók csapata egy haladó módon dolgozott a mobil szerkesztők számára.

Ez a mód további szerkesztési és közreműködési funkcionalitást ad a mobil weboldalhoz. Korábban ez a funkcionalitás csak az asztali felületen volt elérhető.

Ez az új mód mostantól elérhető ezen a wikin. A kipróbálásához a mobil beállítások oldalon válasszátok ki a "haladó mód" opciót (kép).

A haladó mód az alábbiakat tartalmazza:

  • Link a szócikkre és a vitalapra a lap tetején.
  • Laptörténet gomb a lap tetején.
  • Részletes laptörténet és Friss változtatások oldal.
  • Elérhetőek a speciális lapok mobilról.
  • Új linkek a mobil menüben (friss változtatások, közösségi portál, ...).
  • Egy új lap-specifikus menü szócikk olvasásakor, amiből elérhető a kapcsolt Wikidata oldal, letöltés PDF-ként, lapinformációk és további funkciók.
  • Egy új felhasználói menü, amiből elérhető az aktuális felhasználó lapja, vitalapja, közreműködései és próbalapja.

Ha érdekel, próbáljátok ki, és írjátok meg a véleményeteket a projekt oldalán. Köszönjük!, CKoerner (WMF) vita 2019. augusztus 14., 18:49 (CEST)

Az advanced mode nem fejlett mód? Wikizoli vita 2019. augusztus 22., 21:28 (CEST)

Wikimánia-beszámoló

Sziasztok! Itt található a beszámolóm az idei Wikimániáról: Szerkesztő:Teemeah/Wikimania2019. :-) Xia Üzenő 2019. augusztus 20., 15:02 (CEST)

Köszönöm Timi, ez nagyon hasznos volt! (Kár, hogy nálam a videó nagyon nehezen töltődött be és elég rossz a hangminősége, de megnézem majd másik böngészővel is, hátha ott a hiba.) Ogodej vitalap 2019. augusztus 20., 18:14 (CEST)

Nekem is nehezen jött be a videó. – Napkirály postaláda 2019. augusztus 20., 18:25 (CEST)

Kedves Teemeah szeretném felhívni figyelmedet, hogy a magyar Wikipédiának az általad megemlített GLAM projektje mellett még további nagyon sikeres GLAM projektjei is voltak.

Texaner vita 2019. augusztus 20., 18:56 (CEST)

@Texaner: köszi, ezekről nem tudtam. Ezért is jó lenne, ha lenne egy központi GLAM-oldalunk, ahol ezek össze vannak gyűjtve. Mindenesetre nagyobb volumenű GLAM-projektünk még nem volt, de jó lenne valamit összehozni. Xia Üzenő 2019. augusztus 21., 19:25 (CEST)
Kezdeménynek: Wikipédia:GLAMSamat üzenetrögzítő 2019. augusztus 21., 22:16 (CEST)

Nagyon jó beszámoló, köszi. GLAM-terveim nekem is vannak, már tavaly körvonalazódott bennem, csak egyéb elfoglaltságaim miatt jegeltem... Alensha 2019. augusztus 20., 22:50 (CEST)

@Alensha: beszéljünk róla! Xia Üzenő 2019. augusztus 21., 19:25 (CEST)
Nagyon klassz beszámoló, kösz szépen. Engem főleg a szerb példa megemlítése gondolkodtatott el. Átküldöm múzeumos ismerősöknek, ha nem gond. Kösz mégegyszer a beszámolót! Palotabarát vita 2019. augusztus 20., 23:35 (CEST)

Az enyém is elkészült. Bencemac A Holtak Szószólója 2019. augusztus 23., 10:19 (CEST)

Valójában nem csonk szócikkek

Fordítottam egyet azon a dolgon, hogy mi csonk és mi nem csonk és elkezdtem készíteni ezt: Szerkesztő:Apród/Valójában nem csonk szócikkek. Vagyis átnézni, hogy a kategóriába tett hónapok szerinti csonkok közül melyek azok amelyek szerintem:

  1. Nem csonk és nem forrásolatlan szócikkek
  2. Nem csonk szócikkek (viszont forrásoltságuk nem stabil)
  3. Listák (ezt külön szakaszba tettem, mert nem az a baj, hogy listák, hanem hogy úgy listák és csonkok, hogy jobban is el lehet őket készíteni a külföldi wikik tanúsága szerint (akár távolabb küldve a listaszinttől, bár az Apafi család külön eset, mert azzal úgy voltam, hogy hirtelenjében nm tudtam, mi az egész elrendezésben a zavaró, talán az, hogy csak két Apafit linkelt meg és nem tudom, hogy csak két Apafiról lehet-e mindössze szócikket készíteni)

Ennek ugyan még nagyon az elején vagyok, de úgy gondoltam, hogy mégis megosztom a közösséggel. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. augusztus 23., 17:18 (CEST)

Már én is többször gondolkodtam el azon, hogy egy szócikk valójában nem tünteti fel a forrásokat vagy csonk. Akkor biztosan több szócikkeknél is jól láttam. Szerintem csak simán elfelejtik levenni a sablont. De köszönjük Apród, hogy elkészítetted ezt a listát! – Napkirály postaláda 2019. augusztus 23., 17:57 (CEST)

Megnéztem a legelsőt, a Jupitert (Jupiter (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)). Három helyen szerepelt a forrásában a {{csonk-dátum|csonk-szakasz|2004 februárjából}} kód. Amennyire látom, a {{csonk-dátum}}(?) nincs ilyen használatra felkészítve. Mind a hármat átírtam egyszerű {{csonk-szakasz}}-ra, és ettől már el is tűnt a csonkok közül a cikk. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 23., 19:02 (CEST)

Köszönöm, @Bináris:, akkor töröltem az allapról a Jupitert. Apród vita 2019. augusztus 23., 19:29 (CEST)

Patakok egyértelműsítése

Mivel egyértelműsítsek két, azonos nevű patakot? Az egyik a Bükkben lévő, cikkel már rendelkező Garadna-patak, a Szinva mellékfolyója, a másik a Garadna nevű településen lévő, azonos nevű patak, ami a Hernádba folyik. Utóbbinak még nincs cikke, nem is tudom, lesz-e, de jelenleg van pár téves linkelés a cikkekben, ami már dimenziókapukat feltételező elképesztő földrajzi viszonyokat hoz össze, ki akarom javítani. Alensha 2019. augusztus 18., 20:47 (CEST)

Alensha úgy tudom, hoyg a folyókat azzal egyértelműsítik, ahova torkollnak (tenger neve), de ezt most sehol nem találtam így leírva, pedig van Édesvízi műhelyünk, csak ezek az alapvetések nincsenek összegyűjtve az oldalukon. De ahogy látom, a patakokra ez nem igaz, a Magyarország patakjai kategóriában legfeljebb ha megyenevet látok. Palotabarát vita 2019. augusztus 18., 21:06 (CEST)

Hát, a tenger itt nem játszik, mert az egyik a Garadna -> Szinva -> Sajó -> Tisza -> Duna -> Fekete-tenger, a másik a Garadna -> Hernád -> Sajó -> Tisza -> Duna -> Fekete-tenger utat járja be, ráadásul ugyanabban a megyében vannak. Most azt nézem, hogy az egyik ránézésre teljesen Miskolc területén van (de annyira külterület, hogy az átlagember ezt „Miskolc mellett”-ként azonosítja), a másik legalább három településen, de mind az Encsi járásban; a (Bükk) és (Encsi járás) egyértelműsítésen gondolkodom. Alensha 2019. augusztus 18., 21:15 (CEST)

+1 Palotabarát. Ahova torkollnak, de nem csak tengerbe, hanem folyóba is. Lásd pl. Szim (egyértelműsítő lap). Én sem találom ezt leírva (korábban is kerestem), pedig volt ilyen megbeszélés a folyókról. – Vadaro vita 2019. augusztus 18., 21:32 (CEST)

Alensha én is inkább a folyónevet javasolnám: Garadna (Szinva) és Garadna (Hernád). Ahogy írod: a megye/járás nem egyértelműsítené, így leginkább azért, hogy legyen egységes a két név egyértelműsítése. Palotabarát vita 2019. augusztus 18., 21:43 (CEST)
Wikipédia:Kocsmafal_(nyelvi)/Archív95#Folyóvizek egyértelműsítése, illetve azóta még volt hivatkozás erre. – Vépi vita 2019. augusztus 19., 20:43 (CEST)

Először meg kéne tudnunk, hogy valóban azonos nevük van-e a földrajzosok szerint (esélyes, hogy nem), vagy csak valami lokális elnevezés került a Garadna szócikkbe. Van rá megbízható forrásunk, hogy a garadnai patakot így hívják? A Cartographia Zemplén-atlaszában kevéssel a falu felett folyik össze két paak, az egyiknek Petri-patak a neve, a másik nincs ráírva, és tovább sincs jelölve, minek hívják az összefolyás után, de talán azért a Petrit írták fel, mert az marad a közös. Mielőtt bármit egyértelműsítünk, meg kellene tudni a pontos neveket. Gyanús nekem, hogy nincsenek egyforma nevű vizeink. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 18., 22:37 (CEST)

@Joeyline: tudsz segíteni? Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 18., 22:38 (CEST)

A Petri mellett a másik a Garadna, legalábbis a Google-térkép és több weboldal szerint. Ha rákeresel, hogy Garadna-patak Hernádpetri vagy Garadna-patak Hernádvécse, akkor kiadja. Hernádpetri önkormányzat honlapja Alensha 2019. augusztus 18., 22:46 (CEST)

Éppenséggel az önkormányzati honlap szerint nem Garadna-patak, hanem Garadna az ottani víz neve (bár a helyesírásra nem forrás). Ha a Google-t nem tekintjük forrásnak, akkor a Google-térképet miért kellene? Tudja valaki, hogy ők milyen forrást használnak? Jobb szeretnék térképkiadó által kiadott térképet vagy más földrajzi szakmunkát. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 18., 23:09 (CEST)

„Ha a Google-t nem tekintjük forrásnak, akkor a Google-térképet miért kellene?” -- Hadd kezdjem azzal, hogy vitatom a kérdésed premisszáját. Miért ne lenne kifogástalan forrás a https://www.google.com/search?q=Budapest+naplemente+2019.+augusztus+15. címen hozzáférhető adatbázis-lekérdezés a „Budapesten 2019. augusztus 15-én 19.57-kor ment le a nap.” állításra? Vagy például itt van ez a dokumentum, aminek a szerzője a Google; miért ne lenne ez elfogadható forrás arra, hogy a Google, Inc. szövetségi adóazonosítója 77-0493581? De hogy magára a kérdésedre is válaszoljak: a Google-térképet azért tekintjük elfogadható forrásnak, mert egy nagy tekintélyű, világszerte széles körben használt, kereskedelmi forgalomban beszerezhető adatokat a saját kutatásaival integráló információszolgáltató termékéről van szó. Miért ne tekintenénk forrásnak? -- Malatinszky vita 2019. augusztus 19., 16:41 (CEST)

Bocsánat, hogy a végére írok, és nem szállok be a lóugrásosdiba: az első tisztázandó kérdés tehát még mindig az, hogy mi a két patak hivatalos neve megbízható forrás alapján. Ha ugyanis bebizonyosodik, hogy az egyik Garadna-patak, a másik Garadna (amit a különírt Garadna patak sugall), akkor nincs mit egyértelműsíteni közöttük, hanem a Garadna nevet kell egyértelműsíteni a település és a patak között. Általában egyébként hasznosnak mondható, hogy ha már valaki megnyitott egy vitát, akkor meg is várja annak a kimenetelét a cselekvéssel, itt most az exekúció megelőzte a processzust, de még nem biztos, hogy az lesz a végső változat. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 19., 21:04 (CEST)

Ez igaz, mentségemre szóljon, hogy Vadaro, Palotabarát és Akela egybecsengő javaslatával lezártnak tűnt a megbeszélés, egyébként nem volt sok hivatkozás, főleg az encsi járásbelire. Alensha 2019. augusztus 20., 02:50 (CEST)

Miután rendelkezünk a Nemzeti Névtérrel, ami hivatalos, jobb és megbízhatóbb mint a Wikipédia, meg kell keresni a pontos megnevezést és azt kell, vagy legalábbis azt illik használni. Egyébként Binárisnak igaza van. Texaner vita 2019. augusztus 19., 21:11 (CEST)

Erről még életemben nem hallottam, és a weboldal szerint is még csak béta. Túl sokat nem adnék rá egyelőre, pl. a „Garadna-Völgy”, ami szintén szerepel benne, ezzel az írásmóddal biztosan nem helyes. Alensha 2019. augusztus 20., 02:42 (CEST)
Nem tudjátok: létezik 'garadna' köznév? Fülre szláv, de ki tudja. Itt van egy gondolatmenet róla, de nekem kétes. (Ha 'na garad' lenne az alak, jobban el tudnám képzelni.) Csak azért érdekel, hogy vajon valószínű-e további egyértelműsítendő „Garadna” alakok feltalálása, vagy nem nagyon. – Garamond vita 2019. augusztus 27., 11:17 (CEST)
Nem nagyon. Az oroszban van Городная falu és a belaruszban egy másik, Гарадная (Garadnaja) nevű falu. Még beugrik nekem Hrodna: belarusz nyelven Гродна, lengyelül Grodno, litvánul Gardinas. Az ószlávban (vagy még korábban) volt egy jellegzetes -oro- / -ra- váltakozás (gorod - grad), de nem hinném, hogy itt ez játszana. – Vadaro vita 2019. augusztus 27., 12:08 (CEST)
Mindenesetre a szlovák wiki testvércikke szerint az Encsi járásbeli Garadna községnek van szlovák neve is, méghozzá „Garadná vagy Jaradná”. Ezek nekem ránézésre nőnemű melléknévnek tűnnek, de nem találok olyan szót, hogy garadný vagy jaradný, ami a hímnemű pár lenne. Ezzel együtt az anyanyelvapolo.hu elméletét a „garad na” etimológiával én is valószínűtlennek találom. Érdekesség, hogy a szlovák wiki szerint a szomszédos Novajidránynak is van szlovák neve, méghozzá „Novaj-Jaradná vagy Novaj-Garadná”. Garadna persze vasútállomás is a Lillafüredi Erdei Vasút vonalán; ha nagyon egyértelműsíteni akarunk, azt is bele lehet venni a sorba. --Malatinszky vita 2019. augusztus 27., 14:57 (CEST)

Külső anyag felhasználása a szócikkben

Már többször belebotlottam ilyen jelenségekbe, olykor még abban sem voltam biztos, hogy jogtiszta-e az egész, ezért most nyilvánossághoz fordulok, hogy a beállítottságom miatt csak számomra furcsa, vagy tényleg nem stimmelnek a dolgok. Nem első alkalommal veszem észre @Linkoman szerkesztései között, hogy az elkészített, feljavított, törléstől megmentett szócikkek nagy része valamilyen külső oldalról másolt idézetből, felsorolásból, vagy pontokból áll. Ezek többnyire jogszabályokból kimásolt szövegrészek (információs rendszer vagy adat megsértése, erdei haszonvétel), máskor a FEOR szövege került bele (mozdonyvezető), de olykor a törléstől való megmentés során pont a másolt, jogsértőnek jelölt szöveg lett újra felhasználva idézőjelek között (Katód). A FEOR-os részhez még annyi megjegyezni valóm van, hogy munkaköröknél mindent le lehetne írni saját szóval, nem kell szóról szóra átvenni mindent. Amit leginkább kifogásolok ezekben, hogy tulajdonképpen a külső oldalak mását készíti el, továbbá általános témákat (példánál maradva), mint a mozdonyvezető kizárólag magyar szemszögből tárgyal, külföldi kitekintéseket mellőzve. Jó ez így nekünk? – balint36 🚌 buszmegálló 2019. augusztus 24., 01:28 (CEST)

Ezt sajnos már én is észrevettem, főleg a jogszabályoknál feltűnő, hogy egy-két szó módosításával a megjelent joganyag került bele a szócikkbe, sem a jogszabály megszületését magyarázó előzmények, sem a hatása nem szerepel benne, vagyis pont az, amiből kiderülne a nevezetesség (és valóban, szinte kizárólag magyar szemszögből tárgyalja azokat). Jelzem: nem csak Linkoman cikkei ilyenek, általában a jogszabályokról szóló cikkeink alapja a kopipészt (legalábbis amikbe belefutottam). Palotabarát vita 2019. augusztus 24., 01:34 (CEST)

A Katód szócikk belinkelt változata három szempontból is elfogadhatatlan: egyrészt iskolapéldája a jogellenes idézésnek (ha a cikk nagyobbik felét az idézet teszi ki, akkor kutya nehéz belemagyarázni, hogy teljesül az SZJT szabad felhasználásra vonatkozó terjedelmi feltétele), másrészt a kislexikon.hu-ra hivatkozik, amely szerepel a Wikipédia:Kocsmafal (források)/Nem megbízható források listája lapon mint innen-onnan összemásolgatott szövegek gyűjteménye, és nem is lenne szabad forrásként megjelölni. Harmadrészt nem is az idézés szabályai szerint van idézve, ahogy pl. mi is elvárjuk a saját szócikkeink idézése esetén, és még az is könnyen lehet, hogy eleve lopott szöveggel orgazdálkodik. Ez egy állatorvosi ló. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 24., 07:54 (CEST)

@Linkoman, már megint terelsz (kezdve azzal, hogy az ezalatti szakaszt próbálod másfelé terelni), félremagyarázol, nem törődsz bizonyos dolgokkal... Mit nem lehet megérteni azon, hogy én nem jogi dolgokat szeretnék megvitatni (másodszor hangzik el tőlem)? Erre te azzal azt feleled, hogy "Csak azt nem értem, hogyan lehet jogi dolgokat megvitatni (...)". De te csak azért is n+1. alkalommal belököd, hogy szerzői jogok alapján te megfelelően jártál el a jogi cikkeknél. Csak annyi a gond, hogy nem emiatt vagyunk itt. A katódra kicsit másképp emlékszel... "Újraírtad" a jogsértőnek jelölt szöveget (értsd tettél két macskakörmöt a jogsértő szövegbe, aztán jónapot), és miután a jogi kocsmafalra és felkerült a kérdése, akkor voltál hajlandó változtatni rajta. Végül magad is beismerted, hogy nem előnyös a bemásolás. És ez így jó? Nem kéne, nem lehetne változtatni, hogy előnyös legyen? Vagy Malatinszky csinálta rosszul, hogy körbejárta a jogi témát, ahelyett, hogy kopipésztelte az oda illő paragrafusokat? – balint36 🚌 buszmegálló 2019. augusztus 25., 15:09 (CEST)

Az első bekezdésben fölvetett kérdéshez idemásolom - bár nyilván mindannyian ismerjük, de ide tartozik - a Wikipédia:Mi nem való a Wikipédiába? lap "Mire nem valók a Wikipédia-szócikkek?" szakasz 15. sz. pontját

A szócikk nem közkincsek vagy egyéb forrásanyagok tárolóhelye, mint amilyen könyvek teljes szövege, forráskódok, történelmi dokumentumok, levelek, törvények, beszédek és egyéb olyan források, amik csak eredeti formájukban és nyelvezetükkel idézve hasznosak. Ezeknek a helye a Wikiforrás-projekt. Természetesen az teljesen helyénvaló, ha szabadon elérhető forrásokkal egészíted ki vagy pontosítod egy cikk szövegét (mint amilyen például A Pallas nagy lexikona).

A bekezdés másik kérdéséről: én is rossznak tartom, ha egy általános témával foglalkozó szócikk a tárgyát kizárólag magyar szemszögből tárgyalja. – Vadaro vita 2019. augusztus 25., 19:13 (CEST)

Köszönöm @Vadaro, hogy belinkelted. Nem foglalkozom rendszeresen közkincsekkel, ezért erre nem emlékeztem. – balint36 🚌 buszmegálló 2019. augusztus 27., 23:33 (CEST)

Javított alcím

Miután olyan szépen belemelegedtetek az egyetértésbe, szeretném világossá tenni, hogy az eredeti cím túl tág. Ha valakinek egyetlen konkrét cikkel van gondja, mint Binárisnak, akkor tán helyesebb, ha nem szabálysértés/bűncselekmény elkövetésével vádolja meg a szerkesztőtársát (ezt tette bináris az Orgazdaság emlegetésével, hanem az adott szócikk vitalapján teszi szóvá az észrevételeit. Nem kötelező magának javítania - de ezt így, általánosítva mégsem tapintatos közölni.

Elég lenne most a jogszabályi szövegekre koncentrálni, hagyjuk a számomra is huszadrangú katódot másra.

Mindenki egyetért azzal, hogy nem cél még jogtiszta szövegeknek sem a nagy terjedelmű befoglalása a szócikkeinkbe.

Az előttem szólók figyelmét azért felhívnám egy-két tényre:

  1. Új jogi témájú szócikket rajtam kívül sajnálatosan kevesek indítanak és szerkesztenek érdemben (vagyis nem csak formai szempontból).
  2. A jogszabályszövegek szó szerinti átvétele a cikk fejlődésének általában kezdeti szakaszára jellemző. A későbbiekben a jogszabályon alapuló szövegek - a további szerkesztések folyamán - hivatkozásokká válnak és kiegészülnek további információkkal.
  3. Nincs olyan szabály, hogy az építés alatt be is kell fejezni a cikket. Az "építés alatt" sablon merőben technikai jellegű és semmiféle közösség által elfogadott határidő nem fűződik hozzá.
  4. A jogszabályszövegek szóhasználatának meg kell jelennie egy valamirevaló lexikonban. Nem lenne méltó egy lexikonhoz, hogy a jogi nyelvet nem ismerő vagy kifejezetten kerülő közbeszéd szóhasználatát vegyük át - így nem helyes pl. orgazdaságnak" nevezni azt, hogy egy állítólag szerzői jogi problémát felvető szöveg bent van-e egy katód-szerű szócikkben. Vagy más példa: Attól, hogy a politikai életben gyakran vádolnak másokat lopás elkövetésével, még egyáltalán nem következik, hogy jogi szempontból bűncselekményről vagy szabálysértésről van szó, de az sem, hogy bűncselekmény vagy szabálysértés esetén a cselekmény lopásnak számít-e.

Akik pedig TMB-t emlegetnek, csináljanak, amit akarnak. Ám "tisztítsák meg" a jogtiszta jogi szövegektől a magyar Wikipédiát, ha ettől érzik magukat büszke ellenőröknek. Vidám kollektív amputációt kívánok.

(Halkan megjegyzem azonban, hogy hálával tartozom annak a kedves szerkesztőtársunknak, aki a Felszólalás védjegyügyben szócikkben megmutatta - a jelen vita folyamán -, hogy milyen hatékonyan lehet átalakítani egy szó szerinti idézetet értelem szerinti hivatkozássá. Bízom benne, hogy az ő példája követőkre talál majd.)--Linkoman vita 2019. augusztus 25., 11:10 (CEST)

Bocs, hogy a saját munkámat fényezem itten, de mondjuk a 2011. évi CCIII. törvény szócikk elég jó példa arról, hogy hogyan lehet szabatosan ismertetni egy jogszabályt anélkül, hogy a kérdéses törvény szövegét idézgetnénk terjedelmesen. -- Malatinszky vita 2019. augusztus 25., 14:08 (CEST)
Köszönöm, hogy eszembe juttattad: én is letettem már a magam két centjét az 1947. évi IV. törvény cikkel. Nem mondom, hogy teljes és minden szempontból aktuális, de szintén példa ugyanerre. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 25., 14:34 (CEST)

@Linkoman, te ferdítesz. Nem a jogi szövegek bemásolása miatt nyitottam a szakaszt, hanem a te mindenféle másolásaid miatt, melybe beleesnek a jogszabályok, de a mozdonyvezető és a katód említett változata is. Nem jogi dolgokat szeretnék megvitatni, hanem azt, hogy a szerkesztési szokásoknak, gyakorlatoknak, elvárásoknak mennyire felel meg az, hogy külső tartalmat újraközölünk ilyen formában. – balint36 🚌 buszmegálló 2019. augusztus 25., 13:23 (CEST)

Na szóval az archívum kedvéért: ennek a szakasznak az eredeti és pillanatnyi címe Külső anyag felhasználása a szócikkben. Remélem, a hozzászólásomból már nem próbálja meg Linkoman kiretusálni, mint Sztálin Buharint, mert eddig két kísérletet tett erre.

Ez egy kísérlet volt annak az elrejtésére, hogy például a Katód szócikk korábbi állapotával kapcsolatban merültek fel súlyos kritikák, egyebek között a szabad felhasználás jogával való visszaélés. Itt jegyzem meg, hogy a katód nem jogi fogalom. Az eredeti cím tehát teljesen megfelelő.

„Ha valakinek egyetlen konkrét cikkel van gondja, mint Binárisnak” → Ez csúsztatás. Nem nekem volt egy szócikkel problémám, hanem az itt már felsorolt cikkek közül az egyiknek a korábbi (vitalapra már nem való) állapotával kapcsolatos, más által jelzett problémákat részleteztem. Ez pontosan idevaló, nem fogom a vitalapra írni, ahova nem is való, mert ott már okafogyott. Nyilván te is észrevetted, hogy egy korábbi állapotról beszéltünk, amin most nincs mit javítani, tehát nem is kell javítanom. A tapintat emlegetése a te szádból már nem hangzik jól. Talán próbálj előbb kevésbé teli talppal beleszállni a vitapartnereidbe és a vitákba, mielőtt ilyesmit kérsz. Ahhoz a magabiztossághoz, amit képviselsz, ez nem passzol.

Nem vádoltalak személy szerint orgazdaság bűncselekményével, de erre már a vitalapomon is válaszoltam, ahova áthurcoltad ezt a megbeszélést. Értelmezd a leírtakat.

Egyszerre próbálod minden irányba elvinni ezt a megbeszélést az eredetitől, hogy ne arról beszéljünk. Nem az építés alatti cikkekről volt szó, csak volt ilyen is az érintettek között (egyébként de, van határa, hogy meddig maradhat fenn a sablon, de ez nem tartozik ide).

De ha már itt tartunk, mindjárt kifejtem a lesújtó véleményemet a jogi szócikkekről, csak külön szakaszban, hogy erről a témáról ne vigyem el a fókuszt. Addig is szeretnék idézni egy igen alapvető bűncselekmény, a lopás szócikkéből:

A köznyelv és a politikai nyelv a lopás fogalmát sokkal tágabb fogalmi körben értelmezi illetve használja.
– A Wikipédia Lopás szócikke

Tehát itt a precedens, hogy az általad szentnek tartott jogi szócikk is arról beszél, hogy a köznyelvben másképp használhatunk szavakat. Ezt tettem én is. Jogom van hozzá. A nyelv már csak ilyen.

„Halkan megjegyzem azonban, hogy hálával tartozom annak a kedves szerkesztőtársunknak, aki a Felszólalás védjegyügyben szócikkben megmutatta - a jelen vita folyamán -, hogy milyen hatékonyan lehet átalakítani egy szó szerinti idézetet értelem szerinti hivatkozássá.” – Mivel óvakodsz tőle, hogy nevén nevezd, akinek hálás vagy, meg kell kérdeznem, kire gondoltál. Ugyanis én két szereplőt látok a laptörténetben: egy visszaeső vandált, aki törölget a szócikkekből, meg Apródot, aki a vandalizmust visszaállította. Melyik cselekvést nevezed értelem szerinti átalakításnak?

Végül a 4. pontodhoz: egyelőre még tisztelettel kérlek arra, hogy ne mossál össze dolgokat. A jogi szócikkekben érvényesülnie kell a jogi szaknyelvnek. A kocsmafalon általános társalgás közben nem. Indokoltam a szó használatát a vitalapomon. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 25., 13:52 (CEST)


@Bináris:-- Megtisztel, hogy a lopás szócikkből voltál kedves idézni egy mondatot, amit én írtam bele.... Csakhogy én nem állítottam semmit a vita során, ami ellentétes lenne ezzel.

Valóban nem szócikk szövegében követted el, de alaposan elszóltad magad: Orgazdaság. Erre hiába mondod, hogy "erkölcsi értelemben" mondtad. Tehát Akkor én egy orgazda vagyok??? És mindezt a Katód szócikk kapcsán mondtad - Te talán bármit megengedhetsz magadnak? (Még az sem mondhatod, hogy "anyázás közben" mondtad, mert Te szóltál hozzám előbb és én csak később válaszoltam.) "Társalgás közben"?

Szomorúan látom, hogy a Wikipédia vitáiban - ebben is - mindenki csak a sajátját fújja, és nincs tekintettel arra, hogy mások véleményéből mi az elfogadható.

Sajnos, ezek a viták a Wikipédián könnyen ocsmány hecckampánnyá változtathatók. E technika iskolapéldája a Katód szócikk emlegetése.

Összefoglalom: undorítónak tartom, hogy a többször módosított irányú vita során kifejtett "társalgás" folyamán odáig vetemedett egy szerkesztő, hogy általánosságban azt állítsa, hogy a jogi témákban a szócikkek nem megfelelő színvonalúak.

Ugyancsak undorító személyeskedésnek tartom, hogy csak azért nevezed ebbe a vitába bevonva feleslegesnek a több mint 100 évet átölelő "Évek a jogalkotásban" című kategória listáit, mert nyilvánvaló, hogy ennek a túlnyomó részén én dolgoztam. Mi köze ennek a témának az eddigi témákhoz? Semmi. Ez egyszerűen egy személyes támadás. Ezt a vitát kész vagyok a megfelelő helyen lefolytatni. De nem itt.

mindent meg lehet beszélni, de nem így.

A Wikipédia különb ellenőröket érdemelne az olyanoknál, akik belefújnak egy gitárba, mintha trombita lenne, aztán panaszkodnak, hogy nem szól....

A csataló is csak akkor vezet győzelemre, ha közben nem sarkantyúzzák halálra.--Linkoman vita 2019. augusztus 25., 15:19 (CEST)

Kifejtettem a véleményemet a jogi szócikkekről (külön szakaszban, amit azonnal nekiláttál szétoffolni). Ha te undorítónak tartod, hogy valakinek véleménye van, akkor magadban keresd a hibát. Azt pedig esküszöm, nem néztem meg, ki mit dolgozott az évek a jogalkotásban cikkeken, a cikkekről nyilvánítottam véleményt nem a szerzőkről. (Nem vontam be a vitába, másikat nyitottam.) Te egy útszéli pipacsot is tarthatsz személyeskedésnek, mert jogszabály nem tiltja, de a személyeskedés fogalmának ehhez semmi köze. Nem előrevivő dolog személyeskedést kiabálni, ahol nincs is. Kezdenek a reakciók közelíteni ahhoz a színvonalhoz, ahol már elolvasni sem érdemes őket, nemhogy mondatonként cáfolgatni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 25., 15:36 (CEST)

Mitől enciklopédikus egy jogi szócikk?

Az előző – többszöri átalakítás után ismét Külső anyag felhasználása a szócikkben címet viselő szakaszban – Linkoman behozta a témák közé, hogy mit tartalmaz egy jogi szócikk. Ennek kapcsán ígértem, hogy elmondom az évek óta érlelődő gondolataimat.

Bánatomra azt kell mondanom, hogy a jogi szócikkek a Wikipédia legrosszabbul kidolgozott részei közé tartoznak, alig haladják meg egy online jogszabálytár színvonalát. Néhány esetben egy kicsi magyarázat is van a hatályos magyar jogszabályszöveghez, néhány esetben benne van az előző BTK szövege, mert az már ott volt, és az új BTK hatályba lépésekor nem törölték ki, de ennél többet nagyon kevés tud.

Nincs sok időm, de röviden elmondom, szerintem mitől lesz egy szócikk enciklopédiába való. Vegyük az egyik legősibb és legalapvetőbb bűncselekményt, a lopást. Ezt a szócikket kifejezetten silánynak és a mondanivalóm illusztrálására alkalmasnak tartom. BTK-t olvasni mindenki tud, ez itt szinte csak ki van ollózva és megformázva, nem kell a ctrl f-et nyomni a hosszú BTK-ban.

  • Csak a magyar helyzetet mutatja,
  • csak a hatályos állapotot (egyetlen mondat kivételével az előzőről),
  • nem haladja meg észrevehetően a jogszabályszöveg ismertetését.

Ez egy olyan téma, amely alkalmas lenne egy szép enciklopédikus cikk kidolgozására. Ez tartalmazhatná, hogy mióta számít bűncselekménynek az emberiség történelmében (szemben pl. a számítástechnikai rendszer elleni bűncselekménnyel elég régen), mely országokban és kultúrákban hogy gondolkodnak róla, mi a társadalmi veszélye és miért üldözik, hogyan változott a büntetése az idők folyamán. Pl. mikor és miért járt érte halál vagy kézlevágás, hol jár érte a mai napig is halál vagy kézlevágás a világban, hol lehet pénzbüntetéssel megúszni, és így tovább. Lehetne beszélni róla, hogy mely kultúrkörökben ítélik meg szigorúbban vagy enyhébben. Arról, hogy miért van egyáltalán bűncselekményi és szabálysértési alakzata a magyar jogban (ez ugyanis olyasmi, ami nem derül ki a laikus olvasó számára a BTK elolvasásából). Rengeteg jogelméleti, jogtörténeti vonatkozást lehetne beleírni, aminek a megírásához szükség van egy hozzáértőre, aki nemcsak jogtárat olvasni tud, hanem évekig foglalkozott joggal. És nem, nem kéne a hatályos BTK összes alpontját beleírni, mert az nem enciklopédikus tartalom, nem ide való, csak a lényeg. De nagyon szívesen olvasnék róla, hogy melyik a legrégebbi ismert törvénykönyv a világban és Magyarországon, amelyik büntetni rendeli.

Lehetne arról is beszélni, hogy milyen különbség van a cselekmények erkölcsi és jogi megítélése között. Vannak dolgok, amiket a közvélemény szigorúbban ítél meg, mint a jog, vannak, amiket enyhébben (van azért néhány ember, aki nem csempészett be soha semmit a Kádár-rendszerben és nem sértette meg egyszer sem a valutaszabályokat, ha már utazott, de nem ez volt a jellemző). Lehetne arról is beszélni, hogy pl. a lopás megítélésében viszonylag egységes a társadalom, más cselekmények megítélése esetleg világnézettől, politikai nézettől függ. Persze mindez sok utánajárással, források felkutatásával jár, nem csak kopipészteléssel.

Lehetne statisztikákat hozni, hogy a világ mely részein hány lopás jut egy főre évente, és mennyit derítenek fel belőle (mennyire veszik komolyan). Hasonlóan más bűncselekményeknél is. Nyilván nagyot álmodtam, és olyan dolgot várok el, amit én nem tudnék megírni, mert nem vagyok otthon annyira a jogban, de azt látom, hogy mi a különbség egy enciklopédia és egy jogtár között.

Lehetne arról írni, hogy mikor miért kerültek be új bűncselekmények a törvénykönyvekbe, és mikor, miért kerültek ki belőle.

Hasonlóan beszélhetnénk az Évek a jogalkotásban kategória cikkeiről is. Klassz, hogy átláthatóan fel vannak sorolva jogszabálycímek, de megint nem enciklopédikus tartalom. Nagyon jó lenne ezekben a cikkekben arról olvasni, hogy mi volt annak az évnek a fókuszában, milyen területen történt jelentős előrelépés, változás, milyen jogszabály megalkotását kísérték a legnagyobb társadalmi viták stb. Ehhez képest a 2019 a jogalkotásban cikkben egyetlenegy(!) állítmánnyal rendelkező mondat van.

Nagyjából ezeket gondolom, és ezért gondolom azt, hogy a jogi szócikkeink egészében nem képviselik azt a színvonalat, mint a történelmi, természettudományos és néhány más témába eső cikkeink. És ez lehet az oka az alulreprezentáltságuknak a kiemelt szócikkek között. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 25., 14:22 (CEST)

A fenti bejegyzéssel teljes mértékben egyetértek. – Hkoala 2019. augusztus 26., 11:27 (CEST)
Én is egyetértek, örülök, hogy összefoglaltad Palotabarát vita 2019. augusztus 26., 13:15 (CEST)

Hozzászólás

Annak valóban szerintem sincs sok értelme, hogy bemásoljuk a jogszabály hosszabb-rövidebb szakaszát. Már az is jobb lenne, ha emberi nyelvre átfogalmaznánk (mert a jogi szaknyelv hírhedett, értjük, hogy nyomós oka van arra, hogy úgy közelítsen a dolgokhoz, ahogy teszi, de akkor is). A lényeg köznapi megértéséhez első közelítésben fontosabb, hogy lopásnak számít-e, ha egy autót kölcsönkérek, de nem adom vissza (alapesetben nem), mint hogy hány évtől hány évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A részleteknek később is utána lehet nézni.
Egy kicsit most úgy tűnik, hogy Linkoman személyes felelőssége, hogy nem jobb a Wikipédia jogtudományi anyaga. Attól tartok, hogy gyakorlatilag egyedül szerkeszti ezeket. Legalábbis nem sok szerkesztőt látok működni a jogi cikkek fejlesztésében. Ő meg legalább szakjogász és hajlandó ezekkel foglalkozni.
De nem szeretnék a meglehetősen elmérgesedett vitába belebonyolódni, nem követtem, csak látom, hogy nagyon indulatos. (Bináris itt fentebb olvasható fejtegetésében azonban sok megszívlelhetőt látok.)
Én csak egy részletkérdésre szeretnék kitérni. Az Évek a jogalkotásban cikkekre gondolok. Ezek valóban nem különösebben informatívak. Két szempontot szeretnék mellettük felhozni. Először. Ezek nem kifejezetten szócikkek, inkább listák, hasonlóak más területről is vannak. Értékes bennük az, hogy hasznos linkeket gyűjtenek össze (némelyik persze piros; az is hasznos), továbbá egymás közelében mutatnak be egymáshoz közeli időpontokban született jogszabályokat. Néha nagyon meglepő így látni. Másodszor. Nem minden esztendő esetében könnyű a jogtárakban bogarászni, a 2018-as év esetében egyszerű a dolog, de például 1954-ről hasonló adatokat megtudni? (Az alapállás az, hogy a hatályos joganyagot könnyű átnézni, a korábbit nehéz.)
Egyébként szíveskedjetek összevetni az olyan soha nem kifogásolt oldalakkal, mint az 1981–1982-es spanyol labdarúgó-bajnokság (első osztály) vagy a Pavia–Stradella-vasútvonal szócikk. (Na jó, ezekben van 2–3 állítmány; az ha nem is sok, de több, mint 1. De nem tartalmaznak lényegesen több információt, mint pl. az 1942 a jogalkotásban, és enciklopédikus fejtegetéseket sem.) – Garamond vita 2019. augusztus 26., 13:24 (CEST)

Nem volt semmi személyes benne, tényleg. Az igaz, hogy kevés a jogi cikkek iránt érdeklődő szerkesztőnk. Az is igaz, hogy vannak más gyenge vagy egyenesen silány szócikkek és rosszul kidolgozott témák is. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 26., 13:40 (CEST)

Egy állatkert mindenek felett

Most tűnt fel, hogy 195.20.152.118 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) (debreceni IP) huzamosabb ideje bővítgeti az állatos szócikkeket egy semmitmondó információval. Hozzáad az összes cikkhez egy ==Állatkertekben== szakaszt, és oda beleírja, hogy a debreceni állatkertben van belőle. Nekem ez így spam. A jelek szerint más nem akadt fenn rajta, elég sok még aktuális állapotban van, és ellenőrizve. Vagy írjuk bele az összes állatos cikkbe az összes állatkertet a világon, ahol van olyan (az aranyhalra kaptam fel a fejem, amiből ráadásul egy csomó magánembernek is van otthon), vagy ne írjunk oda semmit. Az utóbbira szavazok, mert nem enciklopédikus információ. Ha nem lesz erőteljes tiltakozás, csinálok egy tömeges visszaállítást ott, ahol még lehet, és a többiből későbbi időpontban bottal kiszedem ezeket a semmitmondó szakaszokat. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 26., 08:38 (CEST)

Egyértelmű spam. Már én is néztem. – Burumbátor Súgd ide! 2019. augusztus 26., 08:54 (CEST)

Egyetértek ezeknek a szakaszoknak a minősítésével és a megszűntetésével is. – Vadaro vita 2019. augusztus 26., 09:31 (CEST)

Már én is néztem, én is felesleges információknak tartom. Annál is inkább, mert ezek változhatnak. Aki meg akarja tudni, hogy "xy" állatkertben megtalálható-e "zk" állat, akkor rákeres a honlapjára és megnézheti, hogy a számára keresett faj egyede megtalálható-e ott is. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 26., 11:01 (CEST)

Egyetértek a visszaállítással / botos törléssel. – Hkoala 2019. augusztus 26., 11:08 (CEST)

Csináltam 41 visszaállítást botmódban, hogy ne floodoljam a FV-t. Botmunkát szerintem nem fog érni a maradék. Akinek van kedve, a Nagyerdei Kultúrpark (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)-ra mutató hivatkozások között keresse az állatos cikkeket; néhány esetben a szegedi vadasparkkal vagy más állatkerttel együtt kell kigyógyítani. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 26., 11:28 (CEST)

Olyankor lehet jogos egy ==Állatkertekben== szakasz, ha valami nagyon különleges, ritka állatról van szó, ami csak nagyon kevés állatkertben található meg. Persze az ilyesmit nehéz számszerűsíteni.

De mondjuk ha Mo-n csak 1 helyen van például az az állat, az már "ritka". Lehet, hogy valaki szívesen megnézne egy ilyen konkrét állatot, és szeretné megtudni, hogy Mo-n hol található meg (mondjuk csak 1 helyen). Ezt enciklopédikus infónak lehet nevezni szerintem, a ritkasága miatt.

Ha sok állatkertben megtalálható állatról van szó, akkor törölni kell az ilyen szakaszt. misibacsi*üzenet 2019. augusztus 26., 16:40 (CEST)

Azt, hogy valaki például egy amazóniai tejbékára vagy egy indiai csillagteknősre kíváncsi és ez megtalálhatja egy magyar állatkertben, ezt egy fontos információnak tartom. VC-süzenet 2019. augusztus 26., 18:22 (CEST)

Persze, hogy fontos. Az ilyen különleges eseteket szerintem is érdemes beírni a cikkbe, de nem kell hozzá külön szakasz, viszont feltétlenül kell hozzá lábjegyzetben forráshivatkozás dátummal. – Vadaro vita 2019. augusztus 26., 19:00 (CEST)

Megjegyezném, hogy a wikidata is gyűjti, melyik állatkertben milyen fajok láthatóak. Ezek az információk fontosak lehetnek az állatkert cikkben és az állat cikben is. Hol tartanak a világon zsiráfot? És antilopot? Hol találok a közelemben leggyorsabban kengurut? – B.Zsolt vita 2019. augusztus 28., 00:14 (CEST)

Lezáratlan törlési megbeszélések

Néhány tmb a jelek szerint a torkunkon akadt. Ha tudtok, szóljatok hozzá, hogy eldőljenek valamerre.

Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 21., 21:53 (CEST)

Kasza Tamás lezárva. Törölve. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 21., 22:47 (CEST)
Bináris a július 3. érzésem szerint folyamatban van, arra várunk, hogy a jelölő a megmentésre érdemes szövegeket bedolgozza a Honfoglalás szócikkbe (mondjuk most ránéztem, 14-e óta nem történt az ügyben semmi, igaz, türelmet kért a kolléga) Palotabarát vita 2019. augusztus 22., 00:18 (CEST)
Apeva Palotabarát által lezárva (08.25. 00:27). Megmaradt. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 25., 22:07 (CEST)
A július 3-i jelölések is lezárultak (Hungárusok, Hölbling-elmélet). Palotabarát vita 2019. augusztus 26., 01:50 (CEST)

Szép munka volt, most kéthetes a legrégebbi nyitott. :-) Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. augusztus 28., 04:01 (CEST)

Dobogó-kő és Dobogókő két szócikk, ami ugyanaz?

Értem én, hogy a helyesírás mai bajnokai disztinktívnek vélt különbséget tesznek a csúcs és a település között - bizonyára igazuk van.

Akkor viszont bizonyára a valóságnak nincs igaza, egyáltalán. Mert miféle viselkedés az, hogy látszatra ugyanott fekszenek, megközelítésük látszatra azonos, történetük is. -:)

Úgy vélem, egyetlen szócikk bőven elegendő lenne a tartalomra, és nem lenne szükség arra, hogy a minimális különbség miatt két párhuzamos szócikkünk legyen.

Amúgy ma gyomláltam ki az egyik cikkből a parkolási renddel kapcsolatos, vérbeli lexikon számára bizonyára nélkülözhetetlen eszmefuttatását a parkolási rendről. (Bár - a vitalap tanúsága szerint - 2012-ben már szóvá tette ezt valaki, de akkor csak a Wikipédia igazi patópálista tanácsát kapta: "szerkesszbátran-ha-téged-zavar-mer'-én-ugyan-hozzá-nem-nyúlok".

Ja, közben már látom lelki szemeimmel azt a szerkesztőtársat aki nagy komolyan megmagyarázza majd nekem, hogy a település és a csúcs nem ugyanaz. Ahogyan a Tátrában elfogyasztott tátracsúcs is más és más. -:) --Linkoman vita 2019. augusztus 22., 22:25 (CEST)

Tulajdonképpen meg is válaszoltad a kérdésed. – balint36 🚌 buszmegálló 2019. augusztus 22., 22:40 (CEST)

Nem ugyanaz a kettő, így helyes hogy külön szócikkben vannak. A két cikk között csak minimális és logikus átfedés van. Tartalmuk alapvetően különböző. - Csurla vita 2019. augusztus 22., 22:43 (CEST)

Sejtettem, hogy a "józan ész" szerint minimális átfedés az, hogy a Dobogó-kő Dobogókőn van. Maradjunk ennyiben.--Linkoman vita 2019. augusztus 22., 22:59 (CEST)

Ugyanaz a helyzet itt is: Gyilkos-tó és Gyilkostó. És az is rendben van. Az átfedéseket meg lehet oldani könnyen. Wikizoli vita 2019. augusztus 23., 08:54 (CEST)

Hármashatárhegy és Hármashatár-hegy, Széchenyihegy és Széchenyi-hegy, Margitsziget és Margit-sziget (mondjuk itt pont átirányítás az első a másodikra, de a bevezető bemutatja hogy két dologról van szó), Ausztrália (kontinens) és Ausztrália (ország)... Látszólag ugyanazok, de mégsem. – XXLVenom999 vita 2019. augusztus 23., 19:48 (CEST)

A magyar helyesírás szabályait én is tisztelem. De azt igencsak megkérdőjelezhető álláspontnak tekintem egy lexikon szempontjából, hogy a helyesírásbeli kettőssége két gyakorlatilag azonos fogalomnak (!) miért tenné szükségessé, hogy két külön szócikkben mondjuk el ugyanazt?

A Margitsziget kontra Margit-sziget esetében is azonosságról van szó: a városrész és a földrajzi név két azonos helyen található valamit takar. A városrész az egy jogi minősítése ugyanannak a földrajzi területnek.

Nem azt vitatom, hogy ezek nem eltérő, ám homoním fogalmak. Azok. Csak az a furcsa, hogy egyesek ebből azt a következtetést vonják le, hogy csak és kizárólag két különböző szócikkel oldható meg a kérdés. Fel sem merül bennük, hogy egyetlen szócikkben tárgyaljuk mindkettőt és akkor az olvasó előtt szükségképpen egy oldalon jelenik meg a kétféle helyesírás.

Tehát egy szóval sem azt mondtam, hogy a fogalmak azonosak. Nem mondtam. Azt mondtam, hogy gyakorlatilag azonosak. És azt, hogy páronként akár egyetlen szócikkben elintézhetők.

Már mondtam, hogy nem ér ez ennyi szót. Csak az bosszant, hogy - mint rendesen - az engem szándékosan félreértők még el is játsszák a nagy kioktatót, aki majd felhívja a figyelmemet arra a szabályra, amit nyilvánvalóan tudok, hiszen nem más, hanem én vetettem fel a kérdést, mert valamilyen mondandóm van egy vonatkozásában.

Már sajnálom, hogy felvetettem.--Linkoman vita 2019. augusztus 23., 23:12 (CEST)

Szerintem nem túl hosszú se a Dobogókő, se a Dobogó-kő cikk, felőlem lehetnének egyben, elmagyarázva a különbséget, ahogy a Margitszigetnél is. (Abszurd lenne, ha pl. külön cikke lenne a budapesti kistérségnek, ami 100%-ban egybeesett Budapest területével.) Azt nem értem, hogy ha 2012-ben már kaptál olyan választ, hogy szerkessz bátran, akkor miért nem vontad össze? Megcsinálni valamit általában sokkal gyorsabb, mint másokat csesztetni, hogy csinálják meg. Alensha 2019. augusztus 24., 04:55 (CEST)

@Alensha:-- Elvileg helyes, hogy "megcsinálni valamit általában sokkal gyorsabb, mint másokat csesztetni, hogy csinálják meg". Gyakorlatilag: légy kedves, Te tégy eleget ennek a szabálynak, azaz ne engem csesztess, hogy csináljam meg, hanem szerkessz bátran és csináld meg Te magad. (Vagy nem így gondoltad? Rád ugyanúgy vonatkozik a "szerkessz bátran", mint rám! Vagy nem? Hihihi).--Linkoman vita 2019. augusztus 28., 20:44 (CEST)

Logikailag jó érv, és számítottam is rá, de figyelmen kívül hagyod, hogy a kérdés neked van annyira fontos, hogy kérdést írj ki róla, nem nekem :) Alensha 2019. augusztus 28., 21:44 (CEST)

@Alensha: Nem a cikkek hossza dönti el, hogy két cikk összevonható-e. A két infobox is jól mutatja itt két különböző dologról van csak a nevük hasonló. - Csurla vita 2019. augusztus 28., 21:26 (CEST)

Én ezt elfogadom, de ugyanez fennállna a Margitszigetre is... Alensha 2019. augusztus 28., 21:44 (CEST)

Harold, Harald vagy Herold?

Szép napot kívánok a wikipédistáknak! Többször is elgondolkoztam azon, hogy a Harold/Harald nem inkább Herold. A két Herold nevű angol királynál van a Harold és számos dán és norvég királynál van a Harald. Magyarul lefordítva a név Herold. Ti mit gondoltok? – Napkirály postaláda 2019. augusztus 31., 13:04 (CEST)

Neveket ne fordítsunk. Nem kell "gondolkoznod" rajta, csak a megfelelő forrásműveket kell megtalálnod, és azokból kiolvasni az írásmódot. misibacsi*üzenet 2019. augusztus 31., 20:23 (CEST)

DVTK KIADÓ azonnali focistái

OsvátA-nak ez az azonnalizása gondolkodtatott el, mert megnéztem, mi hivatkozik rá: csak ott van vagy 20 ugyanilyen "cikke" 2015--16-ból. És 2016 óta nem szerkeszt. Valószínűleg mindet törölni kellene. Sportosok? – Pagony foxhole 2019. szeptember 2., 01:55 (CEST)

@Pagony: kukaügy az egész. És szíves figyelmedbe ajánlom még még ezt a nagy halom cuccot: Kategória:Nagyon rövid sportcikkek. Üdv! OsvátA Palackposta 2019. szeptember 2., 08:29 (CEST)

Semmiképp nem azonnali. Még a szubcsonk is necces. Folyamatosan bővítem ezeket a cikkeket. Törölni TMB-n azt kell amelyik nem nevezetes. Sajnos OsvátA sokszor s szabályokat is figyelmen kivül hagyva próbálja töröltetni ezeket a cikkeket, amiket inkább bővíteni kellene. Rendszeresen jelöl olyan cikkeket szubcsonknak, amelyek csonkok. Tízből ha egyszer eltalálja a szubcsonkot. - Csurla vita 2019. szeptember 2., 11:05 (CEST)

@OsvátA: A nagyon rövid sporcikkek kategóriának pontos leírása van milyen cikkek kerülhetnek ide. Ezt te folyamatosan figyelmen kívül hagyod és helyezel el okyan cikkeket amelyek nem ide valók. Ebben a témában való működés folyamatos szabálykerülés a figyelmeztetések ellenére. - Csurla vita 2019. szeptember 2., 11:11 (CEST)

Nem vagyok sportos, de ha már idenéztem, akkor jelzem, hogy Csurlával értek egyet: a Khaled Badra focistára nagyon sok hivatkozás van, tehát vagy bővíteni kell valamikor, vagy nem nevezetesként a hivatkozásokat is meg kell szüntetni! Én évek óta a piros linkeket gyérítem, mégis szaporodnak. – Porrimaeszmecsere 2019. szeptember 2., 12:04 (CEST)
Soha senki nem bőviti ezekket a cikkeket. Így meg siralmasok. De ne legyen igazam. OsvátA Palackposta 2019. szeptember 2., 12:48 (CEST)

 megjegyzés-- Klasszikus helyzet: OsvátA akar valamit: azt akarja, hogy ne legyen ezerszám nyúlfarknyi, de a jelenlegi szabály szerint nevezetes szócikk kevéssé ismert labdarúgókról, mivel - tapasztalata szerint ezeket a szócikkeket később nem bővíti senki.

Mivel kitartott álláspontja mellett, Csurla már elővette a vasvillát: "Ebben a témában való működés folyamatos szabálykerülés a figyelmeztetések ellenére."

Vagyis:

  1. Érdektelen OsvátA véleménye, az általa jelzett probléma nem probléma,
  2. Mivel a Wikipédia nevezetességi szabályait kőbe vésték, ezek megváltoztatásáról nem indítható vita,
  3. ám aki vitatja az irányelvet, az "szabálykerülés"ben vétkes.

A vicc csak az, hogy Porrima fenti hozzászólása bizonyítja: ha egy cikkel csakis abból a piros linkek szempontjából törődsz, az sem megoldás.

A megoldás az, hogy feladjuk az "egy labdarúgó - egy szócikk" gyakorlatot és elvégezzük a szükséges átalakításokat.

Az 1950-es évekbeli dél-koreai válogatott minden egyes tagjának szubcsonk-közeli külön szócikke volt, holott gyenge játékerőt képviseltek (a magyar Aranycsapat 9:0-ra verte őket). Elkezdetem ezeket összegyűjteni a dél-koreai válogatott szócikkbe, mire Gerry89 tájékoztatott, hogy mivel VB-n vettek részt, automatikusan nevezetesek (?).

Azt gondolom, hogy van mit felülvizsgálni: A nevezetesség nem jelenti azt automatikusan, hogy a cikk tárgya önálló szócikket érdemel. Ezt esetről esetre külön-külön el lehet dönteni. (És ha véletlenül előkerül valami nevezetes XY dél-koreai csatárról, hát akkor ismét szócikké bővíthető az anyaga.) --Linkoman vita 2019. szeptember 2., 13:50 (CEST)

 megjegyzés-- Sajátos, hogyan romlik a szerkesztések számának növekedésével egyes szerkesztők modora.... A "józan ész" azt mutatja, Cs. olvasta a fenti megjegyzéseimet. Válasz helyett csak visszavonogatásra tellett. Biztosan úgy véli, ő képviseli egyedül a józan észt.... -:) --Linkoman vita 2019. szeptember 2., 14:25 (CEST)

 megjegyzés-- Amúgy sajátos vitastílus az, hogy nem is vitatkozunk az ellenérvekkel. Aki nem ért egyet, a "szabályszegő". Röhög a józan ész...-:) --Linkoman vita 2019. szeptember 2., 14:31 (CEST)

@Linkoman:Ne haragudj, emlékezetem szerint éppen Te vagy nagy harcosa a létező, érvényes szabályok betartásának, sőt bővítésének. Elolvastad OsvátA azonnali törlést kérő indoklását: „Soha senki nem fogja megírni”? Ez olyan ellenérv, amivel érdemes vitatkozni? Én békés természetű ember vagyok, de jogosnak látom Csurla véleményét, ami miért vasvilla? Megvannak a nevezetességi szabályok, akinek nem tetszik, indítványozza a módosításukat, de ameddig élnek, addig tartsa be. – Porrimaeszmecsere 2019. szeptember 2., 14:57 (CEST)
@Porrima:-- Igazad van, a szabályokat be kell tartani. Csakhogy a szabályok alkalmazása során különböző szempontok egymással szembe is kerülhetnek. Mondjuk, arra semmiféle ellentétes szabály nem volt, amit Csurla válasz előtt visszavont ("nem szoktuk" az nem egenló azzal, hogy tilos). Másrészt viszont egy vitának - elvileg - lehet olyan eredménye, hogy a vitázó felek felismerik: egy "irányelv" módosításra szorul. Itt azt ismertem fel, hogy a nevezetesség a témára vonatkozik, és nem feltétlenül jelenti, hogy külön szócikkben kell foglalkozni vele. Ezzel lehet egyet nem érteni, de "szabályszegésként" kezelni a kérdést teljesen alaptalan.--Linkoman vita 2019. szeptember 2., 15:09 (CEST)
@Linkoman:Tökéletesen egyet kell értenem Veled. Te mint joghoz értő ember és mindenki más is nap mint nap szembesül azzal a ténnyel, hogy ugyanazon törvény vagy rendelet alapján különböző bírák más döntést hoznak, de ez már nem a Wikipédia. Így születnek azután olyan amerikás kezelési utasítások, hogy a macskát nem szabad a mikróba tenni, mégis perre menve nagy kárkérítést kaphatnak ügyes emberek rafinált ügyvédek segítségével. Ebből én arra a következtetésre jutok, hogy nincs megoldás... – Porrimaeszmecsere 2019. szeptember 2., 16:26 (CEST)

@Porrima:-- Gyakran felvetik a laikusok, hogy a bíróságok azonos szabályok alapján hozott ítéletei is között lehetnek eltérések. Csakhogy itt nem jogi kérdésről van szó. A helyzet sokkal súlyosabb.

A mai Wikipédia szabályai nem alkotnak összefüggő egészet, senki sem törődik pl azzal, mi a teendő, ha két szabály egymással ellentétes. (Ez nem feltétlenül hiba; a helyzet olyan, mint két főútvonal találkozásánál - az egyik főútvonalnak megszüntetik a főútvonal- minősítését a kereszteződésnél.) A Wikipédia szabályainak különböző részeit különböző szerkesztők fogalmazták meg, nyilvánvalóan a saját értékrendjük szerint. De az irányelve nem jog! Az irányelv irányít és nem parancsol. A viták elutasítása - mint ahogyan a jelen esetben Csurla tette - egyszerűen önkény. "Enyém a hatalom, én mondom meg, mi a szokás és mi nem." Lehet ehhez asszisztálni, de nem kötelező.--Linkoman vita 2019. szeptember 2., 17:13 (CEST)

A négy szócikk átirányításának megszüntetét szakmai alapon tettem. Mind a négy cikk bővíthető és önállóan is nevezezes. Amúgy nem szoktunk labdarúgókat a válogatott szócikkére irányítani. Amikor ezt kitaláltad egyeztetned kellett volna a közösséggel. - Csurla vita 2019. szeptember 2., 14:32 (CEST)

 megjegyzés-- Jót mulattam ezen a "szakmai alapon"! Ha téged nem is zavar, hogy feleslegesen van itt pl. tucatnyi szócikkünk, mert én nem megszüntettem a cikkeket, hanem átvittem a fontos adatokat a válogatott szócikkébe.

Bár Te két egymással ellentétes szempont közül (tömörség kontra feleslegesen különálló, rövid, nem bővülő cikkek) csak az egyikkel törődsz, nem kellene a saját véleményedet "szakmainak" becézni... Ilyen alapon tényleg nincs értelme veled vitázni.

Az nem a vádirat, OsvátA (bocs: Pelikán), az az ítélet. -:) ---Linkoman vita 2019. szeptember 2., 14:52 (CEST)

Álláspontom nem változott.„ Én szeretem a focit,” de utálom látszatcikkeket, az alibicikkeket, a kamucikkeket. Az mind wikigyalázás. Csurla itt nem számít. Bizonyos határig úgy fejezi ki magát, ahogy neki tetszik. És persze én is.
Csók a wikicsalád! OsvátA Palackposta 2019. szeptember 2., 16:11 (CEST)
@OsvátA: Itt nem a fociról van szó, hanem a Wikipédia szabályairól. Ne jelölj cikket azonnali törlésre, ha nincs meg annak feltétele. Ne kategorizálj be olyan szócikket a Kategória:Nagyon rövid sportcikkek közé, ha nem felel meg a kategória kritériumainak. PL. van forrása vagy már nem élő személy. Ezeket már korábban is kértem tőled. Most így nagyobb nyilvánosság előtt is újra kérem és azt is hogy légy együttműködő. - Csurla vita 2019. szeptember 2., 18:42 (CEST)


Az ilyen esetekben a legszerencsésebb megoldás a cikket a feljavítandók közé sorolni. Ha valaki a következő hetekben kibővíti a cikket, akkor örülünk, ha meg nem, akkor kilencven nap múlva mehet a kukába. Ha még a nagyon rövid sportcikkek kategóriába is beteszitek a cikket,azzal Csurla figyelmét is felhívjátok a dologra, ő pedig nagyon sok sportcikket feljavított már. Malatinszky vita 2019. szeptember 2., 16:37 (CEST)

@Linkoman: Csong Gukcsin szócikkét kitörölve egyszerűen átirányítássá tetted a cikket, mert szerinted nem érdemes önálló szócikkekre. Minimális utánjárással a cikk könnyen bővíthető volt. Erre a bővítésre írtam azt, hogy szakmai alapon szüntettem meg az átirányítást. Sajnálom, hogy erre te csak rosszindulatú megjegyzéseket tudtál tenni. Sértő, ahogy rólam beszélsz, de ez nem nekem gond, hanem neked. - Csurla vita 2019. szeptember 2., 17:55 (CEST)

Wikipédia:Ne törődj a szabályokkal!, – ami a szabályokat illeti... Ha a szabályok akadályoznak abban, hogy az enciklopédiát gyümölcsözően fejleszd vagy karbantartsd, akkor ne törődj velük! OsvátA Palackposta 2019. szeptember 2., 19:05 (CEST)
A szabály értelmezése: A mondathoz azt is hozzá kell tenni, hogy ha nem akadályoznak a szabályok a szerkesztésben, akkor inkább tartsuk be őket. Esetenként értelmezésre szorulhat, mit jelent az, hogy valamely szabály betartása akadályoz a szerkesztésben. A szerkesztések fogalmát ajánlatos a jóhiszeműség alapelvével összhangban értelmezni. A vandalizmus például nem „szerkesztés”. A szabályból implicit módon levezethető, hogy nagyon ritkán lehet alkalmazni. Ha ugyanis gyakran alkalmazzuk, ahogy más is a miénkkel ellentétes irányban, akkor ez végül is akadályozni fog bennünket a szerkesztésben.Csurla vita 2019. szeptember 2., 19:09 (CEST)
Konklúzió: tartsuk meg a töküres cikkeket, mert a szócikk címe egy nevezetes fickó neve. Köszönöm szépen! OsvátA Palackposta 2019. szeptember 2., 19:18 (CEST)

@Csurla: -- Úgy látom, hogy nem vagy hozzászokva érvek és ellenérvek csatájához. Te mindenáron fölényes helyzetet próbálsz felvenni - csak azt a szabályt kell megtalálnod, amelyik szerinted gátolja a tiédtől eltérő véleményt. Jó példa erre a sportműhely nevezetességi dokumentuma, amellyel sikerült alaposan kiterjesztenetek azoknak a sportolóknak a körét, akik automatikusan (vagyis vitathatatlanul) nevezetesnek minősülnek. Nagyon ügyes!

Bízom benne, hogy más témák (pl. jogi) esetén is ennyire jószívű leszel az automatikus nevezetesség tárgyi körének meghatározásánál.--Linkoman vita 2019. szeptember 2., 21:30 (CEST)