Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)/Archív95

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szerkesztőségi köszönet a szerkesztőknek

Egy törlési megbeszélésen vetette fel Livvyfan, hogy bizonyára jó érzés lenne a csendesen dolgozó, a megbeszéléseken általában nem résztvevő szerkesztőknek (is), ha a szerkesztőség, mondjuk kihasználva az újév alkalmát, megköszönné az olvasók érdekében végzett ezévi munkájukat.

Mit gondoltok erről, csináljunk ilyet? És ami elengedhetetlen, lenne-e valakinek kedve megszervezni ezt a köszönetmondást? Ilyen segítség kéne ahhoz, hogy életképes legyen az ötlet:

  • lista készítése azokról a szerkesztőkről, akik az idén legalább 100 szerkesztést végeztek cikknévtérben vagy sablonnévtérben
  • egy csinos kis sablon kialakítása:
  • egy kép rajzolása, vagy pedig kiválasztása a Commons lehetőségeiből
  • a sablon szövegének megfogalmazása
  • a sablon összeépítése úgy, hogy a lapokra subst:-tal lehessen rátenni
  • botmunka a sablonok elhelyezésével az érintett vitalapokon
--Karmela posta 2013. december 15., 13:44 (CET)

A korlátozott érdeklődésre tekintettel léptem az ügyben, remélem nem veszi senki rossz néven:

Samat üzenetrögzítő 2014. január 1., 00:34 (CET)

Jó ötlet volt! BUÉK! - Csurla vita 2014. január 1., 00:43 (CET)

Köszönöm! --Karmela posta 2014. január 1., 00:45 (CET)

Amiben segíthetsz: nem lehetett félautomatikusan kikalapálni

322 egyértelműsítő lapon sikerült néhányunknak kézzel, de többnyire az AWB-vel begyorsítva átalakítani a láthatatlan kommentárt úgy, hogy most az {{ideig}} sablonba került, és ez mindaddig mutatni fogja, amíg a hiányzó cikk el nem készül.

Csakhogy még mindig összesen 76 lap van bekategorizálva ide: Kategória:Egyértelműsítő lapok láthatatlan kommentárral. Ezeket még mind meg kéne egyenként nézni, segíts kérlek!

Közülük az alábbi harminc lapot menet közben eleve félretettem valamiért. Nézd meg kérlek őket szerkesztési nézetben.

Egy részüknél valamelyik sorhoz a kommentárban fel van tüntetve, hogy melyik enwiki-cikk tartozik hozzá, és ennek alapján meg kéne keresni a Wikidata-bejegyzést, és {{wd|Q...}} formában a piros link után beleírni.

Lesz olyan is köztük, ami részben vagy egészben nem egyértelműsítőre való szövegeket tartalmaz.

Lesz olyan köztük, amin csak annyi a feladat, hogy a kommentbe tett szöveget {{jegyzet|megj=...}} formára kell hozni.

Ha a lap úgy jó, ahogy van, akkor pipáld ki itt a listán, máskülönben pedig vagy tegyed vele, amit jónak látsz, vagy legalább írj itt a neve mellé egy kommentárt, hogy más is tudja, mi is a hasfájás vele.

Ami ki van pipálva, azon már ne legyen rajta a Kategória:Egyértelműsítő lapok láthatatlan kommentárral kategória!

--Karmela posta 2013. december 26., 16:22 (CET)

Kiskutya legyek, ha értem, mi a feladat, és főleg: ha értem, miért is van erre az egészre szükség? Az Endurance-os lapról kitöröltem az angol nyelvű kommentárt, ami nem is kommentár volt (a lapot én hoztam létre, azért nyúltam bele). - Tündi vita 2013. december 26., 16:38 (CET)

@Tündi, az előzményeket, meglehetősen sok hozzászólással →itt olvashatod, és ez a lényege: az egyértelműsítő lapokon a még meg nem írt cikkek kapcsán sok a láthatatlan kommentár (a nevezetesség forrásai például). De amiről senki sem tud, az haszontalan, tehát láthatóvá kell tenni. Hiszen más lapokon is láthatóak a források.
Az eredeti teendők technikai részét ezen a lapon fentebb láthatod: #Munkakategória: Egyértelműsítő lapok láthatatlan kommentárral, de abból azt, amit félig-meddig automatizálva lehetett, már meg is csináltam.
Az Endurance (egyértelműsítő lap)-on úgy döntöttél, hogy felesleges a kommentár, és kitörölted. Bizonyára lesznek más olyan lapok is, ahol éppen ez a megoldás. Máshol meg valamilyen módon hasznosítható az egyelőre még láthatatlan komment.
--Karmela posta 2013. december 26., 17:36 (CET)

Igen Tarján (egyértelműsítő lap) - Gaja   2013. december 26., 16:55 (CET)

Ha jelölünk valakit adminnak, IP-ellenőrnek, stb

akkor persze az illetőnek is formálisan el is kell fogadnia a jelölést. Egészséges esetben persze a jelölő már egyeztetett vele, máskülönben fuccs az egész jelölésnek. Viszont nem látok veszélyt abban, ha már azelőtt, hogy a formális beleegyezés befutna, a többiek leadhassák a szavazatukat.

A konkrét helyzet, hogy Pallerti a mai napon nem fér hozzá a Wikipédiához, az egyeztetés telefonon történt. Van valakinek kifogása az ellen, hogy ezen a helyen: Wikipédia:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Pallerti (IP-ellenőr) már azelőtt is érvényesek legyenek a szavazatok pro és kontra, hogy Pallerti oda tudná biggyeszteni az aláírását?

--Karmela posta 2013. december 31., 13:59 (CET)

Nekem nincs, támogatom!  … szalax üzenő 2013. december 31., 20:10 (CET)

A szavazatok a szavazás kiírásától lezárásáig érvényesek, ez kb. a wikipédia indulása óta így van. Más kérdés, hogy az adminválasztásokon divat lett játszani a szavazatok ide-oda pakolásával. Alensha 2013. december 31., 20:19 (CET)

Semmi kifogásom ellene, bárkivel előállhat ilyen helyzet és ilyenkor a telefonos egyeztetés teljesen rendben van. Másrészt, aki telefonon egyetért, lehetősége szerint a wikin írásban is meg fogja tenni a jelölés elfogadását, ahogy Pallerti is megtette. Ercsaba74 vita 2013. december 31., 20:55 (CET)

Egyrészt az eljárás elég hosszú, hogy ki lehessen várni, míg a jelölt reagál a jelölésre. Másrészt, aki azelőtt szavaz a jelöltre, hogy az elfogadná a jelölést, ennek tudatában teszi ezt, szerintem nem indokolt az a gyakorlat sem, hogy ezek a szavazatok érvénytelenek legyenek. Samat üzenetrögzítő 2014. január 1., 00:58 (CET)

Forrásmegadás szerköfben

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaMegkértem a műszakiakat a módosítás kivitelezésére: Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#Forrásmegadás szerköfben. --Karmela posta 2013. december 30., 18:23 (CET)
(áthozva az egyebes kocsmafalról)

Ha egy alkalmi szerkesztő változtat valamit egy már meglevő cikken, akkor sokszor nem közli, hogy milyen alapon is teszi azt. Pedig sokat segítene vele a járőröknek is, a cikket később kritikusan kézbevevő szerkesztőknek is. Könnyebb lenne utánanézni a valós adatoknak, és ezáltal könnyebb lenne észrevenni a kitalálmányokat is.

Néhány Wikipédiában ki is hangsúlyozzák, hogy a változtatásoknál a forrást a szerkesztési összefoglalóban is meg lehet adni.

Jónak találnám, ha mi is átvennénk ezt a gyakorlatot, és nem az a szöveg lenne látható, hogy „Összefoglaló:”, hanem az, hogy „Az információ eredete, összefoglaló:”

De továbbra is kitöltési kényszer nélkül! Pusztán csak egy kis ösztökélésként és tájékoztatásként, hogy itt is tudja közölni az alkalmi szerkesztő a kisebb-nagyobb javítás forrását.

Egy gyakorlottabb szerkesztő aztán, ha célszerűnek ítéli meg, szabályos forráshivatkozást készíthet belőle. Plusz munka, de legalább tudja, merre keressen.

Valószínűleg esélyesebbé tenné egy ilyen gyakorlat a jóakaratú és a kártékony szerkesztések megkülönböztetését.

--Karmela posta 2013. október 17., 18:21 (CEST)

Nekem ez tetszik! Egy próbát biztos megér. --Peyerk vita 2013. október 17., 21:14 (CEST)

Jó ötletnek tartom, próbáljuk meg, hátha segít. --Sphenodon vita 2013. október 17., 22:43 (CEST)

Ahogy' találtam egy szárnypróbálgatást a Wikipédia:Gyakran ismétlődő kérdésekben, amit visszavontam, s amelyben a szerköfben egy email-cím volt/van megadva, az merült fel bennem, hogy a szerköf „felfedezésével” megjelenhetnek ott is vandalizmusok, vagy kéretlen tartalmak, amiket én nem tudok visszavonni. Igaz, hogy nincs szem előtt annyira, mint a szócikkek, de azért nem biztos, hogy kellenének oda. Vagy csak túlaggódom a dolgot... --Sphenodon vita 2013. október 18., 11:37 (CEST)

Az információ eredetének a helye a <ref></ref>. Ezt szerkesztés közben a legalsó MediaWiki:Edittools helyett a „Lap mentése” előtti MediaWiki:Wikimedia-copyrightwarning-ben lehetne jobban hangsúlyozni színes keretben a francia fr:MediaWiki:Wikimedia-copyrightwarning vagy az olasz it:MediaWiki:Edittools példájára. Oliv0 vita 2013. október 18., 11:56 (CEST)

Oliv0 javaslata azoknak a szerkesztőknek fog segíteni, akik egy csöppet ambiciózusabbak azoknál az alkalmi szerkesztőknél, akiket az én javaslatom céloz meg. Mindkettőt meg lehet valósítani. --Karmela posta 2013. október 18., 12:03 (CEST)

@Sphenodon: A szerköfök nem új terep a vandálok számára. Ha ott olyasmi történik, aminek a kiigazítására nem ígérkezik elégnek a szorosan utána következő szerkesztés összefoglalója, akkor az adminüzenőn lehet kérni a szerköf törlését.

--Karmela posta 2013. október 19., 10:54 (CEST)

Én gyakran javasolom, hogy ha túl bonyolult a forrásmegadás, csak írják be oda, ezért is támogatom Karmela ötletét... Én csupán annyit változtatnék a fenti, kiemelt szövegen, hogy „Az információ eredete, változtatás összefoglalója:” (nem biztos, hogy kell, csupán fölvetettem, ha ti is úgy gondoljátok).

Ill. ha már fölmerült... nekem megmondom őszintén ez a szürkébe olvadó szürke szöveg föl sem tűnt, talán egyszer elolvastam friss szerkesztőként "jójópersze" felkiáltással. Nem tudom, szerkesztettetek-e már de.wiki-n, lehet, hogy nem ilyen elegáns mint a mienk, de önkénytelenül olvasásra sarkall és céltudatosabban jelzi a szükséges, kattintható feltételrendszert... sztem. Fauvirt vita 2013. október 20., 10:35 (CEST)

Az információ forrásának megadását kötelezővé kellene tenni a névtelen szerkesztők számára is, tehát a szerkesztés megkezdésekor jelenjen meg egy kötelezően kitöltendő sor, ami a forrás megadását kéri. Ez lehet akár aktuális tv-műsor ("most láttam a tévében egy BBC-dokumentumfilmben"), ahol a csatorna nevét, a műsor címét és a kb. időt kellene megadni. Az értelmetlen vagy hiányos információkat már itt ki lehetne szűrni egy programmal. Enélkül a megadott információ használhatatlan, és több munkával jár az utánajárás, mint amennyit megér.

A regisztrált szerkesztők idejét jobban meg kellene becsülni. misibacsi*üzenet 2013. október 20., 18:40 (CEST)

Mégsem szeretnék minden egyes kis változtatáshoz egy kérdőívet mellékelni.
Egyelőre legalább azt szeretném elérni, hogy egy ehhez hasonló szerköffel: Összefoglalás, az információ eredete:
  • mutassunk egy az alkalmi szerkesztőknek is könnyen elérhető lehetőséget az információforrás megadására, továbbá hogy
  • csapjunk egy kis propagandát annak a gondolatnak, hogy a forrásmegadás a kiegészítések, változtatások szerves része.
--Karmela posta 2013. október 21., 21:59 (CEST)

 megjegyzés Itt egy példa. Szaszicska vita 2013. október 22., 20:36 (CEST)

Lám csak, használhatnák az anonok gyakrabban is!
--Karmela posta 2013. október 22., 20:59 (CEST)

Megkértem a műszakiakat a módosítás kivitelezésére: Wikipédia:Kocsmafal (műszaki)#Forrásmegadás szerköfben. --Karmela posta 2013. december 30., 18:21 (CET)

Wikidata adatokról tájékoztatás a szerkesztőablakban

A wikidatából az infoboxok által átvett adatokról jó volna valamiféle tájékoztatás az infoboxok kitöltésekor/szerkesztésekor. Több alkalommal hibás adat kerül be a wikidatáról az infoboxokba, ráadásul olyan helyre, ami ki sincs nálunk töltve (azaz a Wikidata nincs felülírva). Pl. lásd Robert Capa cikk itt. A házastárs rovat nálunk jogosan nem volt kitöltve, de a wikidata emiatt mégis kitöltötte egy téves adattal. Nálunk felülírni nincs értelme, mert az az olvasót zavarná meg. De az, hogy ez egy wikidataról átvett adat, tájékoztatás hiányában fel sem tűnik, még olykor a gyakorlott szerkesztőknek sem. Így elmarad a tényleges megoldás: a Wikidata módosítása.

Szokatlan még az új rendszer és a "hiba" okáról (a wikidata adatokról, amelyek akár tévesek is lehetnek) semmi infó nincs ilyenkor a magyar wikin a szerkesztés során. A megoldásról pláne nincs. – Viloris Üzenj! 2014. január 6., 19:27 (CET)

Hát ez nem egy egyszerűen megoldható dolog, szerintem. Minden infobox másolható mintájába kéne beírni egy htmlel elrejtett sort, hogy "Vigyázz, egyes adatok a Wikidatából származhatnak"? Sokat nem segítene annak, aki azt sem tudja, mi fán terem a wikidata, pláne, hogy a html kommentjeles kommentekbe még linket sem lehet tenni. Esetleg a szerkesztőablak preloadjába lehetne beleírni, de azt úgyse olvassa el senki, max. ha 30-as betűmérettel és szemkiverő pirossal írnánk....És akkor ott van még a Visualeditor problémája, ahova meg szintén más módszerrel kéne ezt az üzenetet betenni valahogy. Xiaolong Üzenő 2014. január 7., 09:41 (CET)

Kétségtelen, hogy a probléma létezik, hiszen ahogy a Wikipédia, úgy a Wikidata sem tökéletes, vannak benne hibák, amik azonban javíthatók, és ha észreveszünk egy ilyet, akkor természetesen javítani is kell. Azt viszont nem tartanám szerencsésnek, hogy az összes infobox másolható mintájánál olyan figyelmeztetés legyen, hogy „Vigyázz, egyes adatok a Wikidatából származhatnak”, hiszen jó esetben nem végtelen időn belül ez lesz az alap: az adatok döntő többsége eleve a Wikidatáról fog jönni a cikkekbe. A „vigyázz” kitétel olyasmit sugall szerintem, mintha félteni kellene a cikkeket a Wikidatától, pedig hát dehogyis, épp ellenkezőleg. Szerintem. --Joey üzenj nekem 2014. január 7., 14:47 (CET)

Ez csak példa volt, nem mondtam, hogy pont ezt kéne beleírni, ezzel a megfogalmazással. Akármit is írnánk a másolható mintába, nem segítene annak, aki nem tudja, mi a Wikidata (= új szerkesztőknek), a régi szerkesztők döntő többsége meg szerintem már tudja mi az (legalábbis aki olvas kocsmafalat). Talán ha az megoldható lenne valahogy központilag, hogy ha ilyen adatsorra viszi valaki a kurzort az infoboxban, egy popup jelenne meg, ami közli, hogy az adatot a Wikidata szolgáltatja. vagy ilyesmi.... Xiaolong Üzenő 2014. január 7., 16:07 (CET)

Szerintem az ilyen tudnivalókat a sablon dokumentációjába kellene beírni, mint pl. a {{Városrész infobox}}(?)nál, hogy "A népességi adat automatikusan betöltődik a Sablon:Népesség/Városrész_neve nevű sablonból".--Rlevente üzenet 2014. január 7., 16:31 (CET)

Gyógyászati vonatkozású információk és forrásuk

Timur lenk szóvá tett egyet és mást itt: Vita:Gyógynövények és_gyógyhatásuk_listája#Még mindig súlyos problémák. Ennek kapcsán:

  •  támogatom hogy gyógyászati vonatkozású információkat csak szigorú forráskritikával, források nélkül pedig egyáltalán ne közöljön a Wikipédia, és hogy ha nincs feltüntetve megfelelő forrás, akkor minden várakozás nélkül távolítsuk el a cikkekből az ilyesmit, és tegyük át a vitalapra egy forráskéréssel. --Karmela posta 2014. január 2., 11:50 (CET)
  •  támogatom, az ilyenek ellenőrzése forrás megadás nélkül nagyon nehéz, és sokan használják a Wikipédiát arra, hogy elolvassák a betegségük szócikkét, pl. Persze van jogi disclaimerünk meg orvosi sablonunk, de ez akkor is komol téma nagyon, nem olyan, hogy hát mi lesz, ha Luciusz Tejbetök születési dátumát átjavítja valaki, nagyjából semmi fizikai kára nem lesz belőle senkinek, viszont a forrásolatlan orvosi leírások elég sok bajt okozhatnak. Xiaolong Üzenő 2014. január 2., 13:13 (CET)
  •  támogatom, határozottan forrásolás szükséges, mivel ténylegesen problémákat okozhat. Amúgy Teemeah hozzászólása is nagyon jól tükrözi az én véleményemet. Ercsaba74 vita 2014. január 2., 14:37 (CET)
  •  támogatom, akármilyen jogi disclaimer legyen is feltüntetve, az legfeljebb jogilag ment fel, de az erkölcsi felelősség akkor is a szerkesztő(kö)n. Sok ember nem rendelkezik forráskritikai készséggel, pláne, ha beteg és emiatt kétségbeesett. Akkor ne lássa már itt azt se, hogy a fokhagyma egyes vélemények szerint segít az AIDS-betegeken, de ezt amúgy klinikai tesztek még nem bizonyították. Ha netán egy AIDS-beteg ezt olvassa, akkor ő kivárja a klinikai tesztek eredményét? Van egy gyakori érvelési hiba, mely szerint „miért feltételeznénk, hogy nem igaz, hisz senki sem cáfolta meg”. Ilyesmi a hivatkozott cikk évekkel ezelőtt általam indított törlési megbeszélésén is felmerült, és igen gyakori az alternatív gyógymódok szószólói között: „Ártani biztos nem árt, és bár a hatását nem bizonyították, de a hatástalanságát se!” Sohasem a hatástalanságot kell bizonyítani, hanem a hatást (és az ártalmatlanságot). Vagyis bármilyen gyógymód/gyógyszer esetén a nullhipotézis az az, hogy hatástalan és ártalmas, ezek ellenkezőjét kell igazolni. Ez a bizonyítékon alapuló (= tudományos) orvoslás alapja. Timur lenk disputa tettek 2014. január 2., 20:09 (CET)

Az elvvel persze én is egyetértek, csak azt nem tudom, a gyakorlatba hogy ültetjük át ezt a lelkesedést. Nekem ugyanis az a tapasztalatom, hogy minden baromságra lehet forrást találni. Arra kell itt gyakorlati tippeket összeszedni, hogy mit csinálunk, amikor jön a természetgyógyász szerktárs, és bizonygatja, hogy a szivárványhártya kinézetéből meg lehet állapítani, hogy van-e a betegnek gyomordaganata, mert hát lám, az Édesvíz Kiadó most hozta ki B. E. Truger német professzor legújabb könyvét, amiben ez le van írva. Malatinszky vita 2014. január 2., 20:41 (CET)

A hőerőgépekről szóló cikket miért nem Egely György könyvei alapján írjuk meg? Az az Egely Györgyről szóló cikkek megírásánál lehet hivatkozási alap, de amúgy nem. Ugyanez áll a többi témára is. Le kell szögeznünk, ha egy módszernek nincs tudományos alapja, vagy legalábbis az gyenge. A tudományos alaphoz egy sajátmagáról írt könyv nem elegendő (reklám?). Egészségügyben pl. ott az amerikai NIH, az itt szóbakerült gyógynövényes témákhoz pedig most az ESCOP-ot [1] találtam. A PubMed-en keresztül töménytelen természet- és élettudományos közlemény hozzáférhető, legalább kivonatként. Valahogy csak eldönti a GVH is, hogy egy módszer szélhámosság?! Bár nem elég sokszor kutatja szerintem. De szerintem nem kell feltalálni a spanyolviaszt, van erre irányelv: WP:MF Timur lenk disputa tettek 2014. január 2., 22:12 (CET)

  •  ellenzem. Semmi indoka nincs annak, hogy az orvosi/gyógyszerészeti cikkeket másképp kezeljük, mint a többit. A konnektor szócikkben sem írjuk le, hogy ne nyúlj bele. Az emberi szervezet ugyanolyan hardver, mint a mobiltelefon, legfeljebb bonyolultabb, és nagyobb üzlet. Nem kellene bedőlni ennek a misztifikációnak.
A nullhipotézishez: szép dolog a kettős vakpróba, de ezzel az egész gyógynövény-üzletet be lehetne tiltani, és nem is biztos, hogy jót tennénk vele. Sőt.Gyimhu vita 2014. január 6., 00:41 (CET)
 megjegyzés Nem jó a párhuzamod. A helyes párhuzam az lenne, ha a konnektor cikkébe bele lenne írva, hogy bele kell nyúlkálni (mint ahogy a fokhagymáról írták, hogy AIDS kezelésére való), és erre te azt mondanád, hogy nem kell törölni, mert hülye, aki komolyan veszi. A nullhipotézishez: a tudományos, statisztikailag megalapozott vizsgálatoknak köszönhető, hogy egy csomó növénynek megszüntették a terápiás felhasználását, mert nem használ semmit, viszont felmerült, hogy kárt okoz (pl. májkárosító nadálytő használata belsőleg, szemborogatás a gyulladáskeltő kamillával stb.). És szabtak is már ki nem egy GVH-s büntetést a megalapozatlanul állított gyógyhatás miatt. Mivel annyiból azért más az emberi szervezet, mint a mobiltelefon, hogy akinek a szervezetével van baja, sokkal kiszolgáltatottabb, kétségbeesettebb, ezért belekapaszkodik mindenbe, ami segítséggel kecsegtet. Ha meg a mobilom elromlik, akkor legrosszabb esetben venni kell másikat. Timur lenk disputa tettek 2014. január 7., 16:06 (CET)

Véleményem szerint az olyan cikkeket, amelynek az erkölcsi vonatkozásait nem tudod vállalni ne nyúlj. Az orvoslás annyiban speciális, hogy több "iskola" van, és mindegyik mögött rengeteg pénz. Mindegyik tud rengeteg médiát és szakértőt tud venni. A magunkfajta "talpas szerkesztőnek" nincs (és belátható munkával) nem is lehet rálátása, hogy mi az ami használ, és mi az ami árt. Aki azt mondja, hogy a hivatalos "fehér köpenyes" orvoslás a kettős vakteszt és a hasonló tudományos módszerek miatt tuti pozitív, az nézzen utána az RSI szindrómának (amire sok billentyűzeten felhívják a figyelmet). A felhozott példa Egely Györggyel annyit torzít, hogy a fizikai elképzeléseket egyszerűbb ellenőrizni, kevesebb a pénzzel jól ellátott sarlatán, aki tud venni szakvéleményt, műsoridőt...

Robogos vita 2014. január 7., 09:13 (CET)

 megjegyzés Jelenleg nem az a gond, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy az egymásnak ellentmondó, de amúgy metodológiailag makulátlan bizonyítékokkal alátámasztott "iskolák" közül melyiket fogadjuk el (bár itt tartanánk...), hanem az, hogy van egy rakás nagyméretű cikk, ami tömve van nulla darab forrással alátámasztott információval, jó esetben valami könyv szerepel (egy darab kétes színvonalú könyv egy kislexikonnyi cikkhez). Nem sok olyan tudományos cikket olvastam, amiben tudományosan vizsgált orvosi módszerekről azt állítják, hogy tuti pozitív (ennél azért finomabban fogalmaznak), de olyat többet is, ami a módszer vitatottságáról szól (az ilyen cikkeket akkor se lehet eltüntetni, ha esetleg valakinek komoly anyagi érdeke fűződik a hatásossághoz). De a hétköznapi emberek megtévesztésére kidolgozott szélhámosságok között inkább akadnak "tuti" módszerek, olyat nem sokat olvasni fülgyertyás meg biorezonanciás meg bioptronlámpás honlapokon, hogy a módszer hatásossága legalábbis kétséges, ehelyett amíg nem válik nevetségessé a csodamódszer, addig nyomatják, utána meg kitalálnak helyette másikat. Timur lenk disputa tettek 2014. január 7., 16:06 (CET)

@Timur Lenk, a fokhagyma nem a legjobb példa, mivel több évezredes tapasztalat bizonyítja - többek közt - antivirális áldásait. A placebohatás már eleve 30-40%-os gyógyulási eredményt hoz. A fokhagyma vitaminok és nyomelemek tárházaként hasznos roborálószer is. Ne ingassuk meg benne senkinek a bizalmát, példálózzunk inkább a parlagfűvel, ami tényleg a viták kereszttüzében áll. Voxfax vita 2014. január 8., 15:38 (CET)

Most látom bioptronlámpás szkeptikus további példádat is. Érdekes, hogy Nyugaton az alternatív gyógymódokat is finanszírozzák az egészségbiztosítók. Ennek a lámpának pl. sebek-sérülések gyógyulásában bizonyított a stimuláló hatása. Az ultrahangot is már a hivatalos fizioterápia is alkalmazza a mágneses térrel együtt. Az is csak humbug lenne, szerinted? Ne kelljen kipróbálnod! Voxfax vita 2014. január 8., 16:14 (CET)
Tévedsz, a fokhagyma kiváló példa, ugyanis a Dél-Afrikai Köztársaság volt egészségügyi minisztere is azt propagálta hazájában, hogy az AIDS-et az antiretrovirális gyógyszerek helyett fokhagymával, céklával stb. kezeljék. Ezzel szemben a valóság az, hogy antiretrovirális szerekkel együtt szedve még rontják is azok hatását. Mindenesetre a miniszterasszony botrányos politikájának 300 ezer ember halálát írják a számlájára. A palcebohatást nem tekintjük a fokhagyma (vagy bármely szer) gyógyhatásának, csak azt, amit azon felül mutat (ennek akármelyik klinikai teszteléssel foglalkozó honlapon utánajárhatsz). Kérlek, mutass forrást a több évezredes tapasztalatra vagy a 30-40%-os gyógyulási arányra, amit a fokhagyma vírusfertőzésben mutat! A bioptronlámpát (amit az előállítási költség százszorosáért tukmálnak rendszerint idős emberekre, akiket ráadásul „kedvező” részletfizetési lehetőséggel vernek bele a többszázezres költségbe) valóban megpróbálták nyugaton, pl. Ausztráliában (vagy az már kelet?) bevezettetni, csak ott a biztosító ahelyett, hogy az új csodás módszert meglátva örömében tapsikolt volna, bekérte a hatásossággal kapcsolatban megjelent tudományos publikációkat, és az alapján úgy látta, hogy a hatásosságra csak nagyon gyenge bizonyítékok vannak: [2] Amúgy a Zepternek a Bioptron miatt itthon is volt bőven dolga a GVH-val és a fogyasztóvédelemmel is. Timur lenk disputa tettek 2014. január 9., 23:15 (CET)

Dehonesztáló vagy közízlést sértő szerkesztések

törlését is javasolnám, a visszavonásuk mellett. Nincs információtartalmuk és méltatlan, hogy megbecsült személyiségeink évekig obszcén idétlenkedéssel - akárcsak egy lapon is - szerepeljenek. (Csodálkozom, hogy anonok ilyesmiért előszörre csak 1-2 napos blokkot kapnak, míg magam 2 hetet érdemeltem ki, egy azóta sem szerkesztő, önreklámozó, CSUPA NAGYBETŰVEL ÍRT regisztráció, kissé ízléstelen, de vitalapon eddig nem szankcionált kifejezés szinonimájának (diaré, kevésbé eufemikusan) figyelemfelhívó alkalmazása miatt.) Voxfax vita 2014. január 8., 16:00 (CET)

Esetleg, ha leírnád, hogy melyik szócikkről és melyik szerkesztőről van szó, vagy ilyesmi? A telepátia még mindig csak a sci-fi filmekben működik. Xiaolong Üzenő 2014. január 8., 21:58 (CET)
Amikor agy admin ilyesmivel találkozik Arany, Petőfi, Radnóti, Széchenyi stb. szócikkekben, nagyon kesztyűs kézzel bánik a nyilvánvalóan destruktív anonnal, az ocsmányságok meg az idők végezetéig ottmaradnak. Ha az én esetem érdekel: Nagyandrea13. Voxfax vita 2014. január 9., 00:12 (CET)

Ugyan a szerkesztések nyomainak végleges törlése alkalmat tud adni (adott) önkényszerű, vitakerülő, ráadásul visszavonhatatlan odavágásokra, mégis támogatom a javaslatot, hogy a kétségkívül sértő és megvédhetetlen vandálkodás nyomai a laptörténetben se legyenek láthatók. Több más helyzetben is javasolnám a végleges megsemmisítéseket, technikai okból, de ez másodrendű probléma. - Orion 8 vita 2014. január 9., 02:10 (CET)

en:Wikipedia:Revision deletion gondolom itt is lehet kérni az adminoktól. Oliv0 vita 2014. január 9., 07:24 (CET)

A részletekhez nem értek, magam az itwikin figyeltem fel erre a gyakorlatra. Az adminság amúgy is bizalmi tisztség, elég, ha megindokolják a törlést és azonnali örökblokkot tesznek a nyilvánvalóan csak rombolni akaró anon IP-címére. Ha netán ártatlan nyilvános hely fix címe volna, a fenntartó érdeke is az ilyenek kiszűrése, ami az utánjárást nyilván követi is majd. Voxfax vita 2014. január 9., 09:10 (CET)

A szabadságjogok megvonását rendre a rendcsinálás szándékával szokták indokolni. A rendcsinálás pedig ajtót nyithat az önkénynek.
A szóban forgó javaslattal egyáltalán nem értek egyet.

Az adminok leválthatatlanok (mint tudjuk). Ezek után teljhatalmat akarunk nekik adni, mondván, hogy bízunk bennük. Tehát egy admin a következőket ítélheti meg, ellenőrzés nélkül:

  • x szöveg törlendő
  • x anon örökblokkot kap.
Ez STATÁRIÁLIS jogokkal ruházná fel az adminokat, akik pedig kényes kérdéseknél szokás szerint arra hivatkoznak, hogy az ő felelősségük nem több az átlagos szerkesztőjénél.
És az illető anon még meg sem szólalhat, ő már blokkolva van.
Jelenleg is eredményesen fel lehet lépni a vandalizmus ellen, jelenleg is megvannak a blokkolás szabályai. Szerintem ezek beváltak. Nem látom bizonyítottnak, hogy a vandalizmus annyira elszaporodott volna, hogy ilyen önkényes eszközökre lenne szükség. (Kíváncsi lennék, hány örökblokkot osztottak ki eddig, egyébként teljesen indokoltan).
Gondolkodni kellene még ezen, a honfiúi hevület helyett..... (hihihi)--Linkoman vita 2014. január 9., 09:53 (CET)
Már miért lenne egy admin leválthatatlan? Hol olvastál ilyet? Ha valakinek baja van egy adminnal, bármikor kezdeményezheti az adminbit megvonását, és a közösség majd eldönti, hogy van-e alapja a dolognak. Mint ahogy tettük ezt data destroyer esetében is. Xiaolong Üzenő 2014. január 9., 10:10 (CET)
Linkoman csak ebben az egy kérdésben téved. Az adminjog megvonható. A többiben igaza van. Az ostoba, trágár, fasisztoid, stb. anon visszavont szerkesztésének laptörténetben való láthatósága kifejezetten jó fényt vet a Wikipédiára: na ez az, amit nem tűrünk. OsvátA Palackposta 2014. január 9., 10:22 (CET)
Akkor legalább csonkítsuk meg a: g.ci, f.s., sz.r, f.s, pi..a, zs.dó stb. „szellemességeket”, hogy a fene (?) nagy demokrácia látszata megmaradjon. Az ilyen anon IP-je örökblokkja milyen személyiségi jogba ütközik? Névtelen levélre sem kell válaszolni, szerencsére nem is lehet, hacsak nem nyilvánvaló, hogy kitől származik. Voxfax vita 2014. január 9., 11:33 (CET)
Azoknak a személyiségi jogába, akik később megkapják ezt az örökblokkolt IP-címet. Mint tudjuk, az IP-cím nem állandó. Az elkövető pedig később nevetve visszatér egy másik címmel, és folytatja. Szalakóta vita 2014. január 9., 11:50 (CET)
Bizony vannak fix IP-címekkel operáló szolgáltatók is. Magam pl. fogtam egy sörözőt ilyennel. Nem tudom, hogyan tudnának a nyilvános nettovábbítók ilyesmit megakadályozni, hacsak ők maguk le nem tiltanak bizonyos oldalakat. De az örökblokkal legalább ezt a közösséget meg tudnánk védeni. Ma is lehet adminon keresztül kérni a jogtalan blokk feloldását. Persze anonnak az ne járjon. Voxfax vita 2014. január 9., 13:24 (CET)
Az IP blokkolás valóban hasznos és előremutató szolgáltatás. Volt olyan, hogy egy teljes hálózatot blokkoltak, ahol intenzív szerkesztés folyt... Attól kezdve a Wikipédia meg volt védve a felesleges zaklatástól... Robogos vita 2014. január 9., 13:39 (CET)

Nem a blokk itt a probléma, hanem az örökblokk. Honnan tudná egy újkisfiú, egy újkislány, hogy kérheti a blokk feloldását, ha még azt sem tudja, hogy hol jár? OsvátA Palackposta 2014. január 9., 13:47 (CET)

Ha az első szerkesztésemmel már örökblokkba futottam volna bele, akkor nem lennék itt. A teljes tartományok örökblokkjával új szerkesztőket veszítünk, és akkor nem sírhatnánk, hogy fogy a szerkesztő. Szalakóta vita 2014. január 9., 13:50 (CET)

Azért mert valaki belefirkálja egy szócikkbe, hogy "nemiszerv", még nem kell örökblokkot adni. Visszatérő, kemény vandáloknál szokott felmerülni, és amikor nincs más módszer, olyankor megy is a hosszabb vagy végleges blokk az IP*re, de ez körültekintést igényel és tényleg a last resort kell, hogy legyen, nem az első lépés. Van egy remekül működő jelölt lapváltozatok rendszerünk, ami megakadályozza, hogy az átlagolvasó megtekintse XY szócikkében a nemiszerv szót, vagy zsidózást, patkányozást stb. Jön a járőr, visszavonja, kész. Ha többszörös visszaeső az IP-elkövető, akkor blokkot kap. Ez eddig is nagyon jól működött így, én nem látom okát annak, hogy hirtelenjében ekkorát szigorítsunk. Xiaolong Üzenő 2014. január 11., 00:06 (CET)

A lényeg pont itt van. Ha valaki egy cikkbe beleírja XY-ról, hogy a saját lányát tíz éves kora óta tüfköli, lopja az egylet pénzét, valamint a http stb. címen megtekinthető, ahogy a vécén erőlködik, akkor a neten ez olvasható marad akkor is, ha azt egy percen belül törli a járőr a cikkből. Lehet, hogy kutatni kell utána, de mindig lesz, aki fel is kutatja, és linket ad hozzá vagy kiposztolja. Egy ilyen állítás akkor is megsemmisítő, ha minden betűje hazugság. Az, ha az íróját a tényleg nyilvánvaló vandálság miatt blokkoljuk, ezt a problémát már nem oldja meg. (Mint ahogy az is hiba, ha csak egy buta szerkesztési kísérlet miatt blokkolunk egy kezdőt, akinek inkább üzenni kellene arról, hogy gyermekem, ez így nem lesz jó.) A kérdés szerintem még él: megsemmisül-e a szerkesztés nyoma, a becsületsértő szöveg a rendszer archívumaiban akkor, ha a járőr visszavonja? - Orion 8 vita 2014. január 11., 02:17 (CET)

  • Ez a gyakorlat:
Járőri joggal történt visszavonás után a szerkesztési összefoglaló és a szerkesztő neve továbbra is látszik a laptörténetben, és a laptörténetből is visszaállítható a visszavonás előtti állapot. Speciális joggal, amivel nálunk az adminisztrátorok rendelkeznek oldható csak meg, hogy ne látszódjon ezek valamelyike. Mivel a szerkesztési összefoglaló és a szerkesztő neve közvetlenül, külön kattintás nélkül is látszik a laptörténetben, ennek törlése viszonylag gyakrabban előfordul (ha a bejegyzés személyeskedő vagy közízlést sértő, vagy uszító), ilyenkor valami olyasmi látszik a helyén szürke háttérrel, hogy törölve. A szerkesztések tartalmát, tehát amit a lapra írtak, majd újra felülíródott, és csak tudatosan lehet kibányászni onnan, csak nagyon durva esetekben szoktuk törölni. Mindenhonnan és gyorsan töröljük, ha személyes adatokat szellőztet valaki.
Mindez napi szinten többször is elő szokott fordulni, van amikor rajokban jönnek valakinek a jóakarói. A legtöbb szerkesztő nem is veszi észre mindezt a fentiek miatt. Néha azonban átcsúszik valami, ilyenkor az WP:AÜ-n szóljatok, és úgy a jó, ha megadjátok meg az illető szerkesztés difflinkjét (a szövegét nem!).
Tehát az elmondottak a gyakorlat, és ha ezen szigorítani szeretnétek, akkor ahhoz a szerkesztőség nagyon világosan kimutatható akarata szükséges.
--Karmela posta 2014. január 11., 09:03 (CET)

Életrajzi cikkértékelő sablonok törlése

Javaslom, hogy az életrajzi cikkértékelő sablonok kerüljenek eltávolításra, ahogyan ITT az már komoly támogatottságot kapott. --Bajnoczki vita 2014. január 11., 12:43 (CET)

Úgy tudom, ez az eljárásrend: Wikipédia:Szavazás, Wikipédia:Szavazás (irányelv). Akela vita 2014. január 11., 13:28 (CET)

@Bajnoczki, a javaslat olyan radikálisan megy szembe rég bevett szokásokkal, hogy nem elég egy közfelkiáltás vagy miniszavazás a kocsmafalon, formális szavazásra van szükség hozzá. A kocsmafali támogatások mindenesetre azt mutatják, hogy a megszavazás esélyével kiírható. Pontosan meg kell fogalmazni, hogy a cikkeknek milyen körére és milyen sablonokra vonatkozna a törlés, és azt is, hogy milyen listák készülnének a törlés előkészítése kapcsán a műhelyek számára. Ha négy szerkesztő jóváhagyta a szavazás megszövegezését, akkor a szavazás kiírható. Az eljárás pontos menetét az Akela által belinkelt irányelvben és útmutatóban olvashatod.

--Karmela posta 2014. január 12., 01:33 (CET)

szavazási javaslat

Wikipédia:Szavazás/Javaslatok/Cikkértékelő sablonok törlése címen ma indították. --Hkoala 2014. január 12., 12:07 (CET)

Közoktatási intézmények nevezetességének irányelve

Felmerült a Új Budai Alma Mater Általános Iskola törlési javaslatán és annak vitalapján, hogy meg kéne tárgyalni mi az irányelv a közoktatási intézmények nevezetességi kritériumaival kapcsolatban. Mind hivatalból nevezetes, vagy a WP:NEV kritériumainak kell megfeleljenek? Mert a példaképp felhozott iskola vélhetőleg nem felelt meg a nevezetességi kritériumoknak, de megmaradt. Én mindkét lehetőséget  támogatom, a lényeg, hogy erre legyen egy egységes irányelv. --Bajnoczki vita 2014. január 13., 10:31 (CET)

Sőt tovább megyek, az is lehet, hogy a magyar Wikipédián minden magyarországi közintézmény lehetne jellegéből adódóan nevezetes. --Bajnoczki vita 2014. január 13., 14:13 (CET)

 megjegyzés Ha már ez is nevezetes lehet: Fekete István Általános Iskola és Művelődési Ház (Zichyújfalu). Legalábbis ennek még nem vonták kétségbe a nevezetességét. --213.110.196.195 (vita) 2014. január 13., 17:16 (CET)

Ez hogyan kapcsolódik a felvetéshez? --Bajnoczki vita 2014. január 13., 18:02 (CET)

Mint azt a megbeszélésben is leírtam, nincs automatikus nevezetesség. Így a WP:NEV érvényes. Ahhoz nem kell külön irányelv, hogy leírjuk, hogy valamire nincs külön irányelv. Amire nincs, ott értelemszerűen az általános érvényes. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2014. január 13., 20:31 (CET)

Magyar települések műhelye

Töröltem az inaktív sablont a műhely lapjáról, mert az azon lévő sablonok és tippek sok magyar település szócikkének a fejlesztését, tartalmasabbá tételét segíthetik még.--Archeolaikus vita 2014. január 16., 22:57 (CET)

Cikk-karantén

Szeretném javasolni, hogy Lamarit cikkeihez hasonlóan, az ebben a szakaszban felsorolt (és majdan hozzáírandó) összes szerkesztő öszes cikkét tegyük karanténba. Volt már olyan cikke, amiről kiderült, hogy valótlanságokat tartalmaz, ezért a többiben sem lehetünk biztosak. Ezenkívül sok bennük a helyesírási, kategorizálási hiba is. - Tündi vita 2014. január 9., 15:41 (CET)

Egyetértek a javaslattal. Nem azért, mintha feltételezném, hogy a szerző azonos Lamarittal, hanem azért, mert ezzel a színvonallal karanténban a helyük. Szalakóta vita 2014. január 10., 21:47 (CET)

Ezt a menetet emlékezetem szerint már lejátszottuk, és a Lamarit-szerű cikkek karanténba helyezése már egy elfogadott dolog. Elő kéne keresni, de ha jól emllékszem, akkor a WP:AÜ-n zajlott le a megbeszélés erről.

--Karmela posta 2014. január 12., 01:36 (CET)
Karmela, azt hiszem, félreérted. Lamarit cikkeit karanténban tesszük Lamarit allapjaként, ez világos. Itt viszont egy másik esetről van szó, egy olyan "szerkesztőről", aki képes 3 percenként (!) új szerkesztői név alatt létrehozni cikkeket, amik nem igazán felelnek meg a követelményeknek, és előfordult, hogy hoax-infókat tartalmaztak, tehát szerintem teljességgel megbízhatatlanok. A szerkesztőinév-lista a Járőrök üzenőfalán található (fentebb belinkelve). Ezekkel a cikkekkel kellene kezdeni valamit, pl. karanténba tenni. A kérdés csak az, hogy a sok-sok usernév közül melyik allapja legyen? - Tündi vita 2014. január 12., 08:47 (CET)

Mindegyiket ahhoz a névhez tegyük, amelyik létrehozta. Szalakóta vita 2014. január 12., 22:00 (CET)

Nekem jó úgy is. Ellenvélemény? - Tündi vita 2014. január 13., 15:23 (CET)
Nekem szintén megfelel ez az elképzelés. Azon gondolkodom, hogy valahol csak számon kellene tartani egy helyen az ilyen szócikkeket (bátran mondhatom, hogy „megérdemelhetnének” külön kategóriát, vagy névteret is), különben csak sok-sok allapon, „szanaszét” hevernének. Jelenleg Pallerti egyik allapján vannak összegyűjtve ezek a „szócikkek”, ami ideiglenes megoldásként talán megfelel. --Sphenodon vita 2014. január 18., 06:59 (CET)

Teendők nevezetes emberek halálhíre esetén

Mivel gyakran tapasztaltam, hogy nevezetes emberek halálának információi nem kerülnek be az összes szükséges helyre, ezáltal a különböző adatbázisaink (pl. dátum-szócikkek, évfordulók, infoboxok, stb.) nem egységesek, készítettem egy segédletet, amelybe igyekeztem összefoglalni az ilyenkor szükséges teendőket. Kérem, véleményezzétek és szükség esetén javítsátok! Köszönöm. --Rlevente üzenet 2014. január 16., 10:08 (CET)

Ha az illetőről van életrajzi szócikk, de nincs portrékép, akkor halálhíre esetén a laptörténetben célszerű ellenőrizni, nem volt-e korábban portré, amit „élő személy” jogi aggályai miatt töröltünk, és ennek visszaállítását célszerű kezdeményezni. Akela vita 2014. január 16., 10:42 (CET)

Sarkítva kérdem annak kapcsán, hogy leszedjük a WP:ÉLŐ-védelmet a vitalapról: Ha van valami, amit a még el sem temetettről nem lett volna helyes és ildomos vagy pedig jogos a róla szóló cikkbe írni addig, amíg élt, akkor azt a halála alkalmából mennyire siethetünk visszaírni?

--Karmela posta 2014. január 16., 12:36 (CET)

Természetesen lehet várni illendően 1-2 hetet, mielőtt információkat rögtön aktualizálnánk. (Bár sztem pont a portrétilalomnak nincs köze az illemhez, az egy formáljogi döntés jogkövető végrehajtása). A tény, hogy a tiltott portré csak az ábrázolt személy halála után válik tolerálttá (azaz tölthető fel), az éppen a tiltó határozat morbid mellékhatása. Akela vita 2014. január 16., 15:00 (CET)

Itt sajnos keveredik két külön hozzászólás, az enyémet túl szorosan írtam egy vele nem összefüggő után. --Karmela posta 2014. január 17., 13:15 (CET)
A WP:KÉPEK irányelvben nem az van, hogy elhunyt személyekhez bátran felhasználhatók nem szabad képek, hanem az, hogy élő személyeknél még a kiskapu sem alkalmazható, de a főszabály: A nem szabad képek számát a lehető legalacsonyabban kell tartani.--Rlevente üzenet 2014. január 17., 14:26 (CET)

Egyvalami kimaradt úgy látom. Ha az illető egyértelműsített nevű (Kovács József (gépész, 1942)), akkor át kell nevezni a cikket: Kovács József (gépész, 1942–2014). – LApankuš 2014. január 16., 14:28 (CET)

Az észrevételeket figyelembe véve létrehoztam az új útmutatót. --Rlevente üzenet 2014. január 18., 09:31 (CET)

like

Tisztelt szerkesztők!

Miért nem lehet a szócikkeket likeolni? Megosztani?

Üdvözlettel, Orosz Csilla


Mert ez egy enciklopédia, és nem a Facebook. --Rlevente üzenet 2014. január 16., 23:53 (CET)

Megosztani most is lehet, csak az URL-t be kell másolni a posztba. Persze ez nem a klasszikus megoldás, de nem kizárt, hogy egyszer eljön az az idő is. --Regasterios vita 2014. január 17., 00:08 (CET)

Abszolút releváns kérdés, ami teljesen jogosan merül fel napjainkban, amikor minden weboldalon rajta van a facebookon vagy twitteren megosztás lehetősége. a jól emlékszem, Tgr kolléga egyszer olyasmit említett, hogy a Facebook like gombja igen problémás több szempontból is a Wikipédia számára. Ezen felül nem biztos, hogy feltétlen szeretnénk ennyire kommersszé tenni az enciklopédiát. Xiaolong Üzenő 2014. január 17., 22:09 (CET)

Két szempontból: egyrészt adatvédelmiből (ha beteszed valahova a like gombot, a Facebook az oldal minden látogatójáról tudni fog, arról is, aki nem kattint rá), másrészt szellemi jogiból (a Facebook a szerzője az F ikonnak, meg alighanem védjegy is, nem lehet az engedélyük nélkül felhasználni). De van ezekre standard megoldás, csak használni kéne. --Tgrvita 2014. január 18., 05:44 (CET)

A facebook sikere ugyan átütő, de könnyen lehet, hogy a Wikipédia túléli, jön egy más őrület, és akkor ahhoz kéne igazítani. Szerintem a jelenlegi konzervatívabb megjelenés kevesebb kockázatot rejt, és valóban van benne valami ilyesmi is, hogy tudományosabb, áttekinthetőbb, kevésbé kommersz és egyáltalán nem giccses. Az is egy plusz szempont, hogy a Wikipédia működjön magában (nem Google képek, YouTube videok, és facebook/twitter megosztások felhasználásának segítségével) a facebook gombok elhelyezése egy durva "behatolás" lenne a felületbe. --Bajnoczki vita 2014. január 18., 00:18 (CET)

Mélységesen egyetértek, like-gomb nélkül is ;-).Gyimhu vita 2014. január 19., 09:14 (CET)

Éppenséggel lehetett lájkolni, méghozzá a facebooknál értelmesebb, értékelő módon. Mivel azonban igen kevesen vették a fáradságot, hogy értékeljenek egy-egy cikket, a dolog behalt. Eddig nem is vettem észre, de most az értékelő linket se találom. Persze egyszerűbb a lájkot nyomni, mint egy ötfokozatú skálán értékelni. – LApankuš 2014. január 18., 14:39 (CET)

Én régen értékeltem néhány olvasott cikket. De nem voltam igazán elégedett az értékelés módjával, ha pontosan akartam a véleményemet megüzenni, bár már nem emlékszem, hogy miért. Volt olyan szempont is, hogy mennyire hiteles. Ez csak olyan látogató tudhatja, aki ismeri a témát, és azért jött ide, hogy ellenőrizzen valamit, vagy egy keresés alkalmával valami hülyeséget talált. A többi ember nem tudhatja, hogy mennyire hiteles, hiszen most olvasta, nyilván azért, mert még nem tudta. A skálás értékeléssel az is a baj mindenhol, hogy ha nincs vele semmi bajom, akkor miért adjak 5-ösnél rosszabbat? De akkor mivel jelölhetem, ha kiugróan jónak látom? Itt, úgy rémlik, a számszerű értékelés helyett valami más volt, de ha már megszűnt, akkor tényleg nem működhetett hasznosan.

A "like", különösen pedig a "lájk" netán levédett szó? Mert ha nem, hát akkor legyen ilyen gomb. De akkor legyen "hate" is, úgy lesz az adat értékelhető. Legfeljebb nem tesszük rá a szokásos ikont. A megosztás félautomatizált lehetősége pedig nem lenne ám rossz. De nem tudom, hogy hogyan kellene összehozni úgy, hogy a facebook ne rondítsa össze az egészet. Ha jól tudom, a megosztás azt jelenti, hogy az én facebook-lapomon látható lesz, hogy ezt találtam valahol és jaj de jó nekem, nézzétek meg ti is. Stimmel? Ezt egy közvetett technikával talán meg lehet drótozni. - Orion 8 vita 2014. január 19., 02:33 (CET)

A like is, a megosztás is valami ilyesmit jelent; a like valamivel rugalmasabb (pl. lehet róla statisztikát kapni). --Tgrvita 2014. január 19., 04:34 (CET)

Munkakategória: Egyértelműsítő lapok láthatatlan kommentárral

  • Miután fentebb világosan kirajzolódott az akarat, hogy az ilyen lapokon a kommentárokból lábjegyzetet készítsünk, KarmelaBot (pontosabban az AWB) éppen szorgoskodik, hogy elvégezze a besorolásokat a szakaszcímben megadott kategóriába.
A kategória ideiglenes, csak a feldolgozás megkönnyítésére és annak idejére létezik, utána törlendő.
A bot egyúttal egy {{jegyzetek}} sablont is elhelyez a lapokon közvetlenül az {{egyért}} sablon elé, ezzel készíti elő a lábjegyzetek képzését.
Azt kérem azoktól, akik segítenek ebben a munkában, hogy rögtön távolítsák el a szakaszcímben megnevezett kategóriát, és ezzel jelezzék, hogy belekezdtek egy lap feldolgozásába. Így csökken a szerkesztési ütközések veszélye.
Ha valamilyen megbeszélnivaló van egy lappal kapcsolatban, azt írjátok a következő szakaszba: #Tanács kéne a kommentek jegyzetté tétele kapcsán
A megválaszolatlanul maradt és elarchiválódott kérdéseket visszamásolom az archívumból.

--Karmela posta 2013. december 1., 21:55 (CET)

Amiben segíthetsz: a kommentekből jegyzetet

Ez így megy:

Arra vigyázz kérlek, hogy a láthatóvá tett szövegben ne legyen belső link, mert ez megzavarja az egyértelműsítő lapokat feldolgozó botokat. Ha elengedhetetlennek látod, akkor vagy csinálj külső linket belőle, vagy hagyd meg láthatatlan kommentnek. --Karmela posta 2013. december 2., 00:18 (CET)

Ez az eszköztárunk:

A {{ideig}} rendes lábjegyzetet készít, ugyanúgy működik, mint egy sima <ref> és </ref>, csak annyi a különbség, hogy amint elkészül az a cikk amire vonatkozik, tehát amikor kikékül a piros link, rögtön láthatatlanná válik a lábjegyzet lent is, fent is. A legközelebbi karbantartó menetben pedig HerculeBot még a kódból is kipucolja.

(Az eltűnősdi szempontjából az ideig sablonnak hasonló a működése, mint a {{wd}} sablonnak, csakhogy a wd nem lábjegyzetet készít, hanem a nálunk még hiányzó, de másoknál már létező cikk wikidatás lapjára mutató pici linket biggyeszt a piros link lábához. Hasonló a {{linkiw}} sablon is, de ez sem lábjegyzetet készít, hanem egy másik wiki megfelelő cikkére mutató apró linket biggyeszt a piros link lábához.)

Ha tehát olyan közlendőnk van egy piros link kapcsán, amit bele lehetne tenni a refek közé, akkor azt az ideig sablonba is bele lehet tenni. A megjegyzés, vagy forráslink, vagy mindkettő ott fog megjelenni, ahova a {{jegyzetek}}-et írtuk a lap alja táján, tehát a Jegyzetek szakaszban.

Példa:

  • [[top (ruházat)|top]]{{wd|Q1435365}}, felsőtesten viselt ujjatlan ruhadarab
  • [[Top (játék)|Top]],{{ideig|Top (játék)|megj= az Edo-kor pörgettyűjátéka, angolul lásd: [http://www.yaqmo.com/edo-spinning-tops-by-masaaki-hiroi/ yaqmo.com] }} pörgettyű, hagyományos japán játék
  • [[Tongai paʻanga|TOP]], rövidítés, a Tongai paʻanga valutakódja

vagy egy másik példa:

  • [[Rázsó Imre (növénynemesítő)|Rázsó Imre]] (1873–1922) növénynemesítő
  • [[Rázsó Imre (gépészmérnök)|Rázsó Imre]]{{ideig|Rázsó Imre (gépészmérnök)|megj= [http://www.tudosportal.hu/egy.php?id=7127 tudosportal.hu], [http://tudosnaptar.kfki.hu/historia/egyen.php?namenev=razso tudosnaptar.kfki.hu]}} (1904–1964) mezőgazdasági gépészmérnök, az MTA tagja

egy harmadik példa:

  • [[Dafné]], női név
  • [[Daphné]], nimfa
  • [[Boroszlán|Daphne]], növénynemzetség
  • [[Daphne (Strauss)|Daphne]]{{wd|Q1165496}}, Richard Strauss operája
  • [[Daphne (Händel)|Daphne]]{{linkiw|Daphne (Händel)|Die verwandelte Daphne|de}}, Georg Friedrich Händel operája
  • [[Daphne (brigg)|Daphne]],{{ideig|Daphne (brigg)|megj= 1819-ben a hajótörésből megmentett utasai újra hajótörést szenvedtek a tasmaniai partoknál, lásd: {{citweb |url=http://oceans1.customer.netspace.net.au/kent-wrecks.html |weblap=Encyclopedia of Australian Shipwrecks |cím=Kent Group |elér=2013-11-18 }} }} ausztráliai brigg (1814 – 1819)

{{jegyzetek}}

Ez lesz belőle:

* [[top (ruházat)|top]]{{wd|top (ruházat)|Q1435365}}, felsőtesten viselt ujjatlan ruhadarab
* [[Top (játék)|Top]],{{ideig|Top (játék)|megj= az Edo-kor pörgettyűjátéka, angolul lásd: [http://www.yaqmo.com/edo-spinning-tops-by-masaaki-hiroi/ yaqmo.com]}} pörgettyű, hagyományos japán játék
* [[Tongai paʻanga|TOP]], rövidítés, a Tongai paʻanga valutakódja

''' vagy egy másik példa:'''

*[[Rázsó Imre (növénynemesítő)|Rázsó Imre]] (1873–1922) növénynemesítő
*[[Rázsó Imre (gépészmérnök)|Rázsó Imre]]{{ideig|Rázsó Imre (gépészmérnök)|megj= [http://www.tudosportal.hu/egy.php?id=7127 tudosportal.hu], [http://tudosnaptar.kfki.hu/historia/egyen.php?namenev=razso tudosnaptar.kfki.hu]}} (1904–1964) mezőgazdasági gépészmérnök, az MTA tagja

''' egy harmadik:'''
* [[Dafné]], női név
* [[Daphné]], nimfa
* [[Boroszlán|Daphne]], növénynemzetség
* [[Daphne (Strauss)|Daphne]]{{wd|Daphne (Strauss)|Q1165496}}, Richard Strauss operája
* [[Daphne (Händel)|Daphne]]{{linkiw|Daphne (Händel)|Die verwandelte Daphne|de}}, Georg Friedrich Händel operája
* [[Daphne (brigg)|Daphne]],{{ideig|Daphne (brigg)|megj= 1819-ben a hajótörésből megmentett utasai újra hajótörést szenvedtek a tasmaniai partoknál, lásd: {{citweb |url=http://oceans1.customer.netspace.net.au/kent-wrecks.html  |weblap=Encyclopedia of Australian Shipwrecks |cím=Kent Group |elér=2013-11-18 }} }} ausztráliai brigg (1814 – 1819)

Segíthetsz rendbehozni: furcsaságok egyértelműsítő lapokon

  • A Nómenklatúra (egyértelműsítő lap) félig meddig egy cikk a nómenklautúra mivoltáról, és elég hosszú szöveg továbbra is láthatatlan kommentben maradt. A lap radikális átalakítást kíván, és azt, hogy az arra alkalmas szövegek átkerüljenek egy Nómenklautúra cikkbe. (Karmela)

Levettem a függőbent, aki akart, már dolgozott a témán. --Karmela posta 2014. január 28., 17:10 (CET)

Segíthetsz rendbehozni: kétféle értelemben ugyanaz a cikkcím egyértelműsítő lapon

Ha rendbehoztál valamit, akkor vagy pipáld ki (Igen), vagy akár ki is törölheted. --Karmela posta 2013. december 8., 23:34 (CET)

Végigvizsgálná VALAKI ezeket szerkesztési nézetben? --Karmela posta 2014. január 28., 17:13 (CET)

Átfedő egyértelműsítő lapok

Az alábbi egyértelműsítő lapok között tartalmi átfedés van. Szólj kérlek hozzá, hogy szerinted hogyan kéne ezeket egységesen kezelni! Karmela vita 2013. december 5., 16:46 (CET)

Szerintem sehogy nem kell ezeket kezelni. Teljesen rendben lévőnek tartom, hogy ha egy cikk több egyértelműsítő lapnak is lehet alanya, akkor szerepeljen több egyértelműsítő lapon. – LApankuš 2014. január 13., 12:47 (CET)

@LA, tehát az összes Szántó Györgyöt felvennéd a Szántó (egyértelműsítő lap)-ra és a Szántó György (egyértelműsítő lap)-ra is egyaránt?
--Karmela posta 2014. január 28., 16:39 (CET)
Röviden: igen. – LApankuš 2014. január 29., 00:24 (CET)
Az nagyon rossz megoldás, ha 'egyértelműsítő lap'-hivatkozás kerül egyértelműsítő lapra (sajnos már nem emlékszem hol, de volt, ahol én ezt alkalmaztam a sorkezdő ";"-s kiemelés alatt)? Az analógiája tul.képp a {{bővebben}}(?)-el egyezik (ott sem az egész külön szócikket ismételjük, hogy arról már ne is beszéljek, ha adott esetben csak egyértből van több: lásd rögtön Szántónál is lehetne pl. János-ból, Gáborból, Erikából, Bélából - és ráadásul a több helyen gyűlés veszélyeit is magában hordozza (ide bekerül, oda nem))... Fauvirt vita 2014. január 28., 17:50 (CET)
Van olyan technikai megoldás, ami lehetővé teszi, hogy a Szántó György (egyértelműsítő lap)-on levő felsorolást a Szántó (egyértelműsítő lap) is megjelenítse teljes egészében úgy, mintha a Györgyök listáját ráírtuk volna közvetlenül erre a lapra is: ehhez annyi kell, hogy includeonly/onlyinclude/noinclude segítségével elkülönítsük a györgyös lapon a listarészt, a másik lapon pedig kapcsos zárójelek közé tegyük a györgyös lap nevét.
Csakhogy ez a gyakori neveknél kilométer hosszú listát eredményezhet. A kevésbé gyakori neveknél viszont kívánatos megoldásnak tűnik, mert nem két helyen kell karbantartani a Szántó Györgyöket.
--Karmela posta 2014. január 29., 00:02 (CET)

Nem teljesen értem, mit kell Szántó Györgyön karbantartani, ha két egyértlapon is rajta van. – LApankuš 2014. január 29., 00:24 (CET)

@LA, nem Szántó Györgyöt kell karbantartani, hanem a Szántó Györgyök listáját. Ha például újabbat felveszünk rá, akkor jobb, ha azt csak egyetlen helyen kell megtenni. Ha valamilyen adatukat módosítani kell, azt is jobb, ha csak egy helyen nem szabad elfelejteni.
--Karmela posta 2014. január 31., 23:18 (CET)

Más wikiken is van ilyesmi, én kettőn is találkoztam már ezzel a megoldással. --Rakás vita 2014. január 29., 00:53 (CET)

@Rakas, igen, én is onnan tanultam. --Karmela posta 2014. január 31., 23:18 (CET)

Új kereső

Sziasztok,

a napokban zajlik a Wikipédia új keresőmotorjának a tesztelése; ha minden jól megy, néhány hónapon belül leválthatja a meglévőt. Számos előnye (pl. közel valós idejű frissülés, képes a kiemelt cikkeket előbbre tenni) közül az egyik kiemelten fontos egy magyar wikinek: képes a szótövezésre, azaz akkor is megtalálja a szót, ha toldalékolt alakban van. (Példa a Wikiforráson, ahol automatikusan be lett kapcsolva: régi, új.) Kérlek jelezzétek, ha támogatjátok a bekapcsolását a magyar Wikipédián is. --Tgrvita 2014. január 27., 10:00 (CET)

 támogatom határozottan jobb, nem beszélve arról, hogy könnyebben megtalálható a keresett kifelezés alapján a megfelelő szócikk. Ercsaba74 vita 2014. január 27., 10:17 (CET)
 1. kérdés Ha probléma lépne fel a teszt során, akkor könnyű és gyors ide-oda kapcsolni az új és a régi között? Hol és hogyan történik az ide-oda állítgatás? Mennyi idő után lép egy át- vagy visszaállítás érvénybe?
 2. kérdés Az AWB is rendelkezik olyan funkciókkal, hogy „Wiki search (text)” és „Wiki search (title)”. Érintett-e az átállástól az AWB?
2014. január 27., 11:46 (CET)
Az átállás pontos menete a következő:
  • 1-2 hétig indexeli a tartalmat, a keresést továbbra is a régi motor szolgálja ki. Ezalatt nagyon valószínűtlen, hogy hibát okozna, mert az indexelés teljesen le van választva a wiki normális működéséről.
  • 1 hétig csak URL paraméterrel aktiválható az új motor.
  • 1 hétig (igény esetén tovább) a béta funkciók között kapcsolható be.
  • ha minden jól megy, átkerül defaultba; eddigre minden bizonnyal kiderültek és ki lettek javítva az esetleges hibák.
A másik kérdésre a rövid válasz az, hogy fogalmam sincs :-) Ha a normál keresőt (illetve annak az intitle: módját) használja, akkor elvileg nincs rá hatással. --Tgrvita 2014. január 28., 08:33 (CET)
 megjegyzés Nekem személy szerint elég sok bosszúságot okozott a wikidatában. --Texaner vita 2014. január 28., 07:30 (CET)
Az új változat? És pontosan milyen bosszúságot? Hátha javítani való, akkor jelenteni kéne. – Winston vita 2014. január 28., 09:30 (CET)

Szerkesztői karanténba rakott cikkek kategorizálása

Sajnos több olyan eset van, amikor bizonyos cikkeket "karanténba" kell tenni. Ilyenek pl. a Lamarit és klónjai által gyártott cikkek, vagy újabban a sok különböző szerkesztői néven szerkesztő, de minden bizonnyal azonos - ámde ismeretlen - személy cikkei. Ezeket a megbeszéltek szerint átnevezzük pl. Lamarit egyik cikke vagy Többnevű szerkesztő egyik cikke allapokká, de az eredeti kategorizálásuk megmarad. Lamarit cikke pl. az USA kategóriában van benne, a másik cikk pedig a Dánia kategóriában. Azt javaslom, hogy csináljunk egy Kategória:Karanténba tett cikkek (vagy hasonló nevű) kategóriát, ahova ezeket a cikkeket gyűjthetjük. Ha valakit érdekelnek, és szeretné feljavítani őket, itt válogathat. Akár még az FV tetején lévő információs dobozba is kikerülhet a kategória neve úgy mint pl. a szuncsonkoké vagy azonnaliké. Azt is el tudom képzelni, hogy az ilyen cikkek bizonyos idő múlva törlődnek. De valahova gyűjteni kellene őket, és mindenképpen ki kell venni őket az eredeti kategóriából. - Tündi vita 2014. január 20., 18:12 (CET)

Nagyon jó ötlet. --Malatinszky vita 2014. január 20., 18:15 (CET)

 támogatom már csak azért is, mert nem győzöm kitakarítani a Turizmus kategóriát a többnevű szerkesztő után, pedig már szóltam neki, hogy a települések cikkei nem ide valóak. --Hkoala 2014. január 20., 18:22 (CET)

  •  támogatom és ezt a nevet javasolom: Kategória:Feljavításra váró cikkjelöltek. Ezek ugyanis még nem cikkek, csak cikkjelöltek. Beleírtam a kategória fejlécébe amit odavalónak tartok, de még hiányzik belőle annak leírása, hogy mire kell figyelni, kit kell értesíteni és mi még a teendő, ha egy frissen lelt cikket oda akar valaki átutalni. Ezt még ki kéne dolgozni.
Magukon a cikkjelölteken pedig egy {{cikkjelölt}} sablont lehetne fölül elhelyezni:
A {{cikkjelölt}} sablon egyben kategorizálhatja is a cikket: Kategória:Feljavításra váró cikkjelöltek, valamint elláthatja egy _ _ NOINDEX _ _-szel is, hogy a keresőmotorok ne nézegessék.
--Karmela posta 2014. január 20., 19:22 (CET)
A Kategória:Feljavításra váró cikkjelöltek elnevezés tetszik. Ezt a nagyon hosszú szöveget viszont nem tenném rá minden cikkjelöltre, csak a kategória fejlécébe, mert elmegy az ember kedve a feljavítástól, amíg elgörget oda, hogy lássa magát a cikket is. Elég lenne a cikkjelöltre csak az első mondat, és a "cikkjelöltek" szó linkeljen a kategóriára, ahol a teljes szöveget el lehet olvasni. --Hkoala 2014. január 20., 23:01 (CET)
@Hkoala, igen, úgy jobb lesz. Át is alakítottam a javaslatomat ennek megfelelően. --Karmela posta 2014. január 20., 23:16 (CET)

 támogatom Nagyon sok jó ötletetek van, csak támogatni tudom. Szalakóta vita 2014. január 20., 21:36 (CET)

 támogatom :) --Sphenodon vita 2014. január 20., 22:14 (CET)

 támogatom --Mártiforrás 2014. január 21., 00:21 (CET)

 kérdések:

  1. Hány hónapig tűrünk el egy cikkjelöltet a karanténban úgy, hogy semmi sem változik rajta? (Három hónapnak bőven elégnek kell lennie szerintem.)
  2. A várakozás leteltével a bot vagy AWB azonnalizza a cikket vagy indítson törlési megbeszélést? (Egy gyors TMB-t javasolok.)
  3. Mi a teendője annak, aki vitatja a lap a cikkjelölt státuszát, mert szerinte valódi cikk az? (A törlési megbeszélések lapja lehetne ennek is a fóruma. Egy másik lehetséges út, lehet, hogy ez a jobb, hogy nincs fórumozás, hanem mindenképpen meg kell várnia a cikkjelöltnek, hogy valamelyik megerősített szerkesztő (vagy egy járőr?) a nevét adja a cikké való visszaminősítésnek.)
  4. Mit szóltok ahhoz az ötlethez, hogy a jobb sorsra érdemes szubcsonkokat is beletegyük ebbe a kategóriába? (Amikben egy-két értelmes és hasznos mondat van, csak enciklopédia-cikk gyanánt még csonknak kevés.)
  5. Mit szóltok ahhoz az ötlethez, hogy a TMB-ken ne csak a {{maradjon}}/{{törlendő}}/{{összevonandó}}/{{átnevezendő}} kimenetel legyen a palettán, hanem {{cikkjelöltnek}} minősítés is?
  6. (Csak zárójelben kérdem, hogy a {{horror}} sablonnal ellátott cikkeket át lehetne-e minősíteni cikkjelöltté?)
--Karmela posta 2014. január 20., 23:42 (CET)

 támogatom szőröstül-bőröstül. :o))

csak az 5. ponthoz: egyelőre csak elgondolkodtam azon, hogy így viszont meg kellene határozni, hogy hányszor lehet egy cikket oda-vissza "dobni" a cikkejelöltség és a TMB között (mert akár ezt sem tartanám elvetendőnek bizonyos esetekben, vagyis lehetőséget adni a 3 hónapon túl, de csak ha van hozzá megfelelő indok)... Fauvirt vita 2014. január 21., 02:00 (CET)

Kezd erősen felhígulni a javaslatom. :-( Nekem csak egyetlen célom volt vele: Lamarit és a Soknevűszerkesztő cikkeit betenni valami kategóriába, hogy meglegyenek egy helyen arra az esetre, ha valaki kezdeni akar velük valamit. Karmela, kezded egy kicsit túlgondolni a dolgot. - Tündi vita 2014. január 21., 11:06 (CET)

@Tündi, nyilvánvaló, hogy az általad javasolt kategorizáláshoz hozzájárulnak a többiek, tehát nosza. A fenti támogatottsággal érdemes boti segítséget kérned hozzá, a cikkekre való sablont első formájában létre is hoztam. Mindössze annyi, hogy megkérlek, hogy a pontosabb és bátorítóbban hangzó Kategória:Feljavításra váró cikkjelöltek kategóriát vedd a kategória nevének. Attól pedig nem kell zavartatnod magad, ha itt mi még tovább is visszük a gondolatodat, úgy tűnik nekem, hogy ez is helyesléssel találkozik.

--Karmela posta 2014. január 21., 13:50 (CET)

Az 1-5. pontot támogatom, a 6.-at nem, mert az egy teljesen más probléma. Szalakóta vita 2014. január 21., 21:33 (CET)

@Szalakóta, annyira nagyon az sem más ugyan, de valóban jobb, ha előbb az alapdolgokban állapodunk meg. Zárójelbe tettem a hatos pontot, majd utána. --Karmela posta 2014. január 21., 21:46 (CET)
@Fauvirt, ezt valóban érdemes átgondolni. A harmadik ponthoz mindenesetre egy alternatívát javasoltam most. --Karmela posta 2014. január 21., 21:58 (CET)
Újra átgondolva: Ha csak járőrök tehetik vissza a cikkjelöltet a cikkek közé, akkor ebben az irányban biztosított a minőség. Szerintem nem kell ennél több formális szabályozás, még ha egy cikket túl sokat is tologatnának ide-oda, az sem magát a cikktémát minősíti, hanem a tili-toli résztvevőit.
--Karmela posta 2014. január 23., 21:50 (CET)
  • Hogyan minősíthet vissza egy megerősített szerkesztő egy cikket cikkjelöltté
  • Hogyan javíthat bárki egy cikkjelöltön
  • Hogyan teheti vissza egy járőr újra a cikkek közé
Jó lesz a feladatokat ezekhez a jogosítványokhoz kötni? Vagy?
--Karmela posta 2014. január 23., 21:50 (CET)

Felmerült bennem, hogy azon szócikkek esetén, amelyek rendelkeznek Wikidata-kapcsolattal, de mégis cikkjelöltekké lesznek, mi legyen a Wikidata-kapcsolattal? Most tettem a cikkjelöltek közé a Grand Staircase-t, amit még Lamarit egyik zoknija hozott létre, s volt kapcsolata a Wikidatával. Én egyszerűen töröltem a Wikidata adatlapon a kapcsolatot, mert elég furán nézett ki a többi között egy allapos link. Nem tudom, hogy ez megfelelő eljárás volt-e a részemről. --Sphenodon vita 2014. január 26., 20:19 (CET)

@Sphenodon, egyértelműen igen. Egy ilyen allap nem a magyar megfelelője egy olyan cikknek, amit elfogadtak egy másik Wikipédián. De ha jól tudom, akkor az átnevezéskor létrejövő névtérközi átirányítás töröltetését amúgy is észreveszik az erre kihegyezett botok, és kiszedik az annak megfelelő wikidatás bejegyzést. Érdemes lenne megfigyelni, hogy valóban ez történik-e.
--Karmela posta 2014. január 26., 20:47 (CET)

Köszönöm a megerősítést; a következőknél akkor megfigyelem. Egy másik kérdés is felmerült bennem közben: voltak/vannak olyan szerkesztői azonosítók, melyek neve nem éppen szalonképes (pl. „Nem elég a Pisi”). Az ő esetükben is a nem éppen szalonképes szerkesztői nevük allapjává nevezzük át a cikkjelölteket? --Sphenodon vita 2014. január 26., 20:53 (CET)

A nem szalonképes nevű szerkesztőket az adminok a hozzájuk intézett jelzés alapján blokkolják. Lásd WP:BLOKK#Szerkesztőnevek. – Winston vita 2014. január 27., 12:11 (CET)
Köszönöm, így megnéztem, hogy a szerkesztő blokkolva van. Ettől függetlenül létrehozhatom ennek a szerkesztőnek az allapját (cikkjelöltekkel így járunk el) akkor is, ha ezzel az allap címében automatikusan megemlítem a nem szalonképes nevet? --Sphenodon vita 2014. január 27., 12:50 (CET)
Épp ez a probléma jelentkezett itt is: Szerkesztő:Mindig is elpuhult voltál/Pelion. Mivel nevezett szerkesztő sportot űz abból, hogy ilyen nevekkel pakolja fel a ...-t, ezért nem lenne utolsó kitalálni valamit. Ilyenkor szerintem a következő lehetőségek jönnek számításba:
  • A jelölő a saját allapjává mozgatja
  • Egy direkt erre a célra létrehozott szerkesztőnév alá mozgatjuk
  • A Wikipédia:Feljavításra váró szócikkek alá mozgatjuk (ha van tervben ilyen - opcionálisan minden átmozgatás történhetne ide, mert eleve azt mondja a Kategória, hogy bárki belejavíthat, egy allap pedig mégis félig-meddig magánterület) – Laci.d vita 2014. január 27., 13:55 (CET)
Én akár az utolsó két ötletet is támogatom; számomra az a fontos, hogy egy helyen legyenek, ahol elérhetők, s fejleszthetők. --Sphenodon vita 2014. január 27., 23:08 (CET)
Létrehoztam a Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek lapot egy ideiglenes tartalommal addig is, amíg kialakul a tartósabb szövege. Jobb ötlet híján a Kategória:Közösségi útmutatók és a Kategória:Tartalmi problémák kategóriákba soroltam be, még ezt is ki kéne találni. Mindenesetre most már van hová besorolni a cikkjelöltté visszaminősített cikkeket.
@Laci.d, szerkesztői allapokat valóban csak kivételes esetben szerkeszthet más, de egy cikkjelöltté visszaminősített cikk esete éppen a kivételek közé tartozik: aki a fő névtérben létrehozta, már eleve mindenki által szerkeszthetővé deklarálta.
A Lamarit-féle lapokat gondolom már nem érdemes ide-oda tologatni, és különben sem árt tudni, hogy ő hozta létre őket: megadja, hogy milyen típusú hibákra kell különösen odafigyelni.
--Karmela posta 2014. január 28., 03:59 (CET)
Ez egy jelenleg is élő probléma, mint a linkelt (tegnapi) példa mutatja. Szerintem nem szerencsés olyan azonosító alá mozgatni cikkeket, amiket elfogadhatatlannak minősítünk és blokkolunk. Nem azért tesszük, hogy aztán azzal legyen tele az FV, ha valaki elkezdi az adott cikket kijavítani. Plusz ha emberünk rátalál az ocsmányabb nevekre, akkor eléggé szerkesztési kedvet is romboló lehet, ami nyilvánvalóan ellentétes a javaslat szellemével. – Laci.d vita 2014. január 28., 06:22 (CET)
@Laci.d, most, hogy létrejött a Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek lap már meg van a lehetőség arra is, hogy ennek allapjává tegyük a cikkjelöltté visszaminősített cikket. Olyan szerkesztőknél azonban, akik hajlandók a kooperációra, továbbra is lehetne szerkesztői allappal dolgozni, ezt sem lenne érdemes kizárni. Például egy kezdőnél, aki elsőre még rosszul mérte fel, hogy mi is az a Wikipédia-cikk.
Láttam a járőrök üzenőfalán ahogy eddig tömegével kellett átmozgatni az ilyen lapokat és nem éppen reklámozni való szerkesztői nevek alá. Ilyen azonosítók alá nem mozgatnék be cikkjelölt lapot. Sőt, az eddigieket is jó lesz átmozgatni a Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek alá szerintem.
--Karmela posta 2014. január 28., 15:07 (CET)

Ha már az a megoldás született, hogy a Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek allapjai lesznek bizonyos cikkjelöltek, akkor szerintem egyszerűbb lenne mindegyikkel így tenni, mert így egy helyen vannak és nincs probléma azzal, hogy szerkesztői allapba ki nyúlhat bele. --Rlevente üzenet 2014. január 28., 15:45 (CET)

@Rlevente, úgy gondolom, hogy a cikkjelöltek feljavításában segítség, ha eleve tudjuk, hogy milyen típusú hibákra lehet számítani az illetőnél. Egy együttműködő szerkesztő esetén pedig talán jobban veszi ki magát, ha a cikkjelölt a saját allapja marad. Bár lehet, hogy ez a két kis előny nem egyensúlyozza ki a többi hátrányt, nem tudom. Én szívem szerint ráhagynám a cikket cikkjelöltté visszaminősítő szerkesztő józan eszére, hogy az adott helyzetben hoz-e valamit a konyhára, ha szerkesztői allappá teszi. Mindenesetre meggondolandó a javaslatod.
Szokásos dolog, hogy a szerkesztő allapján fölül elhelyezze a {{nyúlj bele!}} sablont: „Ennek a felhasználói allapnak a tulajdonosa megengedi – vagy még kéri is –, hogy az allapba más szerkesztők konstruktív céllal belenyúljanak.” A cikkjelölt lapokon felül elhelyezett {{cikkjelölt}} sablonba most beletettem egy hasonlóan egyértelmű felszólítást az adott helyzetnek megfelelően megszövegezve: „A cikkjelölt lap a cikkekhez hasonlóan bárki által szerkeszthető, fejleszthető.”
A {{Cikkjelölt}}-tel felsablonozott lapok bizonyos értelemben egy helyen vannak: a Kategória:Feljavításra váró cikkjelöltek lapon.
--Karmela posta 2014. január 28., 16:32 (CET)
Talán valóban jobb lenne, ha a szócikkjelöltek egy közös helyen várnák sorsukat, s nem szerkesztői allapokon, függetlenül attól, hogy a megírónak milyen szándéka volt megírásával. Aki szeretné a Wikipédia épülését, az feltehetően azt is szeretné, hogy megismerje működését, azaz a szócikkírást is. A cikkjelöltek közös lap alá helyezése láttatja, hogy cikkjelölt jellegű írás született (létrehozója tisztába kerülhet ezzel), s hogy ebben a formában nem kerülhet a szócikkek közé, továbbá a közös lap alá helyezés is lehetővé teszi, hogy a tanulni szándékozó szerkesztő javíthassa cikkjelöltjét, vagy más cikkjelölteket. A szerkesztő így is figyelemmel kísérheti, hogy mi kell ahhoz, hogy egy cikkjelölt elérje azt a szintet, hogy a szócikkek közé kerülhessen. Ami számomra leginkább különböző a szerkesztői allapos megoldástól, hogy a közös lap alá helyezés számomra azt is mutatja, hogy a Wikipédia közösség, s tagjai számára fontos, hogy milyen minőségű tartalom kerül bele. --Sphenodon vita 2014. január 28., 23:22 (CET)
Úgy látom, hogy egyedül maradtam azzal a véleményemmel, hogy a cikket cikkjelöltté visszaminősítő szerkesztő esetenként döntsön erről. Tehát ennek megfelelően átalakítottam az útmutató tervét. --Karmela posta 2014. január 28., 23:39 (CET)
Sajnos az összes cikket az F betűhöz fogja besorolni, mivel a Feljavítást értelmezi. Tambo vita 2014. január 29., 15:31 (CET)
@Tambo, köszönöm a jelzést, megnézem, hogy mit tudok csinálni.
--Karmela posta 2014. január 29., 16:11 (CET)
Javítottam rajta, a kategóriában majd lassacskán átsorolódnak a lapok, az Atrinion már a helyére is került.
--Karmela posta 2014. január 29., 16:26 (CET)
@Karmela, Köszönöm. Most már jól működik. Tambo vita 2014. január 31., 13:01 (CET)

Szerkesztői karanténba rakott cikkek kategorizálása, maradék kérdések

Maradt még néhány nyitott kérdés, de amúgy szerintem már egész használható a Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek útmutató tervezete.

 1. kérdés Egyetértetek-e azzal, hogy ha cikk eredeti létrehozója vitatja a visszaminősítést cikkjelöltté, akkor ne fórumozzon, ne indítson TMB-t sem róla, hanem találjon egy olyan járőrt, aki a nevét adja a cikkjelölt cikké való visszaminősítésnek? (Karmela)

Vagy leginkább pótolja megfelelően a hiányosságokat, javítsa ki a hibákat stb. :), azaz ne fórumozzon, ne indítson TMB-t. Ha egy járőr érdemesnek találja a cikkjelöltet arra, hogy visszakerüljön a szócikkek közé, akkor az a járőr visszateheti. Amennyiben kérése van az illető írás létrehozójának a járőrökhöz, a Járőrök üzenőfalát használhatja kommunikációra. --Sphenodon vita 2014. január 31., 17:15 (CET)

 2. kérdés A jobb sorsra érdemes szubcsonkokat is beletegyük ebbe a kategóriába? (Amikben egy-két értelmes és hasznos mondat van, csak enciklopédia-cikk gyanánt még csonknak kevés.) (Karmela)

Én már így tettem párszor.--Rlevente üzenet 2014. január 31., 13:25 (CET)
Szerintem amennyiben a szubcsonk cikkjelöltnek is elfogadható, akkor „át lehet címkézni”. Ahhoz, hogy ezt elfogadható módon lehessen végezni (azaz se túlzásokba esni, se elhanyagolni), lehet, hogy érdemes lenne körülírni, hogy mi a különbség a tipikus szubcsonk és a tipikus cikkjelölt között. --Sphenodon vita 2014. január 31., 17:15 (CET)
Az én szememben az lenne a kritérium, hogy kitelik-e belőle egy bevezető. Ha igen, akkor inkább legyen belőle cikkjelölt. Ha ad egy jól használható meghatározást az illető fogalomra, az már egy alap. De lehet, hogy más ezt másként látja.
--Karmela posta 2014. január 31., 18:03 (CET)

 3. kérdés Mit szóltok ahhoz az ötlethez, hogy a TMB-ken ne csak a {{maradjon}}/{{törlendő}}/{{összevonandó}}/{{átnevezendő}} kimenetel legyen a palettán, hanem {{cikkjelöltté}} visszaminősítés is? (Karmela)

Lehet. --Rlevente üzenet 2014. január 31., 13:25 (CET)
A törlési megbeszélésnél továbbra is jónak látnám meghagyni, hogy ott vagy törölnek valamit, vagy sem. Ha megmarad egy írás, akkor ennek egyik verziója az lehetne, hogy cikkjelölt lesz belőle (azaz támogatom a felvetést, csak legyen indokolva a cikkjelöltté alakítás is!). S természetesen egy TMB-t megjárt cikkjelölt is nyugodtan törlődjön, ha a türelmi idő alatt nem fejlesztette tovább senki. --Sphenodon vita 2014. január 31., 17:15 (CET)
@Sphenodon, időnként arra futnak ki a megbeszélések, hogy a téma egyértelműen nevezetes, de az a fő probléma, hogy alaposan át kéne írni a cikket ahhoz, hogy vállalható legyen: annyira, hogy ha nem akad rá vállalkozó, akkor inkább törlődjön. Ez egy cikkjelöltes helyzet szerintem.
--Karmela posta 2014. január 31., 18:56 (CET)
  • Kérdés azonban, hogy mi legyen a reklámokkal, hiszen ezeknél gyakran éppen ilyen a helyzet:nevezetes, de átírandó. Eleve ne ne lehessenek cikkjelöltek? Vagy mégis, hiszen úgyis ott a NOINDEX a cikkjelöltökön a keresőmotorok ellen?
--Karmela posta 2014. január 31., 18:18 (CET)
Szerintem reklámok ne lehessenek cikkjelöltek, hanem kerüljenek törlésre. Lehet írni egy témából cikkjelöltet reklámforma nélkül is. ;) Ha az illető nagyon szeretné megírni a szócikket, akkor tegye meg reklámmentesen, valamint a szócikkekhez szükséges kritériumoknak megfelelően. --Sphenodon vita 2014. január 31., 18:46 (CET)

Itt egy jó példa egy cikkjelölt feljavítására. Tünde jelzése alapján akár törölhettem is volna, vagy szubcsonknak minősíthettem volna. Viszont, hogy cikkjelölt lett, Tambo szépen kiegészítette és visszatette a fő névtérbe. --Rlevente üzenet 2014. január 29., 15:33 (CET)

Nem láttam sehol (lehet, hogy átsiklottam rajta?), hogy mi lett a válasz arra a felvetésre, hogy egy adott türelmi idő után a cikkjelöltek törlődjenek a cikkjelöltek közül, ha jelentős változtatás nem esik rajtuk. Ezzel kapcsolatban született megállapodás? --Sphenodon vita 2014. január 31., 17:24 (CET)

Megtaláltam a botokkal kapcsolatos részben: átsiklottam felette, mert nincs robotom, illetve nem értek hozzájuk... :) (irulok-pirulok) --Sphenodon vita 2014. január 31., 17:32 (CET)
  • @Sphenodon: Nem jött rá reakció, és én éppen most dolgoztam bele jobban kifejtve a javaslatomat az útmutató tervébe. Szeretném, ha reagálnátok a legújabb kiegészítéseimre. Így néznének ki az ide-oda rakosgatások:
  1. Megerősített szerkesztők egyedül is visszaminősíthetnek egy cikket cikkjelöltté.
  2. Egy normális törlésinek is lehet olyan kimenetele, hogy maradjon, de minősüljön vissza cikkjelöltté.
  3. Járőr bármikor újra a cikkek közé mozgathatja a cikkjelöltet, ha már elég jónak ítéli egy csonkhoz.
  4. Ha a cikk semmit sem változott a visszaminősítése óta, és eltelt három hónap, akkor bottal is azonnalizható (pontosabban: ráteheti a bot is az {{azonnali}} sablont).
  5. Ha némileg szerkesztgették a cikkjelöltet, akkor a bot egy gyors „cikkjelölt-minősítő megbeszélést” kezdeményezzen a TMB-n. jelezze a járőröknek, hogy dönteni kéne a cikkjelölt cikké minősítéséről vagy azonnalizásáról.
  6. Szerkesztő is kezdeményezhet „cikkjelölt-minősítő megbeszélést” egy legalább három hónapos cikkjelöltről.
  7. Aki akarja, ráteheti egy allapjára a {{cikkjelölt}} sablont, ezzel szabad a gazda, bárki fejlesztheti. Ha nem fejlődne, akkor elég levenni a sablont, nem kell törölni.
  8. A Wikipédiában régen nem járt szerkesztők allapjára más is ráteheti a {{cikkjelölt}} sablont. Ha nem fejlődne, akkor elég levenni a sablont, nem kell törölni.
Jó lesz ez így?
--Karmela posta 2014. január 31., 17:51 (CET)
Az első négy a szememben rendben van. A nyolcadik pontban tett javaslat szerintem ne legyen lehetőség. A hetedik pont már rendben lehet, de szerintem amikor cikkjelöltté teszi valaki a saját allapját, akkor vállalja azt, hogy esetleg 3 hónap változatlanság után törlésre kerül a cikkjelölt. Ezen a „cikkjelölt-minősítő megbeszélésen” még rágódom; részben sejteni vélem a szerepét, részben pedig nem szeretném, ha idő- és tevékenységrablóvá lennének ezek a megbeszélések; ezek miatt még nem foglaltam állást az ötödik és a hatodik pontot illetően. --Sphenodon vita 2014. január 31., 18:26 (CET)
@Sphenodon, a botmunka kimeneteleként azért gondoltam a „cikkjelölt-minősítő megbeszélés” lehetőségére, hogy tehermentesüljön a botgazda, ne neki kelljen egy személyben dönteni a cikkek sorsáról, hiszen egy bottól elég, ha kigyűjti, hogy melyek a kérdéses esetek. De így, hogy rákérdeztél, támadt egy (talán jobb) ötletem: a listát a bot egyszerűen ráteheti a járőrök üzenőfalára: egy-egy járőr is elég annak eldöntésére, hogy cikké lett-e már a porosodó cikkjelölt, vagy azonnalizható. Ha ezt így csináljuk, akkor már csak az a kérdés, hogy érdemes-e az olyan friss cikkjelöltet TMB-re vinni, aminek a témája talán nem is nevezetes? Elkerülendő, hogy valaki munkát feccöljön belé?
--Karmela posta 2014. január 31., 18:50 (CET)
@Karmela, „a Járőrök üzenőfalára kitett lista” szerintem jó ötlet. A nevezetességgel kapcsolatban: valóban, jó lenne csak olyan cikkjelölteket tárolni, amelyek nevezetesek, hogy ellenkező esetben ne kelljen feleslegesen energiát fektetni a feljavításukba. Azt nem tudom, hogy az hol derül ki, hogy az adott cikkjelölt nevezetes, ha nem ott, amikor először cikkjelöltté lesz az illető írás. Tehát elvileg azok, akik cikkjelöltté tesznek írásokat, eldöntik, hogy nevezetes-e a téma vagy sem. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy ezt minden esetben egyértelműen sikerül megállapítani abban az adott pillanatban; arra gondolok, hogy a TMB-ken is láttam olyan eseteket, amikor a nevezetességről megoszlott a szerkesztők véleménye. Jó, hogy felvetetted a kérdést, mert szerintem ez egy lényegi dolog, de egyelőre nem tudok kellő megoldást találni rá. :/ --Sphenodon vita 2014. január 31., 19:18 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Az első négy rendben, feltéve, hogy a "bottal is azonnalizható" nem azt jelenti, hogy egy adminjoggal felruházott bot azonnal törli, hanem csak annyit, hogy egy közönséges bot azonnali sablont tesz rá.) Az ötödik nem elég egzakt ahhoz, hogy rá lehessen ereszteni egy botot: a "fejlődött némileg" nem kizárólag hosszúságot jelent, a tartalmat pedig nem lehet bottal elbírálni. A szerkesztői allapokat eleve kihagynám a javaslatból; az egy eléggé különálló kérdés, és nem kellene ennek a javaslatnak a sorsát az allapokkal kapcsolatos elvi ellenvélemények (magánterület vs. szabad felhasználás) megvitatásához kötni.

Ami itt fent nem volt kérdés, de azért belekotyognék:

  • Nehéz lenne definiálni a különbséget a jobb sorsra érdemes illetve nem érdemes szubcsonkok között. Szerintem a cikkjelöltség nyugodtan vonatkozhat a szubcsonkokra is.
  • Az útmutatóba tennék egy "mit ne minősíts át cikkjelöltté" szakaszt is. 1. Jogsértő szövegeket - a másolmányokat a szőnyeg alatt sem kellene megtűrni. 2. Nem nevezetes témkat - elég lehangoló lenne azok számára, akik esetleg munkát fektetnek egy cikk feljavításába, majd amikor a javított változat a szócikk névtérbe kerül, valaki törlésre jelöli. 3. Azonnali törlést igénylő eseteket.
  • Hiányzik az útmutatóból a wikidata kezelése - a jelölteknek ne lehessen wikidata párja, de visszakerülve szócikknek, erről is kellene gondoskodni. (Sajnos ezt nem lehet komment ki- és bekapcsolássával elintézni, mint a kategóriát.)
  • Úgy emlékszem, mintha valaki (Bináris?) azt mondta volna, hogy bottal nem lehet (vagy nagyon nehéz) eldönteni, hogy melyik a botszerkesztés és melyik nem az. Ezért félek, hogy a "három hónapja legfeljebb botok szerkesztettek" kitétel bottal ellenőrzése nem kivitelezhető. --Hkoala 2014. január 31., 19:02 (CET)
  • @Hkoala, kihúztam az utolsó két pontot, tényleg kár idekeverni. A többi megjegyzést is köszönöm, meggyőzőek; a botozásra még válaszolok, de most türelmetlenkedik a kutya. --Karmela posta 2014. január 31., 19:08 (CET)
  • @Sphenodon, kérdéses nevezetesség esetén alighanem törlési megbeszélés a megoldás, mégpedig úgy, hogy a kezdeményezője eleve azt javasolja, hogy ha megmaradna is a cikk, akkor is minősüljön vissza cikkjelöltté.
--Karmela posta 2014. január 31., 20:41 (CET)
Igen, azt hiszem, ez így akkor rendeződött bennem, köszönöm! :) Magamnak megfogalmazhatom ezt úgy az alábbiakban?, hogy: Mielőtt cikkjelöltté nyilvánítanék valamit, előtte tájékozódom arról, hogy a téma nevezetes-e. Ha úgy látom, hogy egyértelműen nevezetes, akkor cikkjelöltté minősítem. Ha a nevezetességét kérdésesnek látom, akkor TMB-re jelölöm azzal a csatolással, ha netán nevezetes az írás témája, akkor cikkjelölt lesz belőle, ha nem, akkor törlődik. --Sphenodon vita 2014. január 31., 23:32 (CET)
@Sphenodon, pontosan erről van szó. Időközben már bele is vettem ezt a kérdést is az útmutató szövegébe. --Karmela posta 2014. február 1., 00:44 (CET)
  • @Hkoala, a „mit ne minősíts cikkjelöltté” felsorolás és a Wikidata-vonatkozások tényleg kellenek, kiegészítem a tervet.
Úgy érted azt, hogy „a cikkjelöltség nyugodtan vonatkozhat a szubcsonkokra is”, hogy a szubcsonkok eddigi kezelési mechanizmusa helyébe teljesen a cikkjelölteké lépne? Ez nagyon jó megoldás arra a helyzetre például, amikor valaki apránként csöpögtetve kezdi el a cikket, mi meg rácsapjuk a szubcsonk sablont. Mégiscsak másként hangzik, hogy amibe kezdett, az ugyan még nem cikk, még nem mehet a fő névtérbe, de mégiscsak egy cikkjelölt, és három hónapja van arra, hogy tisztességes cikket csináljon belőle.
--Karmela posta 2014. január 31., 20:55 (CET)

Úgy értettem, hogy ha valaki cikkjelöltként át fog nevezni egy szubcsonkot, én biztosan nem fogok tiltakozni meg méricskélni, hogy jobb sorsra érdemes szubcsonk volt-e avagy szubcsonk-e volt-e egyáltalán :-) A javaslatot azonban nem egészíteném ki azzal, hogy eltöröljük a szubcsonk-mechanizmust. Jó esetben feláll ez a cikkjelöltségi mechanizmus, és párhuzamosan működik a szubcsonk-rendszerrel. Ha a tapasztalatok indokolják, akkor második lépésben lehetne javasolni a szubcsonkolás megszüntetését. Ha a tapasztalat azt mutatja, hogy a jelölteknek csak kis hányadából lesz valódi cikk, akkor kár lenne a viszonylag egyszerűen működő szubcsonk-jelölést kidobni cserébe ezért a bonyolultért. Persze kellene valami módszer is a számlálásra. --Hkoala 2014. január 31., 21:17 (CET)

@Sphenodon, olvasd el kérlek újra az útmutatónak javasolt aktuális szöveget, mert új megfogalmazások kerültek bele. Eszerint csak akkor kell egyből TMB-re vinni, ha nagyjából meg is vagy győződve arról, hogy nem nevezetes, de puszta kétely esetén elég rátenni a cikkjelöltre a {{nevezetesség}} sablont. --Karmela posta 2014. február 2., 09:14 (CET)

Karmela, köszönöm szépen, hogy felhívtad rá a figyelmemet, és az itteni rövid összefoglalódat! --Sphenodon vita 2014. február 3., 00:31 (CET)

Karantén, cikkjelöltek – az elavultak törlése

Kevésnek tartom a 3 hónapos határidőt a törlésig. Én több cikkemet 1 év alatt készítettem el, tehát 3 hónap helyet 12 hónap türelmi időt javaslok, annyi ideig is elférnek a cikk-kezdemények... misibacsi*üzenet 2014. január 31., 22:35 (CET)

@Misibacsi, te biztosan a saját allapodon tartod a vázlatos cikket és nem próbálod meg benyomni a cikkek közé, amíg arra nem érett. A saját allapodon pedig addig fejlesztgethetsz, ameddig jólesik. Elsősorban a Lamarit-hozzáállású szerkesztők produktumainak kezelésére született a {{cikkjelölt}} sablon, a Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek útmutató és a Kategória:Feljavításra váró cikkjelöltek, hogy ne legyen muszáj azonnal törölni a nevezetes témájú, de vállalhatatlan tartalmú, és egyenesen a fő névtérben létrehozott cikkeket. Ha ezekbe nem sikerül három hónap alatt sem egy csonknyi értelmet belepumpálni és kiszedni belőlük a zagyvaságot, akkor nyugodtan törölhetőek, hadd hozza újra létre valaki, akinek sikerültebb a hozzáállása a témához. Szerintem.
--Karmela posta 2014. január 31., 23:05 (CET)
Így pontosítanám az időtartamot:
  • Ha 3 hónap alatt megerősített szerkesztő vagy járőr nem módosítja a cikk-jelöltet, akkor automatikusan törlődjön, de
  • Ha 3 hónapon belül volt ilyen változtatás, akkor 12 hónapig maradhasson.
  • 12 hónap után mindenképpen dönteni kell a sorsáról (törlés vagy átmozgatás).
misibacsi*üzenet 2014. február 1., 07:38 (CET)
@Misibacsi, tetszik nekem a szisztéma, de még gondolkodni kell azon, hogy alkalmas-e arra, hogy bot vagy AWB megvalósítsa.
--Karmela posta 2014. február 1., 10:17 (CET)
@Misibacsi, azt hiszem sikerült egy olyan megfogalmazást találni ehhez, amivel egy botgazda már tud kezdeni valamit. Nézd meg kérlek, ugye erre gondoltál? Wikipédia:Feljavításra váró_cikkjelöltek#Botgazdaként így segíthetsz a cikkjelöltek karbantartásában
--Karmela posta 2014. február 2., 01:00 (CET)
Nagyjából jó, de hiányoznak belőle az előzetes értesítések ("ez a cikkjelölt feljavítás hiányában 1 hónap múlva, 2 hét múlva, 1 hét múlva, 1 nap múlva törlődik"), amit ugyanaz a bot tudna kirakni a cikkjelöltre. Lényeges lenne, hogy ez meglegyen. Így akinek a figyelőlistáján ott van a cikk, annak még lenne ideje javítani rajta. Ha csak az "azonnali"t teszi ki a bot, akkor már késő, az az utolsó fázis a törlés előtt (egyébként ekkor a bot törölhetné is a cikkjelöltet, tehát ez a közbenső lépés kicsit fölöslegesnek tűnik). misibacsi*üzenet 2014. február 2., 07:25 (CET)
@Misibacsi, a figyelmeztetéseket is belevettem, nagyon jó gondolatnak tartom. Azonban csak a vitalapra írjon ilyeneket a bot, mert különben megnehezíti a botmunkát ennek a szerkesztésnek a kiszűrése.
Viszont szerintem jobb az, ha egy a bot nem egyedül töröl automatikusan, hanem csak az azonnali sablont teszi rá a cikkjelöltre, erre fentebb Hkoala is külön kitért. Ráadásul az ki is zárná a legtöbb botot ebből a munkából, általában nincsenek adminjoggal felruházva.
--Karmela posta 2014. február 2., 08:53 (CET)

Karantén, cikkjelöltek – draft névtér?

@Karmela: nem lehetne ezt a karantén-ötletet összevonni a draft névtér ötlettel?! Ugyanis egész sok a hasonlóság köztük. Ercsaba74 vita 2014. január 31., 23:22 (CET)
@Ercsaba74, biztos hogy lehet, de mennyire! Csakhogy most nem szeretnék itt egy új névtér létrehozásával riogatni, így is elképesztő, mi mindenre kell gondolni egy látszólag egyszerű dolog miatt. Különösen hálás vagyok Hkoalának, hogy a téma visszanyesegetésével segít, ugyanis a Wikipédián már sokszor megéltem, hogy aki sokat markol, keveset fog. A gyakorlat majd megmutatja, hogy érdemes-e egy külön névtér irányába elmozdulni. --Karmela posta 2014. február 1., 00:44 (CET)
@Karmela: Nézzük gyakorlatiasan a dolgot akkor: az új szerkesztők és anonok szerkesztései kerülhetnének egyből ebbe a karanténba, csak akkor a karanténban levő cikkeket nem kellene listázza a google. A karantén cikkei 3 vagy 12 hónapos türelmi időt kaphatnának, ahogy misibácsi javasolta fentebb (változás függvénye), illetve addig nincs TMB vagy azonnali ezekre a cikkekre ez az időszak alatt. Ez is már egy komoly előrelépés lehetne az új szerkesztők irányában is. Mi a véleményed? Ercsaba74 vita 2014. február 1., 07:45 (CET)
@Ercsaba74: A {{cikkjelölt}} eleve egy noindexet is tesz a lapra, tehát azt a kérést, hogy a keresőgépek, mint a google is, hagyják figyelmen kívül. Ezt a kérést aztán persze vagy figyelembe veszik, vagy sem.
Ami az új szerkesztők és anonok frissen létrehozott cikkeit illeti: a járőrök eseti mérlegelésén múlik, hogy egyből karanténba teszik, vagy marad a fő névtérben. Mindenképpen jobb a cikkjelöltté minősítés, mintha egyből törlésre küldenék vagy szubcsonknak minősítenék: nem olyan demotiváló és több teret hagy annak, hogy mégiscsak egy cikk legyen belőle. Arra is haladékot ad, hogy belekerüljenek azok az információk a cikkbe, amik fényt derítenek arra, hogy nevezetes-e a témája, vagy sem. Elég csak azt egyből törlésire vinni, amiről a napnál is világosabb, hogy nem nevezetes, vagy ami reklámmal van teli, meg kiszűrni-kiszórni a másolmányokat.
Ezt valahogy érdemes lesz az útmutatóban is kihangsúlyozni, jó, hogy fölhívtad rá a figyelmet, a szövegen még spekulálok.
--Karmela posta 2014. február 1., 10:17 (CET)
@Karmela: Nem lehetne ezt automatizálni, hogy egyből karanténba kerüljenek az új szerkesztők és anonok szócikkei? Így egyenlőre kiválthatnánk az új névteret, sőt lehet, hogy így szükség sem lenne rá. Így minden cikknek lenne esélye kiforrni, nem lenne „demotiváló” sem az újakra nézve, és szerintem „2 legyet ütnénk egy csapásra”. Ami meg nem idevaló az törlődik. Marad a kérdés mi lenne azokkal, ami idevaló lenne, de senki sem wikisíti. Ilyen a jelölteknél is lehet. Igazság szerint jó lenne erre egy csapat, aki csak ezeket rendezné, de sehogy sem látom megvalósíthatónak pillanatnyilag. Ercsaba74 vita 2014. február 1., 22:19 (CET)
@ Ercsaba74, Valami olyasmire gondolsz, mint a en:Wikipedia:WikiProject Abandoned Drafts. Lehet, hogy át fog költözni a Draft névtérbe, nézd meg a Wikipedia:Drafts vitáján a lap alját.
Az automatizálással várjuk meg, hogy mi derül ki cikkjelöltek bevezetéséből a jelenlegi módon. Ha az a járőrök tapasztalata, hogy akár automatizálható is, akkor jöhet a következő lépés is. Leegyszerűsítené az egészet.
--Karmela posta 2014. február 2., 09:32 (CET)
@Karmela: Igen, ez járható út lenne és ha bevált az enwikinek, nekünk is jó lehet. Az automatizálást éppen az egyszerűsége miatt gondoltam, nem köt le embereket a karanténozás is. Ercsaba74 vita 2014. február 2., 09:42 (CET)
@Ercsaba74, szerintem nem kellene automatikusan minden kezdő és anon cikkét karanténba rakni, vannak köztük teljesen elfogadható cikkek, illetve vannak azonnalizhatók is.
Rlevente üzenőlapja  2014. február 2., 22:49‎ (CET) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)
De kell. Ez utóbbiakat (ami elenyésző számú) könnyű lesz jóváhagyni vagy törölni. misibacsi*üzenet 2014. február 3., 19:45 (CET)

Karantén, cikkjelöltek – duplikált cikk/jelöltek

áthozva a vitalapomról. (Karmela.)

Szia! A Queen Tyr'ahnee (Marskirálynő) apropóján: ha ezt átpakolom feljavítandónak, akkor mi akadályozza meg a következő rajongót, hogy ugyanazt létrehozza még egyszer, hasonló minőségben, zárójel nélkül? Volt már arról szó az ötletelés során, hogy mi a teendő a duplikátumokkal? --Hkoala 2014. február 3., 20:19 (CET)

@Hkoala, annak a szakasznak a végén találod, hogy Megerősített szerkesztőként így minősíthetsz vissza egy cikket cikkjelöltté:

„Ha az adott helyzetben tanácsosnak látszik, szólhatsz a járőröknek, hogy vegyék fel ők is a figyelőlistájukra a cikkjelöltet is, a törölt cikket is (!). Így észreveszik, ha valaki megpróbálja újra létrehozni vagy idejekorán visszanevezni.”

és

„Ha az adott helyzetben tanácsosnak látszik, szólhatsz az adminisztrátoroknak, hogy a törölt lapot lássák el létrehozás elleni félvédelemmel, hogy csak regisztrált szerkesztők tudják újra létrehozni.”

és persze ez is ehhez tartozik:

„Hasznos, ha gondosan töltöd ki az azonnalit, mert a szövegét látja majd, aki a régi helyén megpróbálja újra létrehozni vagy továbbszerkeszteni a cikket. ”

--Karmela posta 2014. február 3., 20:26 (CET)

Köszönöm, ez elkerülte a figyelmemet! --Hkoala 2014. február 3., 20:28 (CET)

@Hkoala, arra az esetre, ha már megesett a baj, hiszen a kétféle elnevezés eleve nem kizárható, most még ezt a kiegészítést is tettem:

„Ha ugyanarról a témáról két néven is van cikkjelölt, akkor tedd rá mindkettőre a {{Összevon|a másik lap neve}} sablont mindkét cikkjelöltre.”
--Karmela posta 2014. február 3., 20:39 (CET)

Karantén, cikkjelöltek – kell-e róla szavazás?

Én úgy érzem, hogy ez most összeállt, nézzétek meg: Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek. Örülnék neki, ha kedve volna valakinek gördülékenyebbé átfogalmazni az útmutatót és kijavítani a helyesírási hibákat és az elütéseket, ott helyben. (Azért ha tartalmi változtatás lenne, akkor azt beszéljük meg előbb.)

A sablont és a kategóriát már többen használják is, és van aki már áttért a arra, hogy a cikkjelölteket az útmutató allapjává tegye, de olyan is van, aki nem.

Szükségesnek látjátok, hogy az útmutató formális szavazással is megerősítést nyerjen? Vagy egyszerűen használjuk, és annyi? Vagy tartsunk itt a kocsmafalon egy miniszavazást a (szerintem) elkészült útmutatóról? Mivel nem irányelvről van szó, mind a három lehetőség nyitva áll.

--Karmela posta 2014. február 2., 09:23 (CET)

Szerintem elég a Kocsmafalakon (javaslatok, kezdők, egyéb) jelezni, hogy készült egy útmutató, kéretik eszerint eljárni és akinek van még észrevétele az tegye meg vagy hallgasson örökké. :-) --Rlevente üzenet 2014. február 2., 22:52 (CET)

Szerintem is elegendő jelezni a létét. Ha ez esetleg antidemokratikus magatartás lenne, akkor felőlem szavazhatunk is róla. --Sphenodon vita 2014. február 3., 23:30 (CET)

Az én véleményem is az, hogy elég jelezni létét, de ha a többség szavazást akar, legyen. Ercsaba74 vita 2014. február 4., 11:28 (CET)