Finn zene
Finn zenének nevezzük a Finnországban szerzett zeneműveket és a finn népzenei alkotásokat összefoglaló néven.
A finn műzene gazdagsága főleg a XX. század második felében kiemelkedő a populáris alkotások terén, ez többek között a zenei oktatás eredménye. Szokás ezt finn hullám illetve finn támadás néven is emlegetni, különösen a kiemelkedő hangszeres tudást igénylő műfajok terén.
A finn népzene[szerkesztés]
Eredete[szerkesztés]
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/2a/5and10stringkantele.jpg/220px-5and10stringkantele.jpg)
A finn nép zeneisége két rétegből áll. Az ősibb, korábbi dalok a ma Kalevalaként ismert dal és mondagyűjteményhez kapcsolódik, ezeket legnagyobb részben Elias Lönnrot gyűjtötte egybe. Ezek általában kíséret nélküli, vagy kantelével kísért epikus dalok, siratóénekek és lírák. A dalok pentatonikus skálán alapulnak, eszerint az ősi finn népi zene a magyarral közös eredettel rendelkezik. A dallamvezetés ugyanakkor egyszerűbb, kevésbé dallamos, a szövegekben pedig ritkán fordulnak elő rímek. Ez szintén a nagyon ősi eredetre utal.
A reformáció után a finn népzenében megjelennek külső hatások is, elsősorban a svéd zenéből származóan. Ebben már különféle hangszerek is szerepelnek, például a klarinét vagy a hegedű.
A népzene a finn zenei kultúrában a mai napig jelentős szerepet tölt be, szinte minden komoly- és könnyűzenei irányzatban megjelenik. Ez egyben a finn zenei kultúra egyediségét is jelenti, ennyire erős jelenléte a folklórnak kevés népnél tapasztalható. Népzenei fesztiválokat minden évben szerveznek, ezek közül a legismertebb a a Kaustinenben évente megrendezett összejövetel.
A finneknél a népzene a nemzeti érzelem lényeges és erős tartozéka, ennek megfelelően igen jelentős a népzene jelenléte a zenei kultúrában. 1968.-ban 19 szervezet közösen alapította meg a finn népzenei hagyományokat ápoló Suomen Kansanmusiikkiliitto egyesületet.[1]
Jellemzői[szerkesztés]
Az ősi finn népzene pentatonikus skálájú, viszonylag egyszerű dallamvezetésű.
A finn műzene[szerkesztés]
A finn kultúrában központi szerepet tölt be a zeneművészet. Ez már az ősi dalokban, történetekben nyomot hagyott, a népi regék hősi is zenével, dallal győzedelmeskedtek, teremtettek és romboltak. Nem meglepő, hogy az előadóművészek, zeneszerzők állami támogatást kapnak, így megélhetésük biztosított. Az oktatás már a kisgyermekek számára megkezdődik, így nem meglepő, hogy a sekélyes zenei és tartalmi mondanivalójú modern popzene sokkal kevésbé egyeduralkodó, mint más országokban.
Komolyzene[szerkesztés]
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/34/Piae_Cantiones_1.gif/160px-Piae_Cantiones_1.gif)
A 17. századig Finnországban a műzenét főként a keresztény egyházzene jelentette. nagy számban születtek Szent Henrik-misék. A Domonkos-rend 1242-ben alapított kolostort Turkuban, és finnül térített. Később a protestánsok is jelentős zenei kódexeket hagytak az utókorra. A gregorián dallamokat latinul és finnül énekelték. Ezekből született a finn zene első ismert dokumentuma, a Jakobus Petri Finno (Jaakko Suomalainen, 1540 k.−1588) pap által szerkesztett Piæ Cantiones énekgyűjtemény, ami 1582-ben a pomerániai Greifswaldban jelent meg.
A 16. században már megjelent a világi zene is. Turku várában az 1570-es években öt udvari zenész szolgált. A 17. század elején már saját zenekara volt a városnak. Nagy lökést adott a finn zenének a Turkui Egyetem 1640-es megalapítása. 1673-ból származik innen az első zenei tárgyú értekezés. A reformáció hatására a helyi székesegyház kórusa és zenekara már templomon kívül is fellépett, pl. passió-előadásokkal. III. Gusztáv svéd király uralkodása, a gusztáviánus kor elhozta a felvilágosodást is Finnországba. Humanista tudósok léptek színre, közülük a legjelentősebb Henrik Gabriel Porthan (1739−1804), aki a finn ősköltészettel is foglalkozott. 1770-ben társaival megalakította az (elvileg titkos) Auróra Kört. A társaság rendezte az első finnországi nyilvános hangversenyt 1773. augusztus 19-én. A következő évben alakult a legjelentősebb finn zenei szervezet, a Turkui Zenebarátok Társasága (Turun Soitannollinen Seura), ami az egész zeneélet legfőbb előrelendítője volt. A tagok népzenegyűjtéssel és a zenei nevelés kérdéseivel is aktívan foglalkoztak.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/82/Eric_Tulindberg.png/150px-Eric_Tulindberg.png)
Az első ismert finnországi zeneszerző Eric Tulindberg (1761−1814) volt, aki a polgári életben a megyei kamarásságtól az államtanácsi tagságig jutott el. Zeneművei egy évszázadig lappangtak. Foglalkozott népzenegyűjtéssel is. Saját stílusán Haydn és Mozart hatása mutatkozik meg, de epigon nem volt.
A következő jelentős szerző Beethoven kortársa, Thomas Byströmm (1772−1839) volt, akinek a műveirere a korai romantika volt hatással. Legjelentősebbek kamarazenei művei. Zenetanár, hegedűs és zongoraművész is volt.
Finnországi svéd volt a főként muzsikusként jelentős Carl Ludwig Lithander (1773−1843). Szinte egész Európát bejárta, harcolt az orosz−svéd háborúban (1788−1790). Szerzeményei szalondarabok zongorára.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/25/Bernhard_Henrik_Crusell_birth_home_place_3.jpg/200px-Bernhard_Henrik_Crusell_birth_home_place_3.jpg)
Bernard Henrik Crusell (1775−1838) finnországi svéd komponista, a 19. század elején a svéd birodalom legismertebb zeneszerzője (és klarinétművésze) volt. Lithanderhez hasonlóan Finnországon kívül működött. Főként fúvós darabokat írt és svéd nyelvű operákat. Szülőhazájában sosem vált népszerűvé.
Az 1808–09-es finn–orosz háború nagy fordulatot hozott az ország életében. 1827-ben egy tűzvész csaknem teljesen megsemmisült Turku, a főváros Helsinki lett, az egyetemet a következő évben oda helyezték át, s ezentúl a kulturális életnek is ez lett a központja. Az addigi műkedvelő arisztokratákat lassan felváltották a jól képzett hangszerjátékosok.
Nagy lökést adott az ország zenei életének az 1834-től a Sándor Egyetemen oktató, az országban végleg letelepedő német zeneszerző, Fredrik (Friedrich) Pacius (Hamburg, 1809–Helsinki, 1891). Ő komponálta Johan Ludvig Runeberg versére a Maamme/Vårt land (Hazánk) c. kórusművet, Finnország himnuszát és az első finn nyelvű operát (1852). A zeneszerzés mellett szervezőnek is kiváló volt. Állandó zenekar mellett egyetemi kórust is szervezett, az egész főváros zenei életét fellendítette, rendszeresen szervezett hangversenyeket saját anyagi támogatásával. Utóda Richard Faltin (1835–1918) lett.
A krími háború után vált lehetővé, hogy tehetséges finn muzsikusok Lipcsében tanulhassanak, és az ott képzettekből alakult ki a a finn zenetörténetben lipcsei iskolaként emlegetett irányzat. Közéjük tartozott többek közt Gabriel Lindsén (1838–1914), a rövid életű, főként dalszerző Filip von Schantz (1834–1865), Ernst Fabritius (1842–1899)
A 19 század közepén jelentkeztek az első finn dalszerzők, akik a kor nagy hazai költőinek verseit zenésítették meg: Fredrik August Ehrström (1801–1850) és Karl Collan (1828–1871). Axel Gabriel Ingelius (1822–1868) dalok mellett a második finn szimfónia szerzője, Pacius után ő írt finn operát. Az első finn hivatásos zenekritikusnak is tekinthető, harcolt az országban működő külföldi zenészek mindenek fölé helyezése ellen.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/0/0b/SibeliusAndOrmandy1951.jpg/200px-SibeliusAndOrmandy1951.jpg)
Finnország legismertebb, nemzetközi hírű zeneszerzője Jean Sibelius, az utolsó romantikusok egyike. Elsősorban szimfóniáiról és szimfonikus költeményeiről ismert, egyben a finn hazaszeretet egyik legfontosabb forrása. Bel- és külföldi ismertsége és népszerűsége olyan nagy volt, hogy mellette nehéz volt más finnországi komponistának érvényesülnie.
Csaknem egyszerre indult Sibeliussal, és hasonlóan sikeressé vált Erkki Melartin (1875–1937). A karéliai hatások mellett már igazi nemzetközi stílusban alkotott. Az impresszionalizmus finn változatát teremtette meg az évekig Olaszországban élt Selim Palmgren (1878–1951).
A zeneszerzőként csak tíz évvel a polgárháborúban történt meggyilkolása előtt elismertté váló Toivo Kuula (1883–1918) inspirációját Finnország arról a tájáról merítette, ahol felnőtt. Özvegye, Alma Kuula (1884–Kuula) fáradhatatlanul népszerűsítette férje dalait. A két világháború között háromszor lépett fel Budapesten. Magyarországon is jól ismert a Debussy-tanítvány Leevi Madetoja (1887–1947), aki leginkább melankolikus zenekari műveivel írta be nevét a zenetörténetbe.
A 20. század első felének legjelesebb nemzeti romantikus szerzői a főként operakomponista Oskar Merikanto (1868–1924), Armas Järnefelt (1869–1958) főként énekkarra író szerző (és Sibelius sógora), aki fel is hagyott apósa miatt a zeneszerzéssel, és karmesterként tudott csak érvényesülni, Sibelius stílusának követői Lauri Ikonen (1888–1966) és Bengt von Törne (1891–1967), Melartin útján járt Heino Kaski (1885–1957).
Ilmari Hannikainen (1892–1955) jeles zongoraművész és -tanár volt, aki hangszere irodalmát is sok jelentős művel gyarapította.
Ilmari Krohn (1867–1960) népzenegyűjtő, egyházzenész és szakrális művek alkotója volt. A Wagner-operák modorában írta Tuhotulva (Özönvíz, 1918) c. operáját. Számos követőt hagyott maga után az egyházzenében.
Armas Launis (1884–1959) gyűjtött népzenét, jeles zenetudós volt. Élete nagy részét a Mediterráneumban töltötte, ezért otthon szinte ismeretlen. Legfőbb érdeme, hogy nagyszámú operájával teljesen megújította a zenés színpadi művek Pacius által teremtett stílusát.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/b8/Ernest_Pingoud.jpg/180px-Ernest_Pingoud.jpg)
Az első világháború alatt érlelődött meg a követelés arra, hogy a finn zene nyisson az új európai irányzatokra, az impresszionizmusra és az expresszionizmusra. Aarre Merikanito (1893–1958) még a régi lipcsei iskolában tanult Max Regernél, de közben már megismerkedett a kora német expresszionista művekkel. Az atonális zene úttörője hazájában. Moszkvában együtt járt Väinö Raitioval (1891–1945), ahol Alekszandr Szkrjabin zenéje sokkolta őket. A finn modernizmus harmadik elindítója az igazi kozmopolita Ernest Pingoud (1888–1942) volt. Hugenotta ősök, finn apa, orosz anya keveréke volt. Az 1917-es oroszországi események miatt telepedett át Finnországba. Stílusa Wagnertől jutott el Debussyn és Alban Bergen át a futurizmusig jutott el.
Őket követte Yrjö Kilpinen (1892–1959), az északi dalstílus megújítója, Maurice Ravel csendes és félénk tanítványa, Uuno Klami (1900–1961), akinek tüzes zenekari darabjai beépültek a finn zenekarok törzsrepertoárjába, Sulho Ranta (1901–1960), aki az expresszionizmustól visszatért az impresszionizmushoz.
A második világháború után indult új nemzedék már megismerhette a Schönberg utáni nyugati Neue Musik-ot. Többeket elsodort a dodekafónia, de voltak, akik ettől távol tartották magukat: a finnországi svéd Einar Englund (1916–1999), Bengt Johansson (1914–1989), Tauno Pylkkänen (1918–1980) és Matti Rautio (1922–1986), aki zenetudósként is jelentős volt.
![](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/8a/Alexandersteatern%2C_Helsingfors.jpg/200px-Alexandersteatern%2C_Helsingfors.jpg)
Operát sokáig csak a Stockholmból Szentpétervárra utazó vándortársulatok játszottak. Popini Albert Finnország a XIX. században c. munkájában említi, hogy 1849-ben műkedvelők előadták a Sevillai borbélyt. 1852-ben volt Pacius operájának bemutatója. 1872-ben alapította Kaarlo Bergbom (1843–1906) a Finn Színházat, aminek a következő évben zenés tagozata is lett. Itt játszottak először finnül operát, a Lammermoori Luciát. A „drága műfajt” hamarosan leépítették. Emmy Achté (1850–1924), a társulat legnagyobb énekes sztárja az 1891–92-es évadban sikertelenül próbálkozott az előadások újraindításával. Állandó, de még saját játszóhely nélküli társulatot Edvard Fazernek (1861–1943) és Aino Acktének (1876–1944) sikerült létrehoznia 1911-ben Kotimainen ooppera ('Hazai opera') néven. 1919-ben megkapták a II. Sándor cárról elnevezett orosz színház (Aleksanterin teatteri) épületét. Egészen 1993-ig ez volt a Finn Nemzeti Opera épülete.
Fazer és Ackté ötlete volt a savonlinnai Olavinlinna Szent Olaf várban nyaranta tartott operafesztivál megrendezése 1912-től. äz első világháború miatt 1917-ben megszakadtak az előadások, de 1967-ben a korábbinál gazdagabb programmal indult újra, és műra a legjelentősebb operafesztiválok közé emelkedett. A balettet nehezen kedvelték meg a finnek. Az 1920-as években voltak az első előadások, mindig az operaház aktuális épületében. A második világháború után a szovjet mintájú balettképzés jelentős színvonal-emelkedést hozott. A legjelentősebb operaszerzők Joonas Kokkonen és Aulis Sallinen.
A modern technológiák a klasszikus zene terén is terepet nyernek, ez is jele a társadalom nyitottságának. Radikálisan újító módon elektronikus és számítógépes zenei megoldásokkal dolgozik Kaija Saariaho, és ez a szemlélet nyilvánul meg Esa-Pekka Salonen karmesteri tevékenységében is.
Átmeneti műfajok[szerkesztés]
A finn oktatásnak köszönhetően a zenei műveltség általánosnak mondható, ennek köszönhetően a populáris zenei stílusokban is kiemelkedő alkotók és csoportok találhatóak. A liberális társadalomnak köszönhetően ez minden stílusban észrevehető, nem szorítkozik a szűkebb értelemben vett popzenére.
A zenekarokra általában jellemző egyfajta melankolikus dallamvilág, illetve a természetközeli zenei és szövegi szemlélet. Egyes alkotók, zenekarok esetében ez szinte koncepciózusan fordul elő, másoknál esetleg csak érintőlegesen, vagy háttérként.
Dzsessz[szerkesztés]
Finnországban a dzsessz műfaj 1972 óta a a Helsinki Pop&Jazz Konzervatórium hivatalos tananyaga, ezt 1983-ban a Sibelius Akadémia is átvette.
A finn stílus a skandinávnak nevezett zsáner egyik jelentős tagja. Jellemzően egyszerűbb, "spórolósabb" a megfogalmazása, egyesek ezt egyenesen Jean Sibeliushoz kapcsolják. Az ő szállóigéje volt ugyanis: "Ne írj fölösleges hangjegyet!"
Pori város nemzeti parkjában rendezik meg minden évben a nemzetközi hírű dzsesszfesztivált. Ezen túl több jelentős esemény is megrendezésre kerül, illetve a klubok hálózata az egész országot átszövi.
A finn tangó[szerkesztés]
Üzleti zene[szerkesztés]
Rock, rock and roll[szerkesztés]
A rockzene viszonylag későn honosodott meg Finnországban, és csak a hetvenes évektől beszélhetünk finn irányzatról. A hatvanas években főleg nemzetközi slágerek előadásával találkozhatott a hallgatóság, ezeknek köszönhetően szilárdult meg a stílus. A zene finnsége főleg a mindennapokról szóló témákban és jellegzetes dallamokban nyilvánul meg. Neves együttes az Eppu Normaali.
Hard rock és metal[szerkesztés]
A Metal Archives portál 3775 zenekart sorol fel,[2] ezek közül 2039 jelenleg is aktív. Ezzel az ország jelentős hírnévre tett szert, népesség arányában ugyanis kiugróan nagy számú hard rock és heavy metal előadóval találkozhat az érdeklődő. Félig-meddig tréfásan meg szokták jegyezni, hogy a világ országai közül Finnországban a legmagasabb az egy főre eső metálegyüttesek száma.[3]
Már a 70-es években jöttek létre számon tartott együttesek, ezek közül a legkorábbi az 1975-ben megalapított Hard Rock Sallinnen. Ezek után a nyolcvanas években már száznál is több együttes alakult, de a finn robbanásnak nevezett jelenség a 90-es évek végétől a 2000-es évek közepéig tartott, ekkor a jelenlegi együttesek mintegy harmada formálódott meg.
A finn zenekarok jellemzője a melankolikus, időnként letargikus hangulat és a misztikumra való hajlam. Ennek megfelelően inkább a sötétebb és emocionálisabb zenekarok a gyakoriak, bár kissé paradox módon az egyik legismertebb együttes éppen a szimfonikus power metalt játszó Nightwish. Zeneileg általános a magas hangszeres tudás és a komoly, mély szövegek, éppen ezek azok, amik miatt az ország zenekarai megelőlegezett bizalmat élvezhetnek, és erre igyekszenek is rászolgálni.
A Nightwish mellett a másik rendkívül ismert együttes az Amorphis, akik a Kalevala világát és a népies dallamokat elegyítik a karcos, death metalból származó megszólalással.
RNB, soul, blues[szerkesztés]
Rap, hip-hop[szerkesztés]
A finn rap és hiphop műfaj egyik jellemzője, hogy jellemzően finn nyelven van megfogalmazva, ennek köszönhetően a ritmizáltság mellett egyfajta dallamvezetés is megjelenik benne. Magával a műfajjal egyetemi szinten foglalkoznak, a liberális szemléletnek köszönhetően a többi műfajjal egyenrangúnak tekintik, előítéletek nélkül. Ennek megfelelően, akárcsak a rock és metál színtér, a hiphop-szcéna is igen jelentős aktivitással és elismertséggel rendelkezik.
Maga a színtér már a nyolcvanas évek elején jelen volt, az első hivatalos kiadvány az 1983-as "I'm Young, Beautiful and Natural" volt General Nassja előadásában. Ekkoriban még jórészt angolul énekeltek, verseltek, de az 1990-es áttörés óta a nemzeti érzelmek kifejezésére egyre gyakoribb a finn nyelv használata.
A finnországi rappereket räppäri-nek nevezik, és két kategóriájuk van:
- a főleg politikai és szociális témákat boncolgató underground művészek és a
- partizást, nőket vagy autókat megéneklő mainstream előadók.
A művészeti ágak közötti kölcsönös elismerés és elismertség eredményeképpen a rapperek rendszeresen együttműködnek más műfajok zenészeivel, illetve a háttérzenekarok sok esetben más együttesek zenészeiből állnak.
Dance, techno és elektronikus zene[szerkesztés]
Ezekben a műfajokban a finn jelenlét marginális, habár vannak jegyzett előadók a nemzetközi színtéren. A témában elmélyedtebb műelemzők szerint is a finnországi elektronikus színtérnek még ott a tojáshéj a fenekén, habár az első alkotások a 60-as évek végére datálhatóak.[4] Ismertebb előadók Mika Vainio vagy Jori Hulkkonen.
Említésre méltó a pszichedelikus trance műfaj egy jellegzetesen helyi stílusa, a suomisaundi.[5]
A finn zeneoktatás[szerkesztés]
1882-ben Martin Wegelius igazgatásával nyílt meg a Helsinki Zenei Intézet, az ország első zeneiskolája. A tanárok többsége külföldi volt. Itt kezdte tanulmányait a még hegedűsnek készülő Sibelius is. 1911 és ’36 között, Erkki Melartin vezetése idején jelentősen emelkedett az oktatás színvonala, ennek köszönhetőnek 1924-től Helsinki Konzervatórium néven működött az iskola. 1936-ban Ernst Linko zongoratanárt nevezték ki igazgatónak, aki 1959-ig maradt ezen a poszton. 1939-ben kapta meg az intézmény máig használt nevét, a Sibelius Akadémiát. Ekkortól már felsőoktatási intézménynek számított. 1980-ig államilag támogatott magánintézmény volt a besorolása, 1980-ban államosították, és a többi egyetemhez igazították vizsgarendszerét.
1900-tól a Helsinki Egyetemen is volt zenetudományi és népzenei képzés Ilmari Krohn irányításával.
Az oktatás már igen korán megkezdődik. Az általános iskolában zenei osztályok indulnak, így a gyerekek muzikalitását már korán fejlesztik. A fiatalok így aktív résztvevői a zenei életnek, fesztiváloknak, és bátran kísérleteznek a különféle műfajokkal, könnyedén lépik át a műfaji határokat.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Suomen Kansanmusiikkiliitto, 2011 [2021. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 13.)
- ↑ Encyclopaedia Metallum. www.metal-archives.com Az egyik legnagyobb portál szerint nyilvántartott együttesek listája.
- ↑ Jakub Marian: Number of metal bands per capita in Europe. jakubmarian.com (2016. május)
- ↑ https://www.dummymag.com/10-best/the-16-best-finnish-techno-tracks-according-to-k-x-p/
- ↑ Aittoniemi, Toni: Cultural and Musical Dimensions of Goa Trance and Early Psychedelic Trance in Finland : The history, translation and localization of an internationally mobile electronic dance-music scene, 2012
Források[szerkesztés]
- Szíj Enikő: Finnország. Budapest, 1979. Panoráma. 134–144. l. ISBN 9632431111
- Vainio, Matti: A finn zene története. Ford. Hajdú Anna, Joób Árpádné, Móra Klára, Varga Pál. Debrecen, 1991. Ethnica. ISBN 9634717683
- A finnországi hiphop-hálózat, egyetemi kutatásokkal, dolgozatokkal és cikkekkel
- A nyelvtudományi intézet egy cikke Archiválva 2022. január 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Finnország művészete és kultúrája (angol)